Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-463

8 463. országos ülés 1904 Julius 14-én, csütörtökön. Azzal indokolják ezt többen, hogy ez azért történik, mert nem szeret az udvar bennünket, sőt gr. Tisza István arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom nem bir elég fejlettséggel és fogékonysággal arra, hogy az udvarnak kellő szórakozást nyújtson. Az igazi oka azonban annak, hogy a magyar udvartartás nem létesülhet, az, hogy különben a paritás lépne érvénybe és elhomályosittatnék a birodalmi egység gondolata, mely a Bécsben székelő udvartartásban foglaltatik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha itt egy fényes magyar udvartartás létesülne, akkor a külvilág, a külföld előtt ugy tűnnék fel, hogy megvan a paritás. (Zaj balfelöl.) Azért foglalnak el tehát olyan merev állást a magyar udvartartás ellen, mert nem akarják egy második központ létesítésével a birodalmi egység gondolatát veszélyeztetni. Az a megdöbbentő ebben a dologban, hogy a gazdasági erőt mi szolgáltatjuk Ausztriának ehhez a törekvéséhez. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Magyarország az 1867-iki kiegyezés előtt politikailag kétségtelenül leigázott ország volt, de erős nemzeti, faji és társadalmi élettel és egy ifjú, erőtől duzzadó ország, a mely a fejlődés minden feltételét magában hordta. Ellenben Ausztria nemcsak politikai, de közgazdasági züllés előtt állott, teljesen demoralizálva erkölcsileg és anyagilag, megzavarva egyensúlyában, a gazdasági tönk szélén állott. Erre vonatkozólag igen érdekes adatot találtam a Reichsrath tárgyalásaiban, nevezetesen Kaiserfeld osztrák képviselőnek a Reichsrathban 1865 márczius 31-én elmondott beszédében, a melyben Kaiserfeld mint osztrák képviselő Ausztriának a kiegyezés előtti állapotát vázolja és teljes képét mutatja be ugy erkölcsileg, mint anyagilag az osztrák állapotoknak. Bátor leszek ezt a beszédet felolvasni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl. Olvassa): »Engedjék meg csak röviden és nagy vonásokban vázolnom a gazdasági helyzetet. Ha vázolom, s azt itt e házban teszem, csak azért cselekszem, mert a helyzet tagadhatatlan. A banknak a bekövetkezendő ezüstfizetésre való készületei következtében szükségesekké lett megszorításai megcsökkentik a pénzforgalmat, a hitel visszahúzódik, a kivitel nem győzi többé az idegen áruk behozataláért, szelvényeink kiviteléért részvények, állami és földtehermentesitósi kötvények, záloglevelek stb. alakjában függő adósságaink törlesztésére szükséges összegeket. A forgalomban lévő pénzmennyiség, és az eladó termékek a vevőképesség és az áruba bocsátott tárgyak közt aránytalanság támad; az árak esnek, s annál mélyebbre esnek, mentül több kényszereladás kerül sorra; a fekvőségek ára 30—50 0

/0-kal száll alá, a földmivelő uzsorások kezébe jut, s az adóhátralékok és árverések szörnyű rohamossággal szaporodnak. A fogyasztóképesség csökkenésével természetesen a kelet hiában pangó ipar kénytelen a munkát beszüntetni, a legszolidabb czégek is összeroskadnak, ezrével bocsátják el a munkásokat, a bűntények szaporodnak, a börtönök megtelnek, mert vegyék csak el a jólétet a néptől, s nemsokára czivilizácziójától is meg lesz fosztva. S minhezek mellett felemelt adók, nyomasztó illetékek és az államhitel hihetetlen igénybevétele kell, hogy fedezze a határtalan állami szükségleteket. Allambirtokunk legjavarészét elprédáljuk, s minden költségelőirányzatnál a birtok ujabb meg ujabb részeit bocsátjuk árverés alá. Évekre előre eszkomptirozzuk az adókat, a melyeket a jövő majd nem fog nélkülözhetni. Hitelünket kizsákmányoljuk, s kölcsönöket kötni igyekszünk és Európa minden fővárosába lőtunk-fatunk, hogy a törlesztésükre szükséges pénzt előteremtsük s ekként nyomorúságunkat — nem ám mi e helyen, hanem a kormány maga — az egész világon elhíreszteljük.* Ez megkapó módon jellemzett, határozott képe Ausztria züllésének, pénzügyi helyzetének és politikai viszonyának a kiegyezés előtti időből. Ma megfordított a helyzet, mert a helyzet ma az, hogy míg Ausztriában a gazdasági erők mértéktelenül fokozódtak, a kis és nagy tőkék összehalmozódtak, az ipar nagy mértékben fejlődött, addig Magyarországra nézve azt találjuk, hogy azok a szavak, a melyeket Kaiserfeld osztrák képviselő elmondott a B.eichsrathban, hűen visszatükrözik azt az állapotot, a melybe a kiegyezés juttatta Magyarországot. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azon általános fellendülésben, a mely az osztrák közgazdasági életben mutatkozik, mindig előljárt a dinasztia és előljártak a dinasztia tagjai. Ez osztrák szempontból helyes. Osztrák szempontból helyeselhető, ha a dinasztiának minden tagja egész anyagi és erkölcsi erejével résztvesz Ausztria gazdasági fellendülésében. Azonban vizsgáljuk meg ezt magyar szempontból. Az osztrák iparvállalatok, a melyeknek élén legnagyobbrészben az osztrák dinasztia tagjai állanak, a magyar iparvállalatok rovására fejlődnek és biztosítanak maguknak monopolisztikus helyzetet. Méltán támad tehát kétség bennünk és méltán kérdezhetjük, hogy: öszszeegyeztethető - e Magyarország és Ausztria érdeke ezen a téren? (Ugy van! balfelöl.) Vájjon igazán képviselik-e a dinasztia tagjai azon érdekeket, a melyeket Magyarország érdekei szempontjából is képviselniük kell? (Ugy van! a szélsobaloldalon.) A t. miniszterelnök ur által védett és helyesnek állított kiegyezés abban az időben, t. i. 67-ben, kétségtelenül nemes szándékkal és nemes intenczióval alkottatott meg. Kétségtelen az, hogy Deák Ferencz is, gr. Andrássy Gyula is jóhiszeműséggel alkották meg azt. Nyugalmat akartak ők szerezni, békét akartak ők teremteni a nemzet és a király közt. De vájjon mi, a kik ma ezen eredmény hatását vizsgáljuk, a kik a hátrányos eredményeket ismerjük, a kik tudjuk, hogy mire vezetett ennek a kiegyezésnek végre-