Képviselőházi napló, 1901. XXVII. kötet • 1904. julius 14–julius 27.

Ülésnapok - 1901-466

104 46ö országos ülés 190k Julius 18-án, hétfőn. könnyítse, hanem nehezítse a jelenlegi állapotok fentartását, hogy annál inkább biztosítsa a jövőt. {Élénk helyeslés a baloldalon.) T. ház! Arra kell gondolnunk, hogy ideálokért dolgozzunk; hogy ideálok nélkül nemzetet nagygyá tenni nem lehet, de e mellett arra is kell gondolnunk, hogy a dinasztia érdekeit egységesekké, azonosokká tegyük a nemzet érdekeivel. Én foglalkoztam már ezzel a kérdéssel és engedje meg a t. báz, hogy erre vonatkozólag néhány sort idézzek a saját nyilatkozataimból. (Halljuk! Halljuk! balfelöl. Olvassa): »A dinasztia, ha sorsát a messze jövőre biztosítani akarja, át kell, hogy értse, hogy a magyar nemzeti államra feltétlen szüksége van ; éreznie kell, hogy csak a legsovinisztikusabb értelemben vett magyar irányban fejlődött magyar állam az, a melyre jövőjét biztosan építheti. (Helyeslés balfelöl.) Tisztába kell jönnie azzal, hogy már a XIX. század legeleje óta alakulni kezdett és ma teljesen kialakult középeurópai állapotok kényszeritőleg parancsolják a kettős monarchia súlypontját Budapesten, az erőt a magyar államban keresni és találni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem is kételkedünk abban, hogy a koroüában megvan és a jövőben csak fokozottabb mértékben fog erősödni az a tudat, hogy a király és a nemzet érzéseinek és törekvéseinek összhangja, a mint a törvény is mondja, a jövendő századok biztos haladásának zálogát képezi.« (Élénk helyeslés balfelöl.) Van ezenkívül, t. ház, még egy két idézetem (Halljuk! olvassa): »Ha a nemzet komolyan akar: megoldja a problémát, hogy a migyar állam egységes és magyar legyen és biztosra vehető, hogy az a hatalmas áramlat, a mely a nemzetet ilyenné fogja tenni, átalakítja a dinasztiát is. Ez a XX. század első fele magyar politikájának nemcsak legnagyobb, de legsürgősebben megoldandó problémája is. Minden perez, a melyet a nemzeti gondolattól áthatva e probléma megoldására czélzatosan használunk, egy biztos lépéssel vezet közelebb a ezé!hoz, a melyet el kell érnünk. Mitőlünk függ: a nemzettől, az országtól, a kormányoktól és a társadalom erős akaratától, hogy czélunkat elérjük, csak egyedül és kizárólag a czéltudatos nemzeti gondolat kell, hogy érvényesüljön, visszaszorítva minden mellékes tekintetet, visszaszorítva a nemzetközi tapintatot, a mely rendesen gyenge akadály. Ha erős kitartással együttérezünk és együttgondolkodunk, előbb-utóbb, de mindenesetre meg lesz oldva a probléma; be lesz bizonyítva, hogy a magyar állam akar ós tud is egységessé, nemzetivé lenni*. T. ház! Magamat idéztem; tettem ezt azért, hogy erre cpitve elmondhassam, hogy meggyőződésem szerint mi tőlünk függ a czél elérése; csak akarnunk kell. (Helyeslés a baloldalon,) Semmiféle tekintetektől nem szabad magunkat vezéreltetnünk, mert csak egy czél lehet előttünk: létrehozni az egységes magyar nemzeti államot, a melyet ha létre nem hozunk, mi, mint magyar nemzet, a jövőben megélni nem tudunk. (Ügy van! a baloldalon.) Már pedig erre kell tekintettel lennünk, és nem az a kérdés, hogy közjogi ellenzék vagyunk-e, vagy hogy a közjogi állapotot védjük-e; nem az a kérdés, hogy ebben vagy abban a dologban mi a nézetünk, hanem az a legfontopabb, hogy minden egyes kérdés alkalmával, miképen szolgáljuk mi a czélt, a mely előttünk lebeg, a mely, mint az előbb olvastam idézetben mondom, a XX. század első felének problémája. Ezen probléma megoldásának érdekében van igenis az, hogy ne könnyítsük a jelenlegi helyzetet, hanem a nemzet jogos kívánságaira és törvényen alapuló jogaira hivatkozva kívánjuk azt, hogy lehetőleg Budapesten állandóan tartózkodjék az udvar, hogy a dualizmuson alapuló paritásnak megfelelően itten állandó udvartartás legyen a maga kellő berendezésével. Nem tartom én elégségesnek, t. ház, sőt sérelmesnek tartom, hogy most a darabont testőrség felállításáról beszélünk. Ez nem paritás. A paritás az, hogy egyformán oldassanak meg a kérdések cs magyar szempontból engem nem elégit ki az, hogy az osztrák ünnepségekre való tekintettel a magyar gárda Bécsben rezideáljon. A megoldásnak ez nem módja. Ez a megoldást nem hozza létre, engem ez ki nem elégit. Természetesen ez nem olyan könnyű kérdés és nem is hiszem, hogy máról holnapra megoldható ; de czél, mely felé törekednünk kell, és ennek eszköze megnehezíteni egyes kérdéseknél a máról-holnapra való olyan rendezést, a mely messzebbre tol bennünket a legközelebbi czóltól. (Elénk helyeslés. Ugy van! a bal- és a szeísöbaloldalon.) Természetesen az udvartartásnak egyik kiegészítő részét képezi az, hogy az uralkodóház tagjai is tartózkodjanak Budapesten. De képezi az is, hogy magyarul tudjanak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A legmesszebbmenő tisztelettel, alattvalói hódolattal mondhatom, hogy a felséges ur a magyar nyelv tudása tekintetében nem hagy fenn kívánni valót. Törvényes uralkodói kötelességéhez hiven mindig és minden vonatkozásban, ott, a hol mint magyar király jelenik meg, magyarul tud, magyarul beszél. De sajnos, daczára azon előbb idézett törvényeknek, hogy az uralkodóház tagjai Budapesten lakjanak, erről gondoskodás vajmi kevés van. De még arról sincs gondoskodás, hogy az uralkodóház tagjai a magyar nyelvet tudják. Pedig ez sem uj kérdés ám. Ezzel is foglalkoztak már elődeink. Sőt tovább megyek: egészen határozott ígéreteket is nyertünk. Pl. 1806-ban április 24-éről 5440. kanczelláriai szám alatt egy irat jött az országgyűléshez, a mely azt mondja (olvassa): »a mi a tekintetes Karoknak és Rendeknek a magyar nyelv művelésére irányuló ezen