Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-449

72 M9. országos ülés 190b június 27-én, hétfőn. vagyok a t. ellenzék figyelmét két olasz iróra irányítani. Luigi Pavia Milanóban azt irja, hogy mindazon, a horvátoknak tulajdonított gaztettek nem egyebek, mint az olasz hazafias sajtónak kieszelt rágalmai, hogy az Ausztria elleni agitálás annál élénkebb maradjon. Ez irányban — irja Luigi Pavia — becsesek Cesano nyilatkozatai. Ezen tekintélyes olasz hírlapíró memoárjaiban azt mondotta, hogy ő maga is naponta törte a fejét azon, hogy minél több ilyen rágalmat gondoljon ki; továbbá azt mondja Pavia, hogy ő maga Bresciában járva, hallotta, hogy mindazok a lopások és rablások, a melyek a bresciai híres tiz nap alatt elkövettettek és a horvát katonáknak tulajdoníttattak, mások által is elkövettettek, a minek ő maga is szemtanuja volt. Ennyit voltam bátor erre ä szemrehányásra válaszolni. Hogy ilyen indokolatlan megbélyegzések mennyire alkalmasak azután arra, hogy a magyarok és a horvátok közötti összhang, egyetértés és kölcsönös szeretet ápoltassák, azt Ítélje meg maga a t. ellenzék. (Helyeslés jobb felöl.) Azután tessék szem előtt tartani azt, hogy a múlt hónapban egy magyar lapban a következőket olvastam (olvassa): » Minden megbélyegzés lázitő; a megbélyegzett a megbélyegző ellen soha sem érezhet egyebet gyűlöletnél.« Barta Ödön képviselő ur az említett indeinnity-vita alatt a szemrehányásoknak egész sorozatával árasztott el bennünket. Példáját mások is követték, s azért szükségesnek tartom, hogy ezeknek tisztázására bővebben kitérjek és pedig azért, hogy a közönség, a magyar ép ugy, mint a horvát, jobban tájékozva legyen a dologról. A magyar közönség ugy itt ebben a házban, mint a sajtóban már évtizedek óta hallja a horvátok elleni vádakat és viszont a horvát közönség odahaza a magyarok elleni vádakat. A horvát ellenzék, jobban mondva, a magyar államot Horvátországban el nem ismerő elemek nagy gyönyörrel és élvezettel kommentálják a t. ellenzéknek a horvátokról tett állításait, hogy ez által a magyar nemzet ellen az elkeseredést szítsák, hogy ez által a magyar állam egységét Horvátországban megrontsák. T. képviselőház! A mint nyíltan és férfiasan léptem fel azok ellen, a kik a magyarok és a horvátok közötti viszonyt elmérgesiteni iparkodtak, a mint mindig őszintén vallottam, hogy köztük az egyetértés szükséges és a mint mindig nyíltan és őszintén az oszthatatlan magyar államegységet hirdettem odabaza: ugy legyen szabad nekem most mondott nézetemnek itt is kifejezést adnom azért, hogy helyreigazítsam azon téves nézeteket, a melyeket a köztünk lévő viszonyról a t. ellenzék vallott. Barta Ödön igen t. képviselő ur ellenünk panaszkodván, a következőket mondotta (olvassa): «Nagyon veszélyes annak tudata, hogy a szent korona országainak egyikében a 36 év előtt megújított szerződéses kapcsolat és a majdnem 900 év óta fennálló történeti kapcsolat daczára még ma is idegen a magyar a maga hazájában.« Itt kénytelen vagyok a t. képviselő urnak ellentmondani. Magyarország és Horvátország között 36 év előtt nem lett semmiféle kapcsolat szorosabban megújítva. A mi állami egységünk nem volt soha jogilag megszüntetve, ennélfogva nem is lehetett a kapcsolatot megújítani. Horvátország és Magyarország nyolcz évszázadon át egységesen "állottak, ezen egységük soha sem lett felbontva, tehát nem is lett a kapcsolat megújítva. Ez Barta Ödön t. képviselő ur részéről nagyon veszélyes állítás, inert a mit megújítani kellett, azt következésképen fel is lehet bontani. Hogyha a mi egységünk külerőszak által rövid időn át mintegy szétváltnak mutatkozott, ezt nem szabad jogosnak elismerni; már pedig annak ismeri el az. a ki azt mondja, hogy ez a kapcsolat megujittatott. Az 1868: XXX. t.-czikket nem lehet kapcsolatmegujitásnak nevezni, mert ez a törvényczikk nem egyéb, mint az ujabb kor fejleményei folytán ujabb állami berendezkedés, a mely a múltban is előfordul, így 1492-ben és 1791-ben. Ezen utóbbi törvények épen ugy, mint az 1868: XXX. t.-cz. nem egyebek, mint a kornak megfelelő ujabb intézkedések. Ezen törvényczikket tehát, t. képviselőház, nem lehet kapcsolatmegujitásnak nevezni, még ke"ésbbé lehet azt nemzetközi szerződésnek minősíteni. Egy és ugyanazon állam tagjai nem köthetnek egymás között nemzetközi szerződéseket, hanem igenis kölcsönösen megállapíthatják belső dolgaikat törvények alakjában, a mint ez nálunk 1492-ben, 1791-ben és 1868-ban tényleg történt. Hogy Horvátország háború, meghódítás alapján került-e a magyar állam kötelékébe, vagy pedig önszántából, kölcsönös megállapodás alapján kebeleztetett-e be: a felett a tudósok még vitatkoznak. Hogy melyik nézet igaz, én azt most nem kutatom, hanem az utóbbit hiszem azért, mert csakis a kölcsönös megállapodás alapján kötött állami egység az, a mely jogilag szilárd és meg nem bontható; mert annak a népnek, a mely meghódittatott, jogában áll a a meghódítás igáját adott alkalommal magáról lerázni és pedig ép oly joggal, mint őt leigázták. Miután tehát nézetem szerint önszántunkból, kölcsönös megállapodás folytán léptünk a magyar állam kötelékébe, azért nincsen jogunk most ezen köteléket felbontani, miért is azok, a kik erre törekednek, árulóknak tekintendők. Az államhatalomnak pedig kötelessége ily körülmények között ily irányzatokat csirájában elfojtani. Azért aztán nem helyes dolog az államhatalomnak e czélból foganatosított lépéseit zsarnokságnak minősíteni, szabadságelnyomásnak tekinteni. Tökéletesen egyetértek Barta Ödön t. képviselő úrral akkor, midőn azt mondja, hogy a horvát állapotok, ügyek nem olyan valami noli