Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

68 íí8. országos ülés 19Í/4 június 25-én, szombaton. olyan is van, a mely nagyon is nagy aggályt képes kelteni, s a mely a publikumot inkább elrettenti az adóreform bekövetkezésétől, mert arra a felfogásra jut, Hogy Isten ments az ilyen adóreformtól, mert az nem könnyítés lesz az adózó polgárok vállain, hanem a terheknek még súlyosabbá tétele. Az adminisztráczió terén pedig még komoly, biztató Ígéretekkel sem találkozunk. Pedig 1867 óta egy pénzügyminiszter sem ült oly sokáig a pénzügyminiszteri székben, mint a t. pénzügyminiszter ur és így egyiknek sem volt annyi ideje és alkalma ezeket a kérdéseket behatóan vizsgálni, alaposan tanulmányozni, előkészíteni, s esetleg orvosolni is. Pedig e téren a reform nem kevésbbé sürgős; talán még égetőbbek, még sajgóbbak a sebek, a melyek ez által előidóztetnek, mint magának az adóreformnak megvalósítása. Szakitanunk kell ezzel a pénzügyi politikával, ezzel a zaklatón kiszipolyozó, igazán mondhatom, majdnem fosztogató adórendszerrel és pénzügyi adminisztráczióval. De az idő előrehaladottsága folytán nem akarok ezzel a dologgal tovább foglalkozni, hanem beszédem ezen részét egyszerűen csak annak kijelentésével fejezem be, hogy ezen általános vonásokban jeleztem azon szempontokat, a melyek engem pénzügyi okoknál fogva indítanak arra, hogy a jelen kormánynak a szőnyegen fekvő költségvetést általánosságban se szavazzam meg. (Helyeslés balfelöl.) Engedje meg azonban t. ház, hogy mivel a részletes tárgyalásnál nem akarok felszólalni, ezen költségvetésnek egyik kérdésével külön is röviden foglalkozhassam. Ez a czivillista-emelés kérdése. Igaz, hogy ezt a czivillista- emelésre vonatkozó törvényjavaslatnál is tehetném, de lehet, hogy nem leszek abban a helyzetben, hogy annak tárgyalásain résztvehessek. Másrészről azonban helytelenítenem kell azon eljárást, hogy előbb a költségvetést tárgyaljuk, semmint az egyik tételének alapját képező idevonatkozó törvényjavaslatot, mert hiszen a czivillista-emelés a költségvetésben jogalapját a törvénytől kapja, a természetszerű és logikai rend tehát az lett volna, hogy az a költségvetést megelőzőleg tárgyaltassék. De hát most a miniszterelnök ur kormányzata alatt megszoktuk azt, hogy majdnem mindenben annak ellenkezője történik, a mit a logikai és természetszerű rend követelne. Azért kénytelen vagyok most már itt ezen ügygyei foglalkozni és arra nézve álláspontomat kifejteni. Kijelentem, mindjárt előrebocsátva, hogy én és az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, semmiféle cziyillista-emelést mindaddig meg nem szavazunk, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) a meddig a magyar állam szuverenitásának és paritásának megfelelő külön magyar kir. udvartartás fel nem állíttatik. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Mert a magyar közjog közös udvartartást nem ismer. Ez a kifejezés a költségvetésben soha eddig elő nem fordult, ma sem fordul elő. A költségeket az udvartartásra mindig magyar kir. udvartartás czimén szavaztuk meg, de jól mondta vezérem, gróf Apponyi Albert, hogy ez a magyar kir. udvartartás csak papiroson létezik, és én ehhez még hozzáteszem, hogy igenis, közjogilag létezik, de tényleg csak fiktive létezik, csak íikezió utján lehet a magyar kir. udvartartás költségeit a költségvetés keretén belül megszavazni, mivel magyar kir. udvartartás tényleg mai napig sem létezik. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Mikor az 1867-iki kiegyezés perfekeziója után a magyar törvényhozás első izben állapította meg a legelőzékenyebb lojalitással az udvartartás költségeit ugyanolyan mértékben, mint a milyen mértékben az osztrákok a császári udvartartás költségeit megállapították, ezt a magyar nemzet és törvényhozása lojalitásból, de egyszersmind azon feltevésében tette, hogy, habár nem is rögtön, nem is márólholnapra, de aránylag nem hosszú idő alatt a magyar közjognak, a magyar állam szuverenitásának és a paritásnak megfelelő magyar kir. udvartartás szerveztetik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Máskülönben mi értelme lett volna annak, t. képviselőház, hogy a magyar törvényhozás, a magyar nemzet, a magyar állam, a mely sokkal szegényebb, mint Ausztria, s a mely kevésbbé népes is, az udvartarfás költségeinek épen olyan mértékét állapítsa meg, a mekkorát Ausztria? És, t. képviselőház, ez a nemzeti várakozás és remény, a mely a magyar közjognak elvitázhatatlan követelménye, a mai napig sem tudott megvalőäulni és mégis most idejönnek a czivillistaemeléssel. Nem akarok itt azon argumentummal élni, hogy az ország súlyos pénzügyi helyzetében ez is emeli a terheket, mert azt elismerem, t. ház, hogy egy ezermilliós budget mellett ez a két milliónyi teher csak másodsorban jöhet tekintetbe, különösen akkor, ha a magyar királyi udvartartásról van szó. De bocsánatot kérek, minden igaz magyar hazafinak erkölcsi kötelessége tiltakozni a czivillista felemelése ellen akkor, a mikor ez az emelés a tényleg létező közös udvartartás részére kéretik, ha mindjárt magyar kir. udvartartás czimén is. Az is tagadhatatlan, hogy akkor e 2 millió is súlyos teherként nehezedik a magyar nemzet vállaira, ha ezt a mostani közös udvartartásra kérik, a melynek költségeihez úgyis a quótán túlmenő arányban járulunk az eddigi összegekkel is és ha mi most a czivillista felemeléséhez hozzájárulunk, ezzel csak előmozdítjuk a magyar kir. udvartartás felállításának további elodázását. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Pap Zoltán: Azt akarják elodázni! Sághy Gyula: És, t. képviselőház, hol van az megírva, hogy még akkor is, ha volna külön