Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-448
íí8. országos ülés 190b ügyvédkedtem — a fennálló szabályok szerint az egyetemi tanári állással az ügyvédség már akkor is inkompatibilis volt — természetesen reklamáltam. Az eredménye az volt, hogy egy határozatot kaptam, a mely azt mondja,, hogy a folytatott vizsgálatból kiderült, hogy ügyvédkedem, tehát tartozom megfizetni az adót. A vizsgálat pedig abból állt, hogy a pénzügyi hatóság kiküldött közege elment lakásomra, a hol az ajtón a táblámon az egyetemi tanári czim mellett »köz- és váltó-ügyvéd« felirást is látott; magam is kitüntetéssel szereztem meg ugyanis a köz- és váltóügyvédi diplomát, tehát e czim használatához jogom volt. Engem azonban egyáltalában meg nem hallgattak, sőt még csak azt sem tették meg, hogy megnézték volna a budapesti első folyamodásu bíróságok iktatókönyvét, a hol nyomának kellett volna lenni ügyvédkedésemnek, ha csakugyan ügyvédkedtem volna. Többé azonban határozatot nem kaptam, de nem is zaklattak ezért az adóért. Másik, még sajátszerűbb esetem az volt, hogy a nyári szünet után visszatérve lakásomba, újságolják nekem, hogy az adóvégrehajtó kinyittatta lakásomat. Az Íróasztalomon csakugyan egy zálogolási jegyzőkönyvet találok arról, hogy Íróasztalom öt forint illeték czimén le van foglalva. Intést azonban előzetesen nem kaptam, hanem mindjárt a zálogoláson kezdték. Abban a tudatban, hogy nem kötöttem olyan jogügyletet, a mely után illeték járna, reklamáltam és egyszersmind azt kértem, hogy legalább jelöljék meg a jogalapot, a melyen ezt az illetéket tőlem követelik. Reklamáczióm eredménye az lett, hogy nem válaszoltak ugyan, de nem is zaklattak tovább. Ha tehát velem, — a ki mint mint jogvégzett ember, tudok orvoslást keresni — igy bánnak el, hogy bánnak el az egyszerű, tudatlan n á ppel, a ki a jogorvoslás eszközeit nem képes magának megszerezni? (Ugy van! balfelöl.) De menjünk át az ujabb esetekre, a melyek már a t. pénzügyminiszter ur minisztersége idejére esnek. Egy pár évvel ezelőtt történt, mikor az állami tisztviselők fizetése első izben lett rendezve, mikor az egyetemi tanárok a rendezésből kihagyattak, egyik tanártársam jogosulatlan adóvisszatéritését kérelmezte, a mit a pénzügyi hatóság megtagadott. Az ügy felment a közigazgatási bírósághoz, a mely tanártársam javára döntött. Ennek folytán több tanártársam hasonló utat követett hasonló eredménynyel. Mégis a pénzügyi hatóságok a közigazgatási bíróság számos egyöntetű ítéletei daczára is ragaszkodtak előbbi álláspontjukhoz; talán 40—50 esetben történt, hogy ment ez a dolog fórumról- fórumra; és a pénzügyminiszter urnak nem jutott eszébe, hogy rendeletet adjon ki a pénzügyi hatóságokhoz, utasítva őket, hogy alkalmazkodjanak a közigazgatási bíróság egyforma ítéleteihez. Mennyi erő, munka, fáradság és költség fűződik az ilyen június 25-én, szombaton. 67 eljáráshoz! Méltán kérdezheti az ember: vájjon józan, észszerű pénzügyi politika-e az ilyen? De itt van még egy második eset, a mely most legutóbb történt meg. Egy járási erdésznek valahol az alsó vidéken bányatelepe és zárt kikutatási joga volt. 0 maga nem lévén képes a bányát kellően értékesíteni, szerződést kötött egy budapesti ügynökkel a bánya értékesítésére. Az ügynök kikötötte az elővételt bizonyos időre — gondolom félesztendőre — és arra az esetre, ha a bányatulajdonos a szerződést e tekintetben megszegné, magas birságot tartozott volna fizetni. Viszont a bányatulajdonosnak az a biztositéka volt, hogy a mennyiben bizonyos határidőn túl meg nem veszi, vagy vevőt nem szerez az ügynök, ezen, különben is csak előkészítő szerződés hatálytalanná válik. A szerződés értelmében minden illeték a budapesti ügynököt terheli. Már most mi történik? Az ügynök nem képes eladni a bányát, maga sem veszi meg, a szerződés tehát hatályát veszti. Mégis kirójják az 1000 korona illetéket a tulajdonosra, kirójják daczára annak, hogy valóságos adás-vevési szerződés nem is volt, hanem csak előkészítő szerződés, de a mely szintén elvesztette hatályát, a szerződés maga pedig sohasem lett megkötne. Reklamált, de reklamácziójával elutasították abból az okból, hogy miért nem jelentette be a szerződés hatálytalanságát. Pedig hogy jelentette volna ő be, mikor ő az előzetes szerződést sem jelentette be, azt a budapesti ügynök mutatta be és ha az mulasztást követett el a bejelentésben, akkor ezért a mulasztásért csak őt, a hibás felet lehet felelőssé tenni, ámbár én abban a nézetben vagyok, hogy miután itt valóságos adás-vevési szerződés nem is volt, annak sem lett volna kötelessége e szerződést bemutatni. De kérdem a pénzügyminiszter urat, ha kötelessége volt és kötelességének jóhiszemüleg eleget tett és ha kiderül, hogy itt egy aktus van, a mely után illeték nem jár, mert a jogügylet létre sem jött, mert még az előkészitő szerződés is hatályát vesztette, ha ilyen esetben is kiróják és fentartják az illetéket; nem inditja-e ez a legigazabb embereket is, még azokat is, a kik az állam iránt szívesen tesznek pénzbeli tartozásaiknak eleget, a titkolózásra, a hamis bevallásra? Hozzáteszem még, hogy ha a dolog exekueziőra kerül és az a szegény ember, ha nem akar tönkrejutni, kénytelen uzsorakölcsönt felvenni és abból fedezni az illetéket. Az ilyen zaklatás az, a mely elégedetlenséget, általános elkeseredést szül és a mely tápot ad a kivándorlásnak is. T. ház! A pénzügyminiszter ur részéről eddig sem az adóreformok, (Zaj a jobboldalim. Sálijuk! Halljuk! balfelöl.) sem a pénzügyi adminisztráczió reformálása tekintetében valami kecsegtető, biztató kilátásokkal az eddigi működésében egyáltalában nem találkozunk. Az adóreform tekintetében vannak ugyan nyilatkozatai, itt-ott igen egészséges eszméi, de igen sok 9*
