Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-448

64 4-£8- országos ülés 190h valaki, a ki elégedett volna a közállapotokkal, a ki rózsás színben látná az ország jövőjét? Itt lét nagy bizonyítékom is van, tegnap Horánszky Lajos t. barátom felszólalása és ma az előttem szólott Vietorisz képviselőtársam felszólalása. Nem vettem észre, hogy ezekben az elégedettség valami nagy kitörésekben nyilatkozott volna meg, (Ugy van! Ugy van! halfelöl.) ugy, hogy igazán nagy ellentétet látok az ő felfogásaikban és végső konzekvencziáikban, a mikor mégis bizalmat szavaznak a kormánynak és a költségvetést megszavazni hajlandók. Mert ha ideig-óráig az a szemfényvesztés, a bűvészeinek azok a mesteri játékai, a melyeket a miniszterelnök ur a nemzeti követelmények megvalósítása terén előidézett, hathatnak is a nemzeti közvélemény és közérzület elaltatására és megtévesztésére, de az a káprázat sokáig nem tarthat, nem is tartott, nagyon hamar szétfoszlott. Mert azt látjuk, hogy találkozunk ugyan nagyhangú, hazafias, nemzeties frázisokkal, a melyekért a t. miniszterelnök ur az ellenzéket szokta vádolni, de a mely frázisokat maga alkalmazza a legkiterjedtebb mértékben. (Ugy van! balfelöl.) Tehát mondom, tettek helyett csak nagyhangú üres szavakkal és be nem váltott vagy félig teljesített ígéretekkel találkozunk; a miket nem lehet csüréssel-csavarással eltakarni, a mivel a t. miniszterelnök ur másokat szokott ugyan megvádolni, de ő maga él azzal a leggyakrabban és legmesteriebben a tisztán látók szemei előtt. A t. miniszi ereinök ur az ilyen állításokkal szemben azt szokta mondani, hogy ő minden igéretét a maga teljességében vagy már beváltotta, vagy pedig be fogja a maga teljességéhen váltani. Gabányi Miklós: A másvilágon! Sághy Gyula: Hogy ez nem így van, azt nem akarom hosszasabban fejtegetni, csak a legutóbbi indemnity vitából és akkori felszólalásából emelek ki egy jelenséget. A t. miniszterelnök ur azon állításunkkal szemben, hogy az u. n. beruházási törvénynél igéretét nem váltotta be, azt vitatta, hogy ő a maga teljességében beváltotta igéretét, mert 6 azt mondta a Széli-féle beruházási törvényjavaslat visszavonásakor, hogy némely tételeket redukálni fog, de más tételeket a tételek minemüségéhez képest emelni fog, és ime, az ő javaslatában ez történik. Csakhogy a t. miniszterelnök ur elfelejtette, hogy mikor ezt a javaslatot, valamint az állami tisztviselők fizetésrendezéséről szóló javaslatot visszavonta, a fősúlyt nem erre az indokra helyezte, hanem azt hangsúlyozta, hogy azért vonja vissza a javaslatot, mert az állam súlyos financziális helyzetében takarékoskodni kell és takarékoskodni akar. Az Ígéretének tehát azt a részét ugyan, mely az állami financziákra súlyos terheket ró, beváltotta, de a másik részét, a mely az államra könnyítést, az állam financziáira enyhítést jelentett volna, beváltatlanul június 25-én, szombaton. hagyta, s az ellenkező állítás az igazság elcsavarása. (Ugy van! bal felől.) Ugyanúgy állunk tehát, t. ház, a t. miniszterelnök úrral a takarékosság terén, mint a nemzeti követelések terén. Az ígéretek és tettek egymást nem fedik, sokszor egymással homlokegyenest ellenkező irányban haladnak. Kell-e, t. ház, ennél nagyobb szatira és erősebb bírálat a kormány politikájára, mint mikor maga a kormány takarékosságot hirdet ugyan, de könynyelmű pazarlással a financziális és gazdasági tönk felé sodorja az országot? Nagyon ráillik az ilyen kormánypolitikára az a közmondás, hogy: másról beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Gabányi Miklős: ügy van, szent igaz! Ez már pászol! Sághy Gyula: És a t. miniszterelnök urnak az a nagyon hires, hírhedett és hirdetett erélyes, erős keze, ugy látszik, a nemzeti követelményeknek lefokozásában, valósításuk megakadályozásában teljesen kimerült. (Igaz! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert nincs annak tüze, lángja, parazsa is elhamvad, mihelyt a túlzott katonai követelésekkel kell szembeszállni, sőt nemcsak ott, de akkor is, ha a közös hatóságokkal, valamely közös minisztériummal, vagy épen a külügyminisztériummal kell szembeszállnia. Hiszen csak legutóbb hallottuk a miniszterelnök részéről azt a nyilatkozatot, a mely kell, hogy minden magyar embernek arczába kergesse a vért, (Igaz ! a bal- és a szélső-baloldalon.) mikor ugyanis a konzulok részéről a német nyelvnek alkalmazását magyar hatóságokkal való érintkezésben törvényes gyakorlatnak merészelte mondani. (Igaz! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A miniszterelnök ur e kijelentését ujabb felszólalásában, a melyet az interpellácziókra mondott, némileg enyhítette, de vissza nem vonta. Nem ismerte el azt, hogy ez téves felfogás, a melynek tévességét nyilvánosan beismeri és visszavonja. Ezért kénytelen vagyok e kérdéssel kissé bővebben, behatóan foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobaloldalon.) T. miniszterelnök ur, ez nem törvényes gyakorlat, hanem abuzive honosodott meg, a mi törvényessé soha nem válhatik. És teljes tévedésben van a t. miniszterelnök ur, a mikor ő itt szokás alapján megalakult szokásjognak tekinti ezt. Nem is akarok a közjogi tudósok között a tudomány terén fenforgó ama vitába belebocsátkozni, hogy van-e egyáltalán a közjog terén és mennyire van a szokásjognak helye, de e részben épen a kormánypárt részén, a túloldalon, igen erős és nagy tekintélyre hivatkozhatom, aki a közjog terén a szokásjogot egészen kizárja: ez maga Beksics Grusztáv. Méltóztassék elolvasni műveit, és méltóztatnak majd erről meggyőződni. (Helyeslés balfelöl.) De hát tegyük fel, a mit nem akarok abszolúte kizárni, hogy van a szokásjognak is tere a közjogban. Akkor a t. miniszterelnök ur