Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-462

Í62. országos ülés 190k Julius 13-án, szerdán. 431 Elnök: Kérem Lengyel Zoltán képviselő urat, ne méltóztassék zavarni a szónokot! Hock János: Az igaz, hogy német! Szatmári Mór: T. képviselőház! Ha nekünk nemzeti dinasztiánk lenne, akkor a nemzeti gondolat összeforrna a dinasztia gondolatával; akkor meg volna az érzésekben és törekvésekben a kölcsönösség; nem merülnének fel érdekellentétek, nem állanának elő olyan helyzetek és körülmények, a melyek folytán azután a nemzetnek szembe kell helyezkednie a korona akaratával, hacsak nem akarja magára zuditani a történelemnek azt a lesújtó kritikáját, hogy megfeledkezett a maga jogairól, hivatásáról, (Halljuk! Halljuk! halfelöl.) megfeledkezett a maga kötelességéről. . .. (Mozgás a jobboldalon.) Lengyel Zoltán: Kérem, erre figyelhetnének odaát! (Mozgás balfelölj Elnök: Csendet kérek, képviselő ur, hiszen a szónok minden szava hallható! Lengyel Zoltán: Azért beszélünk, hogy hallgassák és tanuljanak belőle! Elnök: Csendet kérek! Nincs joga Lengyel Zoltán képviselő urnak efféle tanácsokat osztogatni. (Helyeslés jobb felöl.) Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék zavarni a szónokot! (Halljuk! jobb felöl.) Hock János: De arra engedelmet kérhet a szónok, hogy egy kissé kipihenje magát! Elnök: Hock János képviselő urnak ilyen megjegyzésekre még kevésbbé van joga! Hock János: Miért kevésbbé? Egyiknek sincs több joga, mint a másiknak! Az elnök urnak sincs több joga! (Zajos felkiáltások jobbfelöl: Rendre! Nagy zaj balfelöl.) Lengyel Zoltán: Mindig nekem van a legkevesebb jogom! Engem utasít legtöbbször rendre az elnök ur! (Derültség a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Szatmári Mór: T. képviselőház! A czivillista felemelésének kérdéséhez, a mint már mondtam, nem fűződik semmi néven nevezendő nemzeti gondolat, annál kevésbbé fűződik hozzá valami nemzeti haszon, s itt egy megjegyzést kell tennem a t. miniszterelnök ur minapi beszédének egy passzusára. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) A t. miniszterelnök ur megokolván a czivillista felemelésének a szükségét, a többi között utal arra, hogy: »az uralkodóház egyes tagjait megillető u. n. apanage-ok, mondhatni, változatlanok maradtak«. A mikor ez a kérdés a pénzügyi bizottságban felmerült, akkor Komjáthy Béla képviselőtársam kérdést intézett a miniszterelnök úrhoz, (Halljuk! Halljuk!) hogy igaz-e az, hogy a királyi családnak ezen tagjai, a főherczegek, a magyar czivillistából bizonyos részesedést kapnak? Van-e erről kimutatás, mert ha kapnak és ha nekik joguk van ehhez, akkor viszont a nemzetnek is joga van ahhoz, hogy számon kérjen tőlük bizonyos dolgokat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És joga van a nemzetnek ahhoz is, hogy számadást kapjon arról, hogy mily mértékben részesednek ezek az urak . . . Hock János: És minő törvény alapján ? Szatmári Mór: ... a czivillistából, a melyet a magyar nemzet szavaz meg. Lengyel Zoltán: Annak nem ad fizetést, a ki nem tanul meg magyarul! Szatmári Mór: És akkor a t. miniszterelnök ur, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy ez a kérdés egészen a Eelség egyéni elhatározásának a körébe tartozik és e felett egyáltalán felesleges minden diskussziő. Csakhogy a t. miniszterelnök ur minapi beszédében itt a képviselőházban mást mondott, mert ő azt mondta, hogy »az uralkodóház egyes tagjait megillető úgynevezett apanage«. stb. Hock János: Hol van az a törvény? (TJgy van! bal felöl.) Szatmári Mór: Micsoda jogon, micsoda törvény, vagy micsoda magyar szokásjog alapján illeti meg ezeket az urakat az apanage a magyar czivillistából? Mert hiszen ahhoz nekünk semmi közünk, ha a Felség a maga privát vagyonából, a melylyel a Gondviselés áldásából bőségesen rendelkezik, ezeknek a főherczeeeknek megadja a megillető apanage-t, de hogy őket a magyar törvényhozás által megszavazott udvartartási költségből apanage illetné meg, ezt határozottan tagadom, sőt ez ellen határozottan tiltakoznunk kell. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ámde, ha a t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy ezeket az urakat megilleti az apanage a magyar törvényhozás által megszavazott czivillistából, akkor nekünk is jogunk van, hogy ezeknek az uraknak viselkedését bírálat tárgyává tegyük és én egyenesen férfias önérzetükhöz folyamodom és férfias önérzetüktől kérem számon azt, hogy micsoda jogon fogadnak ők el tőlünk fizetést és pénzt, és micsoda jogon fordulhatnak hozzánk, hogy a magyar nép véres verejtékkel megszerzett filléreit odaadjuk számukra, a mikor ők hozzánk teljesen idegenek; a mikor rólunk teljességgel nem is tudnak, nem is akarnak tudni, (Ugy van! a szélsőbalaloldalon.) — hiszen ezeknek a főherczegeknek a legnagyobb része soha meg sem fordult Magyarországon. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ráth Endre: TJgy van! A Landessprachét nem tanulják meg! Szatmári Mór: A legnagyobb méltánytalanság, a leghatározottabb jogtalanság és törvénytelenség van abban, (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) hogyha a magyar udvartartás czimén a magyar nemzettől akarata és közfelfogása ellenére kierőszakolt pénzből ezeket az urakat dotálják. Hiszen ezek a főherczegek azonkívül még egyéb akczidencziákkal is rendelkeznek, mert hiszen ezeknek az uraknak elég születniök arra, hogy magas katonai rangot kapjanak, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és mint