Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-461

4ÖÜ kM. országos ülés 190i július 12-én, kedden. hol van, s keresem a magyar király tekintélyét azokban a viszonyokban is, melyek minket Ausztriával közösen érdekelnek. T. ház ! 1848 deczember 2-án, mikor Ferdinánd császár expressis verbis az osztrák császári trónról lemondott, históriai feljegyzések és adatok szerint az akkori osztrák külügyminiszter, herczeg Schwarzenberg szükségesnek látta ezt az osztrák császári trónváltozást a nagykövetek utján a külföldnek tudomására hozni, s tudomásukra is adta, a nélkül, hogy, miután ilyen irányú lemondás nem történt, a magyar királyi trónváltozást egy szóval is érintette volna. Vájjon mi lett volna most már ezen trónbeszédbeli kijelentésnek természetes folyománya és következménye? Az, hogy midőn 1867-ben ő Felsége megkoronáztatott, tehát törvényeink értelmében Magyarország királyává lett, akkor erről a trónváltozásról a külföld a maga szokott módján értesíttessék. Én azt kérdezem a t. miniszterelnök úrtól, megtörtént-e az az értesités, hogy I. Ferencz József Magyarország királyává koronáztatván, 1867-ben a magyar királyi trónt elfoglalta, igen vagy nem ? Ha nem történt meg, a mint nem történt meg az én tudomásom szerint, akkor csak nagyon természetes, hogy a külföld, mely az osztrák császári trónváltozást Ferencz József személyében tudomásul vette, de arról értesítve nem lett, hogy Magyarország apostoli királyává is megkoronáztatott, az osztrákmagyar monarchia fejedelmének személyében csakis az osztrák császárt látja és tiszteli. De ez azután a magyar alkotmánynak és a históriai fejló'dés jogosultságának meg nem felel. Kétségtelen, hogy bűnt követett el az 1867-iki kormány Magyarország önállóságával és alkotmányával szemben, midőn a királyi trónváltozásnak a külfölddel való közlését elmulasztotta. De menjünk ezen a nyomon tovább, slássuk, vájjon gondoskodott-e a t. kormány arról 1867 óta, hogy az uralkodó család tagjainak a magyar trónhoz való viszonya, a családi kérdése, valamint magának a trónöröklésnek és afőherczegek nevelésének kérdése is törvényhozási utón oldassák meg és szabályoztassék ugy, hogy a magyar trón felett a magyar törvények értelmében egyedül és kizárólag a magyar törvényhozás tudtával, beleegyezésével, hozzájárulásával lehessen intézkedni, és ne ismétlődjék meg az a történeti eset, a mely megtörtént 1848-ban? Erre vonatkozólag a kormány elismerte, hogy a főudvarnagyi hivatalnak szervezése és a főudvarnagyi hivatal által alkalmazandó jogszabályoknak a magyar törvényhozás által való megállapítása kétségtelen joga a magyar nemzetnek, de azután meg is állt ezen puszta kijelentésnél Széll Kálmán volt miniszterelnök ur is, a helyett, hogy vette volna magának a bátorságot és ezt a nemzetre nézve annyira fontos kérdést törvényhozási utón rendezni még csak meg is kísérletté volna. Természetes, el kellett mulasztania, mert ehhez a bécsi felső köröknek beleegyezését megnyernie nem sikerült, mert ez Magyarország önállóságát, nemzeti jellegét és bizonyos mértékben függetlenségét is juttatta volna kifejezésre. T. képviselőház! Hallottunk oly kijelentést a miniszterelnök urak ajkáról olyan irányban, hogy a magyar király Bécsben is magyar király és ott is kell, hogy az ő magyar királyi jellege, volta és méltósága kifejezésre jusson és valóban kifejezésre is juttatik. Hát én a t. túloldalhoz felteszem a kérdést, felteszem magához a miniszterelnök úrhoz is; legyen szives megmondani az ország szine előtt, hogy Bécsben az osztrák császári székhelyen miben található fel a magyar királyi jelleg, miből meríthet tapasztalatot és meggyőződést az ott megjelent akár külföldi, akár magyar állampolgár, hogy ott a magyar király is honol? Ne játszszunk a szavakkal, mert ha a rideg valóságot megmondották volna a t. kormányelnök urak, hogy t. i. abszorbeálta az osztrák császár a magyar királyt teljes mértékben, akkor talán még a kormánypártban is felébredt volna ez a hazafias kötelesség, hogy ez iránynak útját állják és kidomborítsák azt, a mi a magyar királyi méltóság jogosult követelménye. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Itt van előttünk egy törvényjavaslat, a melynek czime igy szól: »0 császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb udvartartása költségeiről.* A magyar alkotmány semmiféle császárt nem ismer (Ugy van! a szélsobaloldalon) és én a magam részéről határozottan tiltakozom az ilyen czimzése ellen a magyar királynak, mert ezzel becsempésztetik az udvartartás közösségének a kérdése is. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Maga a miniszterelnök ur és a túloldalról felszólaló képviselőtársaim egyes elejtett és tévesen kifejezett olyan kijelentésekbe szoktak kapaszkodni, a melyek nem fejezik ki egészen hiven a magyar közjogi álláspontot, a melyekre pedig nem volna szabad súlyt helyezni, mert hiszen a szónoklat hevében bárki is elszólhatja magát és téves kifejezést használhat. De a midőn egy kormány idejön az ország szine elé egy törvényjavaslattal, a melynek benyújtásához a királynak előzetes engedélyét ki kell kérnie, akkor joggal megköveteljük és elvárjuk azt, hogy annak a törvényjavaslatnak minden szava és betűje a magyar alkotmány és a magyar közjog követelményeinek teljes mértékben megfeleljen. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) 0!ay Lajos: Elnök ur, nem tanácskozásképes a ház! Harminczan sem vagyunk! Nem tárgyalhatunk, mig nem vagyunk negyvenen! Ne beszélj addig! Nem lehet, hogy ilyen kiváló szónok öt ember előtt beszéljen! Ha ötórás ülést akarnak, jöjjenek be! Ilyen kiváló szónokot meg lehet hallgatni! (Igaz! ugy van! a szélsobaloldalon. Zaj.) Elnök: Felkérem a jegyző urakat, számlálják meg a ház tagjait. (Megtörténik.) Konsta-