Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-461

384 í6i. országos ülés 190b Julius 12-én, kedden. mivel annak elfogadása megnyugvást jelentene a jelenlegi közállapotokban, a melyek pedig hazánkra nézve ugy közjogi, mint közgazdasági tekintetekből határozottan sérelmesek.(Ugy van! a baloldalon.) De nem csupán saját nevemben, hanem néhány elvbarátom megbízásából is kijelenthetem, hogy helyesnek és szükségesnek tartjuk a felirati javaslat benyújtását és azért járulunk mi is hozzá, hogy végre-valahára tisztán lásson ő Felsége és alkotmányos utón meggyőződhessék arról, hogy minő jogos igényeket kapcsol ez a nemzet a czivillista költségeinek felemeléséhez. Elfogadjuk ennélfogva gr. Apponyi Albert határozati javaslatát, de azzal a módositással, hogy ha a ház ezen határozati javaslatot meg nem szavazná és ezzel elzárná az alkalmat az elől, hogy a nemzet és a király végre a fontos udvartartási kérdésekben is egymást megérthessék, ugy én és elvbarátaim kénytelenek volnánk a magyar udvartartás költségeit nemcsak a jelenlegi felemelt, hanem eddig megállapított összegében is megtagadni mindaddig, a mig kivan almainkat az udvartartással összefüggő kérdésekben teljesitve nem látjuk. (fflénlc helyeslés a baloldalon.) Ha pedig e ház bölcsesége gr. Apponyi Albert fényes szónoklatának érvelésétől meggyőzve, netán azt határozná, hogy a beadott felirati javaslatot elfogadja, még az esetben is attól teszszük függővé szavazatunkat, hogy minő mértékben hajlandók a mi jogos nemzeti kívánságainkat a költségvetés keretében teljesíteni? (Helyeslés a baloldalon.) Ezek előrebocsátása után, megvallom, szivemből örülök annak, hogy e költségvetési vitában és ezen törvényjavaslatnál, a mely az állami érdekeket oly lényegesen érinti, mi néhányan az Apponyi-féle párttal együtthaladhatunk bizonyos ideig és talán hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az ellenzékben fennálló árnyalati különbségeket áthidalni segítsünk. (Helyeslés a baloldalon.) A mi politikai életünknek úgyis mindig az volt a veszedelme, hogy a féltékenység és a pártoskodás rendesen részekre tördelte az ellenálló nemzeti erőt és a hatalom rendesen egymás ellen játszotta ki az ellenzéki energiát. A magyar fajnak régi sajáísága ez, melyet leghivebhen fejezett ki egykor Bercsényi Rákóczinak, a mikor a fejedelemnek hozzá intézett ezen kórdéséx'e: »Tudnál-e engem valaha eláruld, Miklős ?« — azt felelte Bercsényi: » Kincsért, hatalomért, az egész világért uram, fejedelmem, nem, de egy kis neheztelésért talán«. Ebben a válaszban a magyar véralkatnak természete van úgyszólván kifejezve. Az a kicsinyeskedő, az a féltékenykedő természet, a mely sok nemes, hazafias mozgalomnak ásta meg már sir ját. A divide et impera elve talán sehol a világon annyira nem érvényesült a kormányzatban, mint a mi hazánk történetében. Az erők megosztásának pedig természetes következménye, a mint a történelem igazságai bizonyítják, rendesen a nemzeti ügynek bukása. Most is olyan züllött pártpolitikai viszonyok között élünk, a melyek az ellenzék akczióképességét — legyünk őszinték — teljesen megbénítják. Tessék csak végignézni emez, ürességtől tátongó padsorokon, a miniszteri székek ürességén, és rögtön meggyőződhetik a ház az én szavaim igazságáról. íme akkor, mikor fontos, olyan érdeket érintő nagy kérdés van szőnyegen, a mely egyszer és mindenkorra megállapít, a királyi udvartartás költségeinél egy, a nemzet erőihez képest nem méltányos emelést, (Ugy van! balfelöl.) akkor a törvényhozás többsége sem érdeklődik a dolgok iránt. Pedig ennek nem csupán rideg pénzügyi vonatkozása van; van ennek egy mélyebb jelentőségű értelme is. Az önálló udvartartásban a mi önálló nemzeti életünk domborodik ki; ez az élő szimbólum a bennünket lenéző és bennünket észre sem vevő külföldi hatalmasságok szemében ez az egyetlen bizonyíték, hogy Magyarország önálló és él. (Ugy van! balfelöl.) Mikor ilyen fontos kérdés tárgyalásáról, a nemzeti önállóság lényegét érintő, kifelé imponáló és a nemzetet az ő méltóságában igazán kitüntető kérdés tárgyalásáról van szó, még a törvényhozás tagjai sem tartják érdemesnek, hogy e fontos dolgok iránt érdeklődjenek. (Ugy van! bal/elől.) Nessi Páf: Nincs bennük lélek, csak szavazni tudnak, egyebet sem! Hock János: Mint hogy ha a középkor fanatikus, rajongó korszellemében élnénk, valláshatalmi szempontok dominálnak ma is a mi pártpolitikai életünknek alakulásánál. Az egyik tábor kezében ott van a tridenti zsinat, a másiknak kezében ott van a heidelbergi káté és magyar ember magyar emberrel szemben nem az alkotmányjogra támaszkodik. (Ugy van! balfelöl.) Ez a felekezetieskedő torzsalkodás, a melyet a magyar sajtó egy része is mint maszlagot beadja a jóhiszemű közönségnek, szintén egyik fontos oka. az ellenzéki akczióképesség megtörésének. T. ház! A felekezetieskedések a politikában mindig elválasztó vonalak, a melyekkel egymást soha meg nem érthetjük. Miért? Mert minden felekezetieskedés olyan, mint az eltérő dogma: ellentétesek és ezen ellentétek áthidalhatlanok, intranzigensek; és a ki egyszer erre az álláspontra helyezkedik, az a másikat megérteni többé nem tudja. De nagyon tévedne az a valaki, t, ház, a ki nálunk lépten-nyomon megnyilatkozó felekezeties féltékenységről igazi, mély vallásos érzületre következtetne. Ezek csak felszínes indulatok a magyar közéletben, a lélek mélységéből ezek mint nemes szenvedélyek, energiák nem lépnek elő. Formalizmusok, farizeus külsőségek, (Ugy van! balfelöl.) a melyek elvezetik az embert a vallási gyűlölködésig, de csak a mély, az igazi Krisztusi szellemben felfogott vallásosság tud minden embert csak az általános emberszeretetig elvezetni. (Ugy van! balfelöl.) Ez a felekezetieskedő gyűlölködés tulajdonképen nem is vallási, hanem politikai háttérre