Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-460

4-60. országos ülés 1904 Julius 11-én, hétfőn. 36? mellette szólott, Apponyi belenyugodott, Deák egyenesen és határozottan elfogadta és igy meg­állapodássá vált, hogy ez magyar ügy és a magyar udvartartás megalkotandó.« Gorove után Lónyay naplóját vettem elő. Ez a következőket mondja (olvassa): «1866 május 7. A 15-ös bizottság ismét az udvartartás kérdésével vesződött; Nyáry, Ghyczy, Ivánka, Tisza az udvartartás kérdésében határozottan kijelentették, hogy másról, mint magyar udvar­tartásról beszélni sem lehet. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem vagyunk 40-en! Zaj. Elnök csenget.) Olay Lajos: Hallatlan, hogy egy ilyen fontos tárgyalásnál nem vagyunk negyvenen, így nem tárgyalhatunk! Hallatlan! Pap Zoltán: így akarják a magyar udvar­tartást megcsinálni! Olay Lajos: Ilyen kiváló szónoknál nem jön be 40 ember! Ugron János; Hol az ellenzék? Ilyen nagy szónoknál az ellenzék nem jön be! Olay Lajos : Ezt csak érdemes meghall­gatni ! Nem akarják hallani az igazságot! Rátkay László : Folytatom beszédemet ott, a hol elhagytam és Lónyay naplójából fogok idézni (olvassa): s>Május 7-én kezdődött meg az értekezlet és ismét Deák Ferencz szólalt fel benne először és az udvartartás költségeit külön kívánta megállapittatni. Nyáry, Ghyczy, Ivánka, Tisza Kálmán az udvartartás kérdéséhez ké­sőbben már nem is szólottak hozzá, mert Andrássy Gyulának és Deáknak nyilatkozatai­ból feltétlenül bizonyossá vált, hogy csak ma­gyar udvartartás lesz,« T. minszterelnök ur! Rámutattam arra, hogy az 1867 : XII. t.-czikk. 7. §-a hogyan tárgyal­tatott a 15-ös bizottságban. Most a 15 ös bi­zottság beadta azután jelentését a 67-es bizott­ságnak. A 67-es bizottság ezt a kérdést tár­gyalta és úgyszólván csak felolvastatott a 7. §.. mert annyira tiszta volt, annyira egyhangú volt a nézet, hogy csakis kizárólag magyar udvar­tartás legyen és magyar udvartartásra legyenek megszavazva a költségek, hogy nem íartotta szükségesnek a 67-es bizottság, hogy a 15-ös bi­zottság véleményével tovább is foglalkozzék. A 67-es bizottság beterjesztette azután jelentését és kész tervezetét az országgyűlésnek. Az országgyűlésen sem az általános, sem a részletes tárgyalás folyamán nem volt egyetlenegy szónok sem feliratkozva, a ki az udvartartáshoz hozzászólott volna. Mindez mit bizonyít, t. kép­viselőház ? Azt, hogy mig egyéb homályos kérdé­seket, homályos szakaszokat legnagyobb megvitatás alá vettek, a 7. §-nál — pedig talán azt el­ismeri a t, miniszterelnök ur is a 15-ös bizott­ság tagjaival szemben, hogy eléggé mély be­látásu államférfiak voltak, tehát a magyar udvar­tartás kérdésének nagyságát és fontosságát mér­legelni tudták, — ismétlem, t. képviselőház, hogy egyetlen felszólalás sem az általános, sem a részletes tárgyalásnál nem volt. Miért? Mert oly tiszta és világos ez a szakasz, oly köztudo­mású volt a szakasznak a bizottságokba való fogalmazása és tárgyalása, hogy senki sem tar­totta szükségesnek az egész magyar országgyű­lésen, hogy a 7. § hoz hozzászóljon. És most, t. képviselőház, méltóztassék megengedni, hogy a 7. §-t újra felolvassam és aztán összehason­lítsam a t. miniszterelnök urnak tegnapelőtt, szombaton mondott beszédével. A 7. §. igy szól: »A pragmatika szankczió szerint közös ugyan az uralkodás, a mennyiben Magyarország koronája is ugyanazon fejedelmet illeti, a ki a többi államokban is uralkodik, de még ez nem teszi szükségessé, hogy a fejedelem udvartartá­sának költségei közösen állapíttassanak meg. Ily közös megállapodást a pragmatika szank­czióban kitűzött czél nem igényel. Magyarország alkotmányos önállásával pedig, s a magyar ki­rály fejedelmi magas tekintélyével sokkal inkább megegyezik, hogy a magyar országgyűlés a fe­lelelős magyar minisztérium előterjesztésére kü­lön szavazza meg a magyar királyi udvartartás költségeit. Az udvartartás költségeinek megsza­vazása és kiszolgáltatása tehát közösügynek nem tekintetik.« (ügy van! TJgyvan! balfelöl.) Én bizony nyitott ajtókat törnék be, ha én most ennek a szakasznak lényegét, tiszta, vilá­gos szövegét és tartalmát akarnám megvédeni a t. miniszterelnök urnak tegnapelőtti beszédével szemben. Igazán felesleges munkát végeznék, ha rámutatnék, hogy minő világos megkülönbözte­tések vannak ebben a törvényszakaszban, midőn uralkodóról és királyról beszélnek, (Igaz! TJgy van! balfelölj és mikor a következtetéseket le­vonják, azt mondják, hogy a magyar királynak az udvartartása legyen magyar. (Ugy van! bal­felöl.) Mentsen fel engem a t. képviselőház és a t. többség attól a kötelezettségtől, hogy én ennek a törvény szakasznak a világos tartalmát az önök t. miniszterelnöke által tegnapelőtt mondott beszédével szemben megvédelmezzem. Mert a t. miniszterelnök ur tegnapelőtti beszé­dében, — most már a naplóból idézek, mert a múltkor azt méltóztatott mondani, hogy nem jól idézek — a t. miniszterelnök ur gr. Apponyi Albertnak beszédére válaszolva, igy szól: »És hogy ép az udvartartás kérdéséről beszélünk, ez épen egy olyan téma, a mely frappánsul illusz­trálja ezt. Állítottam én, hogy ennek a kérdés­nek nem szabad fejlődnie ? Hibáztattam én, hogy pl. a közjogi méltóságokra vonatkozólag egy lépés és helyes ujitás történt? A világért sem. Ép a mai beszédemben is határozott kifejezést adtam annak, hogy itt a fejlődés útja elzárva nincs, de hivatkoztam Deákra és Andrássyra abból a szempontból, hogy az 1867 : XII. t.-cz. nem rendeli el a különálló magyar udvartartás felállítását és hogy a mai állapot nem jogsére­lem az 1867 : XII. t.-cz. alapján.« Hát, t. képviselőház, összehasonlítva ezt a beszédet az 1867: XII. törvényczikk 7. §-val,

Next

/
Thumbnails
Contents