Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-460

368 Í6Ö. országos ülés 190t Julius 11-en, hétfőn. összehasonlítva a történelmi tényekkel, a 15-ös bizottság munkálatával, az országgyűlési tárgyalásokkal és tekintetbe véve azt, hogy Magyarország önálló állam, hogy a kiegyezésnek egyik alapforrása és kiindulási pontja a teljes alkotmányosság, a jogfolytonosság, a régi magyar törvények visszaállítása és a teljes paritás, tehát a két államnak minden dologban és igy az udvartartás kérdésében is a teljes egyenlősége: mindezeket összehasonlítva, t. képviselőház, a t. miniszterelnök ur kijelentéseivel, igazán szomorúan kell lemondanunk arról, hogy itt a t. miniszterelnök úrral és a t. többséggel szemben jogi érvekkel harczolni lehessen, de szomorúan kell lemondanunk arról is, hogy Magyarországnak közjoga ezen kormány kezelése és uralkodása alatt valaha megvédelmeztessék. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A magyar nyelv kérdésében, a czivillista, az udvartartás kérdésében is Deák Perenezre hivatkozott a t. miniszterelnök ur, vissza kell tehát térnem erre, hogy megvédelmezzem a miniszterelnök úrral szemben Deák Ferencz emlékezetét. Fel fogom itt olvasni azt a pár sort, a melyben Deák Ferencz a szokásjogról nyilatkozott; szükségesnek tartom ezt azért, mert a t. miniszterelnök ur épen a galaczi esetből kifolyólag a magyar nyelv kérdésében a szokásjogra hivatkozott és azt mondotta, hogy Magyarországon ez igen sok esetben pótolja a törvényes alapot. Hát a szokásjogról, t, miniszterelnök ur, Deák Ferencznek a következő nézete volt: »Nem szólnak minden jogról világos törvények, szokáson alapulnak országgyűlési viszonyaink, de a sértetlenül fentartott törvényes szokások törvény gyanánt tiszteltetnek. A sértés néma elnézése azonban legszentebb igazainkra is káros lehet. A hadinditás és a békekötés joga a nemzeté volt, de a nemzet elmellőzésével e jogot a végrehajtó hatatalom kezeibe vonta és az első sérelem elhallgatása okozta azt, hogy 1790-ben már panaszkodnia kellett őseinknek. A főrendek, a múlt idő történetére, vagyis az elhallgatás miatt lábrakapott szokásra hivatkozva, hadinditási jogunkat ugy magyarázták, hogy az egyedül az ujonezok és a költségek megadására, vagy megtagadására terjed csak ki. A magyar ezredekben csak magyar tisztek voltak egykoron, az ellenkező szokást hallgatva tűrte és nézte el a nemzet és e némaság következménye lett, hogy nemzeti természetes igazunk gyakorlására alkotott 1792. ós 1807. évi törvények csak félig kielégítők már; ezen elnézésre alapította a király megtagadó válaszát, s ime, a nemzetnek tételes törvényeivel, tételes törvényekben szentesitett jogaival szemben, épen a szokásjog alapján, már védekeznie kell«. Hát látja, t. miniszterelnök ur, Deák Ferencz minő világosan tisztázta a szokásjog kérdését és ha Deák Ferencznek a szelleme megjelenhetnék, bizonyára elképedéssel hallaná azt a magyarázatot, a melyet a t. miniszterelnök ur az 1867: XII. törvényezikk 7. §-áról mond, bizonyára Deák Ferencz szelleme volna az, a mely a t. miniszterelnök urnak szavai és kegyetlen, a nemzetre káros magyarázata ellen tiltakoznék. (Ugy van! Ugy van ! ä baloldalon.) Á magyar nyelv kérdésében is épen Deák Ferenczre hivatkozott a t. miniszterelnök ur. Nos hát, t. miniszterelnök ur, egy-két idézetet leszek bátor felolvasni Deák könyvéből épen a magyar nyelvet illetőleg. (Ralijuk! Halljuk! Olvassa): »Meg nem gondolja azt, a mit mindenki tud, hogy a két nyelvvel való dolgozás mennyi nehézséggel van egybekötve »— ez vonatkozik arra, hogy a debreczeni polgármester fogadja el ezt az iratot, ha német nyelvű is — »mert németül értőnek senki sem születik, az anyatej nélkül pedig erre kevés neveltetik. Hasonlít ez« — vagyis az a kivánalom, hogy a magyar a németet tudja — »ama zsarnokhoz, a ki igen magas torony tetejére irata a törvényt, hogy senki ne olvashassa el, de azért az ellene vétőket mégis megbüntette,« A másik idézet ez: »Egy kincsünk van: nyelvünk, és ezt támadja folyton a hatalom. Ha még a /társaséletben sem ápoljuk, elvész az örökre.« És igy folytatja: »Csak lebilincselt rabszolga köthet olyan alkut, melyben szabadságának lehetőségéről is lemond, de a nemzet képviselői a nemzet legszentebb sajátja, nyelve elárulása felett alkuba senkivel nem ereszkedhetnek soha! Sok még a teendő, hogy nyelvünk a törvényhozás és a kormányzás minden ágában, a katonaságnál, szóval mindenütt, első legyen. Sok függ a körülményektől maguktól, legtöbb attól, hogy a körülményeket hogyan tudjuk kihasználni, de soha ne feledjük, hogy nemzeti önállóságunk fenmaradása nyelvünk sorsával változhatlan kapcsolatban van.« (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Mikor gróf Tisza István miniszterelnök ur azt mondotta, hogy ő Deák Ferenczczel jgen jó társaságban van, akkor neki igaza volt. Én azonban megfordítom a tételt, Deák Ferencz emlékezete gróf Tisza István társaságában igen rossz társaságban van. (Ugy van! balfelöl.) Most áttérek ennek a törvényjavaslatnak indokolására, illetőleg annak a kimutatására, hogy micsoda rejtett czélzat van ebben a törvényjavaslatban. Méltóztassék, t. képviselőház, figyelemmel nézni a törvényjavaslatnak a czimét (olvassa): »0 cs. és apostoli királyi Felsége legmagasabb udvartartása költségei.« Ezt a czimet, hogy »0 császári és apostoli királyi Felsége*, ezt a közjogban használjuk, szerintem, még most is rosszul, de egy 1868 ban kibocsátott királyi rendelet alapján, mert ezt a kérdést és ezt a czímzést ugy Magyarországon, mint odaát Ausztriában, királyi rendelettel határozták el.