Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-460

366 Í60. országos ülés Í904 Julius il~én, hétfőn. A történelmi részt tehát 1848-nél fogom kezdeni. Mi történt akkor a királyi udvartartást illetőleg? Ez a törvényhozás, a mely a szabadság és a népet illető jogok kiterjesztéséhen, mondhatom, valóságos földrengésszerű hatalmassággal mozgatta meg a régi alkotmányt és tette a népet nemzetté; a melynek minden alkotásán rajta van a lángész nyoma, bár sokszor perczek, pillanatok alatt kellett alkotnia: ez a törvényhozás a királyi udvartartás kérdésében nem intézkedett, legalább expressis verbis, szószerint a királyi udvartartásról az 1848:111. t.-czikkben nincs szó. De a szavak, a törvénynek lelke, lényege és egyes rendelkezések már egész világosan beszélnek. Mikor az a törvényhozás azt mondotta, hogy a király személye szent és sértbetetlen, akkor ezzel nem meghódolást akart bizonyítani, hanem azt a legalkotmányosabb elvet szentesitette benne, hogy a király személye azért szent és sérthetetlen, mert csak uralkodni fog és nem kormányozni, s minden tényeiért ott lesz az alkotmányos kormány, ott lesznek a felelős miniszterek, a kik minden tényeiért felelnek. Pap Zoltán: És nem fog politizálni! Rátkay László: Ha jól emlékszem, a második szakaszban csak arról van szó, hogy mi van azon esetben, ha a király távol van. Ezeket a szavakat használja az 1848-iki törvényhozás. De a távollevésnek eszmeileg mi az ellentéte? Az otthonlétei. Tehát az 1848-iki törvényhozás abból a gondolatból indult ki, hogy a király mindig idehaza fog lenni, s csak kivételnek vette a király távollétét, a midőn arról intézkedik, hogy mi történjék akkor, mikor a király távol van. De gondoskodott a törvényhozás arról is, hogy a magyar királynak és a magyar udvartartásnak fénye biztosítva legyen és a királyi képviselet mindig meglegyen, mert akkor még megvolt a nádori móltóság. Nem kellett attól félnünk, a mi a jelen esetben van, hogy ha a király eltávozik Budapestről és Magyarországból, akkor az egész alkotmányos magyar királyságot mindenestől külső fényben, összeségében együtt viszi magával és elhelyezi Bécs városában ; akkor ez az eshetőség nem volt. A nádori méltóság biztositotta azt, hogy az udvartartás, illetőleg a királynak állandó helyettessé mindig itt legyen. De talán a legnagyobb bölcseség is nyilatkozott meg az 1848-iki törvényhozásnál, hogy magát a királyi udvartartás kérdését nem vette fel. Hiszen a történelmi előzményeket'ismerjük. Ennek a kérdésnek törvényhozási megszerkesztése, megindokolása, szakaszokba szedése — mint azt az igen t. előadó ur mondotta — igényel bizonyos tapintatot, mert az alkotmányos jogból engedni nem lehet, s a királylyal szemben ennek a kérdésnek együttes megbeszélés tárgyát kell képeznie. Az 1848-iki törvényhozás pedig az akkori nagy és viharosan rohanó időknek hullámverései közt nem ért rá arra, hogy az udvartartás kérdését is szakaszokba szedje. (Ugy van! Ugy van! a hal- és a szélsölalóldalon.) De már az 1867 : XII. t.-cz. megalkotására, a bölcs megfontolásra már elég idő volt. Mindnyájan ismerjük ennek a kérdésnek történetét, s ezért a kiegyezési törvény szerkesztésének a törvényhozás utján keresztülment változásaival, hogy miként lett 67-es, azután 15 ös bizottság, most foglalkozni nem kívánok, ezt a történeti részt a beszédemből egészen kihagyom. Azonban odamegyek ahhoz a bölcsőhöz, a melyben az 1867 : XII. t.-czikket, a kiegyezést, ezt a csenevész, vértelen, haldokló gyermeket alkották meg, s ebben a bölcsőben, az itt tartott beszédekből igenis meg akarom nézni, vájjon igaza van-e a t. miniszterelnök urnak, a ki most, mióta a kormányelnöki széken ül, egyebet sem tesz, mint az 1867 : XII. t.-czikknek azt a kevés jogát, azt a kevés igazságát, azt a kevés lelkét, a mely még benne van, kiszaggatni iparkodik. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szäsobaloläalon.) Pap Zoltán: A császár nevében! Rátkay László: Nem követem el azt a tapintatlanságot sem, pedig a Bánffy Dezső képviselőtársammai vivott páros harcz jogot adna nekem arra, hogy a t. miniszterelnök úrral szemben erre a tapintatlanságra ne legyek tekintettel, s a legnagyobb bizonyítékul és legnagyobb tanuságtevőül atyját, Tisza Kálmánt hívjam szembe. Lemondok erről. Nekem elegendő, ha vele szemben — mert két nagy alakra hivatkozik folyton: Deák Ferenczre és gr. Andrássy Gyulára — a 15-ös bizottságnak feljegyzéseit, az ott elejtett szavakat idézem és Deák Ferenczczel fogom bebizonyítani, hogy gr. Tisza Istvánnak nincsen igaza. (Halljuk! Halljuk!) Ne méltóztassék félreérteni, ha én, ellenzéki ember, itt, midőn ezen bizonyításba belemegyek, egyúttal Deák Ferencz emlékezetét is védem; én politikai meggyőződésemből Deák Ferencz alkotását hibásnak tartottam mindig, annak tartom ma is, és az események a legnagyobb bizonyság rá, hogy ez az alkotás hibás. De egyben a magyarság, a magyar nyelv tekintetében Deák Ferencz alakja glóriás fénynyel állott előttem mindig és nem engedhetem meg mint magyar ember, hogy a miniszterelnöki székből tépjék meg Deák Ferencz emlékezetét. (Helyeslés a szélsobaloläalon.) 1866 május 5-én ült először össze a 15-03 bizottság, a mely az 1867 : XII. t.-czikket megalkotta, illetőleg a mely a tervezetet szerkesztette. Elsőnek veszem Gorove naplóját. Szószerint azt mondja (olvassa): »1866 május 5-én jött először össze a 15-ös bizottság és megindult az eszmecsere a fölött, hogy a magyar udvartartás kérdése hogyan legyen rendezve. Én voltam az első, a ki az udvartartásnak tisztán magyar volta mellett nyilatkoztam. Lónyay pénzbeli nagyobb terheltetéseket kezdett emlegetni és a magyar udvartartás ellen nyilatkozott, Andrássy