Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

350 Í59. országos ülés 1904- Julius 9-én, szombaton. haladást, azt egyáltalában észre sem lehet venni. (Helyeslés a baloldalon.) A t. előadó ur példának okáért igen nagy súlyt fektet arra a testőrségre, a mely most szerveztetik. Barabás Bé!a: Király kell nekünk, nem testőrség! Gr. Apponyi Aibert: Ha jól fogtam fel a t. előadó ur beszédét, emlékeztet a magyar testőrség, a magyar gárda alakítására Mária Terézia alatt és felemlíti, hogy ennek a testőrségnek létesítése olyan gyümölcsöket termett, a melyek felülmúlták a hozzá fűzött várakozásokat. Azt hiszem, helyesen adom vissza szavait. No hát, t. képviselőház, én ugy tudom, hogy magyar nemzeti szempontból legértékesebb virága a Mária Terézia által alapított magyar gárdának az a szellemi élet, az az irodalmi fellendülés volt, a mely épen a magyar testőrség, a magyar gárda körében vette kezdetét. Hát ugyanezt várja a t. előadó ur attól a darabanttestőrségtől, a mely Budán szerveztetni fog? Kammerer Ernő előadó: De nem azt várták akkor sem a testőrségtől! Gr. Apponyi Albert: Egyébiránt t. barátom lesz azon helyzetben, hogy ezt megmagyarázza. de kihámozva gondolatomat a bumorizálás alakjából, én a Mária Terézia által alapított magyar testőrségnek magyar nemzeti és közjogi szempontból valami különös hatását és az ahhoz fűzött, nem tudom micsoda reményeknek teljesedésót nem látom. Az egész abból áll, hogy az osztrák udvart látogató idegenek az osztrák császárok birodalmának egy érdekes különlegességét látják azokban a párduczos testőrökben, a kik ott a Burg ajtajai mellett őrt állanak. Objektív ellenérvek hiányában találkozunk azzal az ellenérvvel, a mit majd minden alkalommal hallunk, hogy t. i. ha ez igy állana, ha az önálló magyar udvartartás követelménye közjogunkon alapulna, ha az valóban nagy nemzeti érdek volna, akkor miért nem csinálták meg Deák^ és Andrássy ? Én erre a választ véletlenül megtalálom a »Pesti Napló«-nak 1889. deczember havában kiadott előfizetési felhívásában, (Derültség a baloldalon.) és miután ez az előfizetési felhívás az igen t. miniszterelnök ur által közjogi jogforrássá avansziroztatott, akkor én az Ő saját közjogi álláspontjára helyezkedve akarom a választ megadni erre az ellenvetésre. (Halljuk! Malijuk!) Mindenekelőtt én is egy kis leleplezéssel szolgálok a t. miniszterelnök urnak, a mit azután felhasználhat ellenem, hogy t. i. a »Pesti Napló«-nak ezen programmja az udvartartás tekintetében csak azt kívánta, hogy a közjogi fontossággal bíró cselekményeknél és hivatalos jellegű udvari ünnepélyeken Magyarországon kizárólag magyar udvari méltóságok fungáljanak. Miután ez megvan és minthogy a »Pesti Napló«-nak előfizetési felhívása ennél tovább nem ment, előre konczedálom a miniszterelnök urnak, hogy nekem nincs jogom ma sem ennél tovább menni, (Derültség a baloldalon. Felkiáltások: Nagyon jól van!) Ezen kis leleplezés után, melyiyel a miniszterelnök urnak én is szolgálok, bátor vagyok a választ felolvasni, már mostan nem humoros czélzattal. hanem mert dióhéjban a válasz a 1867-es mű alkotóira való folytonos hivatkozással szemben, ebben az előfizetési felhívásban, akár én irtani azt, — a mely esetben bocsánatot kérek a szerénytelenségért — akár más, igen helyesen ós szépen jut kifejezésre. A hadseregben mutatkozó hiányosságokról szólva azt mondja ez az előfizetési felhívás: »Nem akarunk ezzel az 1868-iki törvényhozásnak és azon nagy nevű férfiaknak, a kik azt vezették, szemrehányást tenni. Minden kérdést egyszerre megoldani, minden — bár elvileg elért — nemzeti vívmányt rögtön megvalósítani, nem lehetett. Azok a nagy férfiak, a kik akkor a nemzet ügyeit intézték, annyit értek el, annyit vívtak ki, hogy emléküket a nemzet örökké áldani fogja. Kivívták a honvédséget, kivívták a magyar hadsereg elvi kimondását. A ki a megelőzőleg fennállott állapotokra visszaemlékezik, ezért is bámulattal fog bölcseségüknek és erényüknek adózni. De a kik ennyit létrehoztak, azok nem voltak mindenhatók.^ — hozzáteszem, sem pedig mindentudók. — »Feladatokat hagytak az utódokra is ós nem azzal felelünk meg a kegyeletnek, és ama nagy férfiak politikai konczepcziőjának, ha ezeket a feladatokat nem teljesítjük, művöket be nem fejezzük, hanem ugy, ha a hagyományt elfogadjuk, a feladatokat megoldjuk, a művet betetőzzük. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) íme, t. miniszterelnök ur, ez a radikális különbség a mi fel fogásaink közt, ezekkel a, kegyeletes visszaemlékezésekkel szemben. Azok a nagy férfiak — mint mondám — sem mindenhatók, sem mindentudók nem voltak. Ok eleget tettek, — és ez tölt el engem mindig bámulattal az ő emlékezetük iránt — midőn olyan kereteket létesítettek, a mely keretekbe belefér az, a mire a nemzetnek szüksége van, midőn olyan jogszabályokat nem állítottak fel, a melyek tiltó akadályokat képeznének a nemzeti előrehaladás leglényegesebb követelményeivel szemben. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Állit Tisza István eleget!) Ezt csak a t. miniszterelnök ur tette, vagy próbálja tenni, hogy abból, a mi nem történt meg, a nemzetre nézve jogfosztó következtetéseket vonjon le. (Helyeslés a baloldalon. Egy hang: Azért jött ide miniszterelnöknek!) De, t. képviselőház, ezek a nagy férfiak nem voltak sem mindenhatók, sem mindentudók. Bizonyos irányban reményeket tápláltak, a melyek be nem teljesültek. Hát kérem, hogy az udvarnál maradjunk, ha valaki a magyar udvari életnek arra a fellendülésére visszagondol, a mely gróf Andrássy Gyula miniszter-