Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

459. országos ülés 1904- Julius 9-én, szombaton. 349 terjedt birodalmuk volt, a melyben Magyar- I ország ha politikailag igen, de társadalmilag és közgazdaságilag és egyáltalán a iejlettség tekintetében nem volt még annyira egyenrangú tényező, mint a minő ma, nemcsak közjogilag, de tényleg közgazdaságilag és társadalmilag is. Ekkor keletkeztek ezen törvények, a melyek közül én kettőt akarok idézni, mert ezek nekem kezembe adják a fonalat ennek a kérdésnek is megoldására. (Halljuk! Halljuk!) Az 1741: VII. t.-czikk: »De Personali Regiae Majestatis in ítegno Residentia,« döntő szakaszában a következőleg szól (olvassa): »Quod, ubi aliarum quoque Provinciarum suarum Administratio, et Curae admiserint, omnino intra Regnum hoc, ulterius etiam residere dignabitur; Nihil eorum intermissura; quae alias etiam ad reducendum pristinum florem, ac felicitatem hujus Haereditarii sui Hungáriáé Regni conferre poterunt,« — tehát, a mennyire a többi országai kormányzásának teendői engedik, annyira a Magyarországban való tartózkodás elvből kimondatott 1741-ben. Ezt érdekesen egészíti ki az 1791 : IX. t.-czikk, a melyben a megerősítő forma így hangzik (olvassa): »Jam nuper, dum in medio Statuum et Ordinum tempore aliquo, esto longe, ac ipsa cupivisset, breviore moraretur, semet sensisse, quantopere Reipublicae intersit, ut et Rex Populum suum, et ille Regem noscat penitius, atque ita Yincula reciprocae fiduciae arctius stringantur, ac ideo proprio etiam animi motu, in id prorsus inclinare,« szóval, tovább itt tartózkodik. Ez annyit jelent, hogy a király — II. Lipót — minap Magyarországon való tartózkodásának az ő óhajtásánál rövidebb ideje alatt is tapasztalta, hogy mennyire érdekében áll magának a királynak, hogy a király népét, a nép pedig királyát közelebbről megismerje és ezáltal a kölcsönös bizalom és hűség kötelékei szorosabbra füzessenek. A törvényes kötelezettség tehát fennáll és pedig milyen mértékben? Abban a mértékben, a mennyiben ő Felsége többi tartományainak uralkodási gondjai ezt megengedik. Bizonyos rendkívüli körülmények között megtörténhetik, hogy az az uralkodó, a ki Magyarország királya is, az osztrák örökös tartományoknak uralkodója is, kénytelen több időt tölteni akár az egyik, akár a másik államban. De a dolgok rendes meneténél, minthogy a teljes paritás és egyenjogúság elvi alapján állunk, e törvény mai értelmezésében nem jelenthet mást, mint hogy nem napokra kiczirkalmazva, de nagyban és egészben az uralkodó ugyanannyi időt töltsön Magyarországon, mint a mennyit tölt többi államaiban. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A ratio legist pedig igen szépen elmondja az 1791-ik évi törvény. Méltóztassék elhinni, hogy nemcsak a nemzeti önérzetnek és hiúságnak, nemcsak az uralkodójához, királyához ragaszkodó magyar szívnek követelménye, de rendkívül komoly politikai követelmény az, hogy az uralkodó, és hozzáteszem, a trónnak örököse is, némi állandósággal legyen kitéve a magyar légkör befolyásának. Hiszen mindenki tudja, hogy a legszilárdabb jellemű ember gondolkodására és érzelmi világára milyen alakító befolyást gyakorol a légkör! Ez arra vitt, hogy pl. a külszolgálatban azért nem szeretnek néha követeket sokáig egy helyen hagyni, mert minden hazafias érzelmük mellett is a légkör befolyása alatt olyan átalakuláson mennek néha keresztül, hogy az ő gondolkodásukat inkább annak az országnak a gondolkodása szaturálja, a melyben állandóan tartózkodnak, mint azé, a melyet képviselnek. Már most a dolgok mai helyzetében ugy áll a dolog, a hogy ő Felsége, állandóan az országon kívül tartózkodván, az évnek túlnyomó részén át ugy ő, mint még inkább a trónnak örököse egy olyan légkör befolyásának van kitéve, a melyben minden, a mi nálunk megdönthetetlen igazság, megdöntendő ábrándnak mondatik, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a melyben mindent, a mi nekünk nemzeti ideálunk és törekvésünk, a mi nekünk szent, a mi törekvéseinknek tárgya, a mi sziveinknek ideálja, leküzdendő ellenségnek tekintetik, a hol szóval az összbirodalmi eszmekörrel van szaturálva a a levegő és csakis ennek besugásait hallják nap-nap után. Ezzel szemben azután néha egy vagy két órai előterjesztésre oda jön a magyar miniszter, hogy valami törvényt előadjon ő Felségének, de az az állandó érintkezés a magyar légkörrel, a magyar eszmekörrel, a mely az imponderabiliának és a lappangó és észrevétlenül a lélekbe tolakodó benyomásoknak összességében áll. ez a légköri benyomás, a mely az embereket alakítja vagy átalakítja, az uralkodóval és a trónnak örökösével szemben nemcsak mindig nem magyar, hanem a magyar fölfogásokkal és a magyar érzelmi világgal egyenesen ellentétes, (Ugy van! a bal- és a széls'Jbaloldalov.) Lehet, hogy a ki ezen állapotokkal szemben erőteljesen akar fellépni, ebben a pillanatban nem kedves dolgot cselekszik talán magának az uralkodóháznak szemeiben és annak érzelmi világával szemben; de állítom, hogy olyan dolgot tesz, a mit tennie ép ugy alattvalói hűségénél, mint magyar hazafiságánál fogva, — a mely kettő között nincs ellentét, sőt e kettő egybeesik — legalább az én felfogásom szerint múlhatatlan kötelesség. (Éljenzés és taps a baloldalon.) És, t. ház, nem képzelem, hogy ezen érvekkel szemben lehessen tárgyi érveket felhozni, mert az utalás arra a haladásra, a melyet a t. előadó ur konstatál, nem nevezhető tárgyilagos érvnek, minthogy még haladva is odáig, a hova a t. előadó ur haladni remélt, annyira messze állunk attól a czélponttól, a melyhez jutnunk kell, hogy ezen czélpontről nézve ezen