Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-459
459. országos ülés 1904 július 9-én, szombaton. 339 kunkban állunk itten? (Ugy van! Ugy van! a bal felől.) Hogy emelhetnők épen most, a mikor a jókedvű adakozók testülete, a delegáezió 450 milliót száraz meg a katonaság számára? T, képviselőház! Nem sok kellene, fontos nemzeti kérdéseknek a rendezésére. Erdélyi kérdést, telepítési kérdést, alföldi csatornázási kérdést, az iskola kérdését: ezt mind meg lehetne ebből a 450 millióból oldani. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is kellene annyi! Egy negyedrésze is elég volna!) De a kellő pillanatban, mikor az országnak van egy kis pénzkészlete, akkor megjelennek a közös, helyesebben német miniszterek és elviszik az ország egész pénzét. (Ugy van! bal felöl.) Olyan benyomást tesz ez rám, t, képviselőház, mint mikor egy jómódú magyar családba beleházasodik egy idegen katonatiszt ós tönkreteszi azt a magyar családot. (Ugy van! Ugy van! bal felöl. Derültség.) T. képviselőház, ha a király tuclná, hogy itt minő viszonyok vannak; ha tudná, hogy itt mekkora a munkanélküliek tömege; ha tuclná, hogy itt pang minden: talán ő maga visszavonná ezeket a javaslatokat. De nekem frappáns bizonyítékaim vannak arra, hogy a király nem ismeri az ország állapotait. Ennek az esztendőnek az elején, kürülbelül február vagy márczius hónapban a bécsi udvari kocsisok egy keresztény szocsiálista képviselő vezetése alatt mozgalmat indítottak . , . Hock János: Sztrájkot! Rákosi Viktor : Összejöttek. Én a gyűlésről olvastam a tudósítást. 16—20 óra napi munkáért a legnyomorúságosabb fizetést kapják. Küldöttséggel mentek a főudvarmesterhez, segítsen az ő bajukon. Hát, t. képviselőház, a király azoknak az embereknek a magánviszonyait nem ismeri, a kiknek mindennap a hátaközepét látja, mikor kocsikázik. (Derültség balfelöl.) Hogy ismerhetné hát annak a nemzetnek a viszonyait, a melyet olyan ritkán lát (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Sohasem látja!) és ha valakinek a hátát látja, az egy mélyen meghajló alázatos miniszter. (Derültség. Ugy van! a szélsőbalóldalon.) T. ház! Hogy a király milyen kínai fallal van körülvéve és milyen környezetben él ; hogy az a pénz, a melyet a czivillista czimén adunk. milyen kezekbe kerül: arra nézve illusztráczióval szolgálhatok. Egy bizonyítékom vau: »Ein offenes Wort« (Halljuk! Halljuk!) »von Adalbert Rabén-Sternberg«. Ez egy Bécsben megjelent kíméletlen leleplezés, a mely az udvari körök ellen irányul- A szerzőt e röpiratának megírása óta a königgrätzi kerületben óriási többséggel képviselővé választották. Hock János: Azért irta ! Rákosi Viktor: Lehet, hogy azért irta, de lehet, hogy azért választották meg, mert igaza volt. —-Át. ház engedelmével leszek bátor ebből a röpiratból egyes dolgokat itt bemutatni. (Halljuk! a szélsőbalóldalon.) A fejezet czime: ^Politikai gyengeségünk okai« — t. i, az osztrákoké — (olvassa): »A kegyenczgazdálkodás typikus jelenségei közé tartozik, hogy első sorban hadseregre pályáznak.« — Érdekes ez, a midőn a hadsereg annyi pénzt kapott a nemzettől — (olvassa): » XIV. Lajos idejében, tehát közvetlenül a franezía forradalom előtt, a mely időszak igen sokban hasonlít jelenlegi osztrák állapotainkhoz, a kegyenczgazdálkodás szintén virágjában volt; ott is kiválókig a hadseregre terjedt ki. A kegyenczgazdálkodás következménye a szigorú szertartási rendszernek, A politikai körökben ez a szertartási rendszer sohasem keltett kellő figyelmet. Még alkotmányos államokban is az uralkodó HZ) £1 kitó'l minden hatalom származik. Ezt a hatalmat csatornák vezetik szét az országba, a csatornák pedig azonosak az uralkodó közvetlen környezetével. Másrészről ugyanezen személyek közvet.tik a külvilág benyomásait az uralkodóval. Ha már most az uralkodó elzárkózik a külvilágtól, akkor ennek az a következése, hogy közvetlen környezete körül még egy további kör képződik, és ezen egész alakulás teszi azután a kegyenczek nagy körét. A történelem számos ilyen példát mutat és minden ilyen esetben azt látjuk, hogy egymással szoros rokonságban álló családok monopolizálták rendszerint egy ilyen uralkodó környezetét. Ez uralkodó egy elzárkózott klikk kellő közepén van. Legerősebben sújtja a kegyenczgazdálkodás a hadsereget. Minden kegyehcznek, udvaroncznak van valami tisztirangja és az ilyen ajánlgatni tudja azokat a rokonait, a kik szétszórtan szolgálnak a hadseregben. Minden soronkivüli előléptetésnek, minden rendjelnek ez a rendes útja. Ha aztán az uralkodó családban sok a herczeg, akkor a protekczió óriási mérveket ölt. Ily viszonyok közt miként számítson az igazi érdem elismerésre? Senki sem iparkodik többé arra, hogy igazi értékét kimutassa; sokkal előnyösebb elnyerni az udvari kegyenczek jóakaratát. E bajuak oka a szertartás. Minden monarchia, a melyben szigorú szertartás divott, az örvény szélére jutott, Spanyolország, a Bourbonok Erancziaországja, az összes többi Bourbonbirtokok és most Ausztria is, a melynek nincs parlamentje, a melyben egyik válság a másikat követi és a melyben minden nemzet lázong. Milyen másképen áll előttünk a német birodalom« . , . »Mindaz a vereség, a melyet Ausztria szenvedett; mindaz a sok vér, a mely hiába omolt a csatamezőkön, a háborúknak sok nyomorúsága, no meg az a kétes szerencse, hogy Ausztria ma tulajdonképen egy Balkán-állam, a melyre rá se hederitenek, és a mely gazdasági tekintetben is mögötte áll a szomszédainak: minden a kegyenczgazdálkodäsnak, a spanyol szertartásnak tudható be. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Keresték az okokat mindenütt, csak ott nem, a hol azok valósággal feltalálhatók. Az uralkodó szentséges személyét tisztelik és szeretik; azt hiszem, nincs 43*
