Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-459

340 459. országos ülés Í90k Julius 9-én, szombaton. a császárnak egyetlen alattvalója sem, a ki ne viseltetnék szeretettel és hódolattal személye iránt. És mégis elégséges, hogy valakinek rendjele, udvari czime, vagy épen udvari állása legyen: az ilyennek aztán nem akad egyetlen választója. Az udvar maga katholikus, szintén az udvarral szemben való ellenzékieskedésből keletkezett a Los von Rom mozgalom. Ha ma az udvar protestáns volna, akkor a választók tömege lenne ultra-katholikus, mert Ausztriában és Magyarországon ma az állapotok gyupontja az ösztönszerű gyűlölet minden ellen, a mi az udvarral összefügg. És mégis ez a gyűlölet nem a dinasztia ellen irányul, hanem csak az udvari apparátus és az ellen, a mit én ugy nevezek, hogy kegyenczgazdálkodás. És nem jogosult-e ez az ösztönszerű gyűlölet? A szertartás sokkal régibb, semhogy életképes legyen. A katholikus vallás, a mely a legmerevebb és legellentállóbb a világon, mindenkor hozzásimul a korszellemhez. Az európai udvarok mind engedményeket tettek már az uralkodó áramlatoknak. Csak az osztrák udvar áll még mindig azon az állásponton, hogy az ember a kamarásnál kezdődik. Ugy tetszik ez nekem, mintha egy vén, megtört aggastyán felöltené azt a ruhát, a melyet duzzadó egészséggel legszebb éveiben viselt volt. A szertartás nagyszerű volt addig, a mig Ausztria uralkodói egyúttal a világ uralkodói voltak, de ma, a mikor Balkán-állam vagyunk, a spanyol szertartás csaknem nevetséges szinben jelentkezik. Szerencséjük, hogy a távolabb álló körök nem ismerik és nem mérlegelik kellőképen a spanyol szertartás lényegét! Ausztria nem alkotmányosan kormányzott állam. Minden az udvartól indul ki. És mégis áthághatatlan fal meredez az ember és az udvar között. Udvari nyelven az ember legalább kamarás vagy titkos tanácsos, mert a mi nem ez, az egyáltalában nem létezik, annak nincs neve, arról nem lehet beszélni. A spanyol szertartás nem jelent kevesebbet, mint hogy csekély kivétellel valamennyi alattvaló ki van zárva az udvarból. Ez a spanyol szertartás az uralkodót és a legmagasabb uralkodóház valamennyi tagját számtalan udvari tisztséggel veszi körül, a melyeknek feladata, némán akkóp cselekedni, a mint a magas uraságok gondolkoznak. JSÍem beszélek a költségkérdésről, nem arról, hogy az adófizető jDolgár ezeket a költségeket azért viseli, hogy soha életében ne érintkezhessek egy császári herczeggel. De kifogásolom abbóla szempontból, hogy a spanyol szertartás teljes tehetetlenségre és önállótlanságra neveli a császári herczegeket, a kik pedig az államban a leginkább mértékadó elemek; kárhoztatom, hogy elzár előlük minden emberismeretet. Ausztria népei kedélyes, lojális, ragaszkodó népek, a minők mai napság más államokban nincsenek. De elvégre mégis csak a XX. században élnek és magukba szívták az emberi jogokról való tanításokat. És ha még oly nagyon igyekeznek is, sehogy sem megy, nem tudnak beletörődni abba a szerepbe, hogy pusztán ujonczállitoknak tekintessenek«. És most jön egy rész a királyi herczegek neveléséről ; ez minket közelről érdekel, bár messze laknak (olvassa): »A herczegek nevelése szigorúan katonás. A polgári hivatásnak nincsen ottan helye. Természetesen, zsenge koruktól fogva csakis a katonai szellemet ápolják bennük. Beléjük oltják, hogy az az ember, a ki nem visel egyenruhát, nem érdemes a tiszteletre. Minthogy csupa katonatiszt a tanítójuk, ezek arra tanítják őket, hogy az uralkodóház üdve egyedül a hadseregben van. Ok csak egy érdeket ismernek: a hadsereg érdekét, A »nép« ez az, a mi Periklész korában, a jogtalan rabszolga volt. És ha meggondoljuk, hogy miféle anyagból való a főherczegek katonai környezete, akkor épenséggel semmi felett sem fogunk csodálkozni«. így megy ez tovább. A ki az osztrák uralkodóház viszonyairól teljesen tájékozódni akar, bárkinek rendelkezésére bocsátom e füzetet, mert nagyon nehezen lehet hozzájutni, mert üldözik. Egy osztrák ember szempontjából igy néz ki az a környezet, a mely a múlt hónapban elvitt 450 miUiót. most meg elvisz tőlünk évi két milliót. Már most mit szóljak én ehhez, mint magyar ember és magyar képviselő, a ki ezeken a viszonyokon felül még tudom azt. hogy ez az udvartartás teljesen német, tudom azt, hogy tőlünk teljesen idegen, aspiráczióinkat tiszteletben nem tarja, nyelvünket nem ismeri, velünk semmi közösséget nem vállal! (Igaz! Ugy van! a szélsőbáloldalon.) A következő kérdés: rászolgált-e az udvar arra, hogy a czivillistát felemeljük? A legelső és főtény az, hogy magyar udvartartás nincsen, tehát erre mi semmiféle költséget meg nem szavazhatunk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ugyanezzel a joggal a miniszterelnök ur a Hohenzollern-család számára is kérhetne czivillistát. (Zaj.) Ugy áll a dolog, hogy a magyar király Bécsben lakik és Budapestre csak kirándulásokat tesz rendesen olyan időben, mikor a delegáczióban ujabb költségemelésekről van szó. Hock János: Ugy van, mind összefügg ezzel. Rákosi Viktor: A király Bécsben lakván, Bécsben van a külföldi diplomata kar, a testőrség és az összes közös miniszterek, mindmegannyi jövedelemforrásai a császárvárosnak ; mivel a király Bécsben lakik, ott költekezik, ott lakik a dinasztia kilencztizedrésze; mivel a király Bécsben lakik, az európai uralkodók Bécsben keresik fel és csak tavaly meglátogatta őt ott az orosz Czár, az angol király és a német császár. Nagyon jól tudjuk, hogy három ilyen dinaszta látogatása annyi jövedelmet hoz Bécsnek, mint a mennyit mi évenkint czivillistában kifizetünk. Ez azonban még csak a lucrum ces-