Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

458. országos ülés Í90b július 8-án, pénteken. 313 sok millió, mint a mennyi ma tényleg a kimutatásban szerepel és a mely még mindig fejlődik, ezt talán arra kellene használni, hogy ezek a kérdések közvetlen nyilvánossággal jussanak a közönség tudomására, talán ugy, mint Németországban történik, de nem azzal a bürokratikus módszerrel, mint a hogy ez nálunk történni szokott, hogy t. i. a hivatalos lap azt irja, hogy X. T. idevaló lakos, mondjuk, egy erőműre szabadalmat kapott. Hiszen erőmű lehet százféle, ebből ki tudja, hogy miféle fajtájú erőmű ez. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ha itt a t. kormány átlép arra a térre, hogy ezt teljesen üzleti szempontból fogja fel, adja ki privát vállalkozónak ugy, a mint azt Németország vagy Anglia csinálja és az ellenőrzési szerep legyen azután a kormányé. (Helyeslés balfelöl.) Ezzel a nyilvánosságra jutna az a, mondhatom, sok milliót érő közkincs, a mely a köztudatban még mindig ugy él, mintha ezt szabadalom védené, holott ez egyszerűen nem igaz, mert azt ma már az iparosnak, akár kisiparosnak, akár nagygyárosnak szabad tetszése szerint gyártania és ebből kereseti forrása lehetne neki is és a munkásoknak is. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel végeztem volna. Rövid szavakban még csak azt kivánom ismételten indokolni, hogy a t. liberális kormánynyal szemben miért nem viseltetem bizalommal. (Halljuk!) A folytonos Ígérgetések minden alakban, minden vonalon megtörténnek; ezt halljuk. Közjogi problémáknak fejtegetésébe nem kivánok bocsátkozni, hanem csak ismét olyan térre akarom felhívni a t. kormány figyelmét, a melynek igazán gyakorlati értéke és veleje van. Hallottuk az ígéretet arra vonatkozólag, hogy az illetékreform minél hamarább megtörténik. Az idei költségvetési vitában meglehetősen foglalkoztak t. képviselőtársaim ezzel a kérdéssel, azonban erre semmi néven nevezendő választ nem kaptak. Az illeték kérdése Magyarországon ma olyan, hogy ebben bizony senki egyáltalában ki nem ismeri magát, még a legegyszerűbb, legkezdetlegesebb formájában sem lehet kiigazodnia az embernek ezen a téren. A mikor például ma valaki birtokot vesz, tegyük fel, árverésen szerez egy birtokot és a birtok volt tulajdonosa nem fizette be az illetéket, ma nincsenek tisztában sem az illetékkiszabási hivatal, sem egyéb birói közegek azzal, hogy a 4'3 százalékos iUeték megelőzi-e sorrendben a következő hitelezőt? Hiszen ez olyan dolog, hogy ez által egy rosszhiszemű adósnak teljesen szabad kényére és kedvére bocsátja a hatalom a hitelezőnek kijátszását. Tegyük fel, hogy egy birtokos azt látja, hogy hitelét teljesen kimerítette, sülyed a hajója, nincsen mentség. Ha ő rosszhiszeműleg össze akar játszani, mit tesz ? Eladja pro forma óriási összegen azt a birtokot. Az a hitelező, a ki tényleg azért a birtokért pénzt adott, kénytelen azt árverésen KÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. XXVI. KÖTET. megvásárolni. Természetes dolog, hogy csak olyan összegen vásárolhatja meg, a mennyit az a birtok megér. De jön, t. képviselőház, még az illeték, a mely előző sorrendben lesz neki sorozva, a horribilis vételár után, a mely annak a pictus masculus vételárnak 4'3°,Vát képezi. Én azt hiszem, hogy ez olyan egyszerű eljárás, hogy azt parasztészszel is fel lehet fogni. Szükséges tehát, hogy a t. kormány az iránt intézkedjék és ha száz meg száz különféle variáeziókban veti is fel a kérdést, arra a meggyőződésre fog jutni, hogy ezt nem holmi hosszú proczedurával kell módosítani, hanem egy egyszerű rendelettel ugy, a mint a t. pénzügyminiszter ur a biztosítéki okiratok bélyegzését megdrágította. Miután, t. ház, az illeték kérdésében is e téren már kifejtettem a köznek kézzelfogható kívánságát, múltkor benyújtott határozati javaslatomat elfogadásra ajánlom a t. képviselőháznak, a költségvetést pedig nem fogadom el. (Helyeslés a laloldalon.) Elnök: Sorrend szerint következik Molnár János képviselő ur. Molnár János: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Az általános vitának ezen előrehaladott stádiumában, sőt a végének a legvégén nem szándékozom tovább, mint legfeljebb nyolcz tiz perczig igénybe venni a t. háznak türelmét, (Halljuk! HalljuJc!) T. képviselőház! Kaas Ivor t. képviselőtársam körülbelül két óráig fejtegette a néppárt pénzügyi politikáját; Udvary Ferencz t, képviselőtársam is beszélt e tárgyról, az én csekélységem pedig szintén vagy két órán túl beszélt, és beszédemben majdnem teljesen kifejtettem a néppárt programmját. És mindennek ellenére a t. miniszterelnök urnak nem volt egyetlenegy szava, nem volt egyetlenegy megjegyzése a mi fejtegetéseinkre. T. képviselőház! Legyen meggyőződve a t. miniszterelnök ur, hogy mi észre sem vettük volna ezt az ő gyengéd figyelmét, mert ahhoz már nagyon hozzászoktunk, hogy ő az ellenzéket, különösen pedig a néppártot nagyon kevésbe veszi. Annál kevésbbé volt volna ez a felpanaszlás ok arra, hogy én a záróbeszéd jogával éljek, Hogy én, t. képviselőház, élek a zárszó jogával, annak egészen más, és pedig hármas az indoka. Az első a következő. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. képviselőház, a pragmatika szánkcziónak és a 67-iki kiegyezésnek alapján állok és igy azt. hogy Magyarországnak királya egyúttal Ausztria császára, s azt, hogy Magyarország Ausztriával bizonyos szövetséges viszonyban áll, megbolygatni nem kivánom. De noha, ez az én politikai meggyőződésem, mégis egész erélylyel kell tiltakoznom a t. miniszterelnök urnak tegnapi kijelentése ellen, a mely ugy tünteti fel a magyar nemzetet, mint egy mankón járó embert, a ki azonnal összeroskad, mihelyt a mankót kiveszik hóna alól; vagy, a mint ő mondotta, hogy 40