Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-458
308 4-58. országos ülés 190í Julius 8-án, pénteken. ellen a legnagyobb bűnt, a legnagyobb vétket követi el. Parlamentáris miniszterelnöknek igy beszélni nem lehet és nem szabad. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a t. miniszterelnök urnak az a nézete, hogy a magyar nemzetnek követelése nem teljesíthető, ám teljesítse ő ott kötelességét meggyőződése szerint és állja azt a helyet addig, a mig az ő nézetének többsége akad; vagy ha nincs többsége, akkor hagyja el azt a helyet, de ez országot az ő személye révén veszedelem nem fogja fenyegetni. A t. miniszterelnök urnak a gazdasági dolgokra és a 14. §-ra vonatkozó nézeteivel hosszasabban nem foglalkozom. Hiszen Apponyi t. képviselőtársam teljesen falhoz szegezte a t. miniszterelnök urat, a kinek egy szava sem volt arra, hogy a 14. §. ereiével szándékozik a kiegyezési törvényeket óletbeléptetni. Az az alkotmánysértés tehát, a melyet eddig követtek, csak kisszerű ráadás azokhoz képest, a minőket a t. miniszterelnök ur, ugy látszik, elkövetni készül, a minőket jelzett azon veszedelemben, a mely ez országot fenyegeti és a minőkre valóban kíváncsiak vagyunk. Nem volna érdektelen, ha bővebben megmagyarázná a miniszterelnök ur, hogy az a veszedelem milyen alakban lebeg mint egy karcl az ország felett, hogy az miképen fogja megakasztani az ország fejlődését, mert ha a 14. § t akarja igénybevenni az ország legfőbb anyagi kérdéseinek megoldásánál, akkor már az országot az abszolút uralom felé törekvésben ennél nagyobb veszély nem fenyegetheti. Ha még ez is megtörténik, akkor Magyarországon az alkotmányosságnak vége van és az abszolút uralom a legteljesebb mértékben megindul alkotmányos színezetben, parlamenti felelős minisztérium képében. Sok sző lesz még a t. miniszterelnök ur beszédéről, én tehát ezt másokra hagyom. Rátérek most már egy másik miniszter urnak, gróf Khuen-Héderváry urnak a magyar közjogi felfogással nagyon ellentétes és ezért nagyon veszedelmes teóriájára, A t. miniszter ur sokáig volt Horvátországban és igy nem csodálkozom azon, hogy a t. miniszter urat a horvát közjogászok felfogása teljesen áthatotta, mert beszédének minden egyes része nem magyar közjogászé, hanem, megengedem, horvát közjogászé. Már Deák Ferencz, midőn Lustkandl ellen megírta az ő hatalmas polémiáját és szemére hányta Lustkandlnak, hogy ő a magyar közjogból és a magyar törvényekből miként akarja a magyar jogvesztésnek elméletét kimagyarázni, ezt mondotta: »A magyar jog és osztrák közjog némely pontjainak töredékes felfogásaival akar egy-egy politikai nézetet és irányt támogatni — már t. i. Lustkandl — és a törvényeket és történelmet a szerint idézi, magyarázza és idomítja, a mint azon politikai nézetnek éä iránynak érdeke kivánja.« Ezzel azt akarta Deák Ferencz mondani, hogy a magyar közjogból és történelemből, ha csak bizonyos részeket akar valaki kihozni, konstruálhat magának olyan képet, a milyen tetszik, de az a kép az igazságnak nem fog megfelelni. Igy az a kép is, a melyet Héderváry t. miniszter ur itt előttünk festett, a magyar közjogászi felfogásnak és a magyar törvényeknek nem felel meg. Megengedem, hogy a t. miniszter ur tudva, vagy nem tudva, ugy alakította felszólalását, hogy esetleg a visszavonulás útja megmaradhasson. A mire ő válaszolt, az Bánffy Dezső volt miniszterelnök urnak azon történeti visszaemlékezése volt, hogy midőn ő Felségével Zágrábban járt, ő Felségében ott a horvátok a horvát királyt éltették, még idézi horvát nyelven is, hogy miként kiáltottak. Ez volt Bánffy Dezső képviselő ur tétele és azt b. Bánffy Dezső ugy magyarázta, hogy a horvátoknál e tekintetben a magyar közjoggal ellenkező veszedelmes teória nyer irányt és további fejlődési alapot. Erre azután gr. Héderváry miniszter ur a következőket mondja (olvassa): »A t. képviselő ur itt jónak látta felemlíteni, hogy a horvát kormány talán egy külön alkirályságnak, vagy külön horvát királyságnak a képét akarta kidomborítani, különösen azáltal, hogy Horvát-Szlavónországok czimzésében használt olyan kifejezéseket, — itt azután zaj volt és következőképen folytatja — a melyek nem feleltek volna meg a törvényes állapotnak. Erre való tekintettel csak annyit van szerencsém kijelenteni, hogy ezen történelmi czimzésnek forrását a magyar Corpus Jurisban is meg lehet találni a XIII. századtól kezdve 1848-ig. Miután pedig az 1868-iki törvények a jogfolytonosság elvén épültek fel, természetes, hogy minden közjogi vonatkozás, még a külsőségek tekintetében is, átment az 1848-iki törvényekből az 1868-iki kiegyezési törvénybe.« Hát ez, t. képviselőház, lehet horvát közjogi felfogás, de a magyar közjoggal ellentétes, Bánffy Dezső t. képviselőtársam azért neheztelt, hogy a horvát királyt éltették. S ezzel szemben gr. Héderváry azt mondja, hogy a HorvátSzlavonországok czimzése a magyar közjogba, a magyar törvényekbe nem ütközik. Csakhogy nem erről beszélt Bánffy Dezső képviselő ur, hanem arról, hogy a horvát királynak az eszméjét propagálják Horvátországban. És itt Héderváry olyan horvát közjogásznak mutatkozik be, mint egy Lustkandl, a midőn kijelenti, hogy a Horvát-Szlavonország czimzésnek a magyar közjogban is megtaláljuk nyomait. Arról azonban egy szóval sem emlékezik meg, hogy egy önálló horvát királyság eszméjét propagálják ott. Csak arról emlékszik meg, hogy ő ezt a czimzést a magyar közjoggal ellentétesnek nem találja. Később megkísérelte igazolni magát, de arra nem válaszolt még a mai napig sem, hogy a horvát királyság eszméjének propagálását helyesli-e, vagy sem. Én tehát ebből azt a meggyőződést merítettem, hogy ő ezen eszme propagálásának a védelmére tartotta ezt a beszédet,