Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-458

k58. országos ülés 190í és nekem kötelességem kimutatni, hogy, itt egy óriási falsum, egy hamisítás forog fenn. 0 ugyanis azt mondja, hogy az 1848-iki törvényekből ment át ez az 1868-iki kiegyezésbe. Kezembe veszem tehát az 1848-iki törvényeket és keresem, hogy azokban hol van szó Horvátországról, hol van szó Horvát-Sziavon-Dalmátországokról. Az országgyűlési törvényczikkeket szentesítő bevezető részben a következőleg szól a király czimzése (olvassa): »Mi I. Ferdinánd, Isten kedvező kegyelméből ausztriai császár, Magyar- és Csehország e néven ötödik, Dalmát-, Horvát-, Tót-, Halics-, Lodomér-, Ráma-, Szerb-, Kun- és Bolgárországok Apostoli, ugy Lombárdia, Velencze, Illyria, Jeruzsálem stb. királya.« Már most azt a kérdést teszem fel, hogy ha Budapesten valaki ő Felségét ugy élteti, hogy éljen Budapest királya, ugyebár, e miatt felségsértési pörbe nem vonható ? Miért ? Mert Budapestnek is királya; legfeljebb a megfigyelő osztályba kell vinni. Valaki Zágrábban ugy éltetheti ő Felségét, mint horvát királyt, a Kunságban, mint kun királyt, vagy éltetheti, mint Ladomér királyát, mint szerb királyt, mint tót királyt, azért felségsértési nem követ el, mert azt mondhatja védelméül, hogy benne van s 48-diki törvények czimzésében. De ilyen frivolitásra ezt nem lehet felhasználni. Egy miniszter, a ki hosszas éveken át volt horvát bán, nem hunyhat szemet a magyar közjog előtt és nem hivatkozhatik arra, hogy ez az 1848 dik törvényekből vétetett át az 1868-diki törvényekbe. Az 1848 diki törvények az 1868-diki törvények irányában olyan ártatlanok, mint a ma született gyermek, mert az 1848-diki törvényekben az 1868-diki törvényekbe felvett Horvát-SzlavonDalmátországokra vonatkozó intézkedésekről abszolúte semmi szó nincs ; tehát a t. miniszter ur, midőn ezeket a törvényeket idézi, csak tápot ad arra, hogy beszédét mint forrást használják fel. Épen azért szükségesnek tartom nyomban válaszolni, mert látjuk, hogy a miniszterelnök ur tegnap egy véletlen kifejezésből, a melyet egy képviselő használt, már indokot merített. Ha az ő Felsége melletti miniszternek ezen beszéde helyreigazítás nélkül marad, ez jogforrás lesz a további hamis, ezélzatos és a magyar közjoggal és a magyar állam épségével ellenkező irányzatnak Horvátországban. (Ugy van! balfelöl) Azt mondja a t. miniszter ur, hogy a magyar Corpus Jurisban meg lehet találni. Mit? A 13. századtól 1848-ig Horvátországnak czimzésében önáilólag a királyi czimzést? Az tán igazolva lehet a magyar törvényekben ? A mi magyar törvényeink ez irányban terjedelmes czikkeket foglalnak magukban. A Hármas Törvénykönyvben Werbőczy megmagyarázza, hogy Horvát-Sziavon.-Dalmát és Erdély országok mint autonóm testületek — tehát Erdélyországot is ebbe a kategóriába sorozza — fel Tannak jogosítva bizonyos autonóm intézkedéseket tenni, július 8-án, pénteken. 309 azonban semmiféle intézkedést nem tehetnek contra decreta regni: a magyar törvények ellenében. Ekként állapítja ezt meg Werbőczy, és ha a magyar törvénykönyvben körülnézünk, mindazon törvényekben, a melyek ott vannak, egyszerűen csak néhány vármegyéből összeállított területnek autonóm intézkedési jogáról szóló utasításokat találunk. Olyanok is vannak, hogy Zágráb városa és tanácsa egy bizonyos időben összeütközött Eszékkel, s ezért királyi biztos küldetett ki törvényileg, hogy azt a viszályt elintézze. A magyar törvényhozás tehát a horvátszlavon-dalmát területeken nem olyan módon intézkedett, mintha azok oly autonóm területek lettek volna, a melyekhez a magyar országgyűlésnek meg csak szava sem volt, hanem ellenkezőleg, a legkisebb részletekig menő törvényeket alkotott; intézkedett arról, hogy ki legyen Zágráb vagy Kőrös vármegyének a főispánja. Már pedig ebből az önálló horvát király vagy királyság eszméjét levezetni nem lehet. így tehát gr. Khuen-Héderváry ezen állítása nem alapszik a történeti és közjogi igazságon. Azt mondja a miniszter ur, hogy idézhet törvényeket és fogja is azokat idézni, a melyek erre vonatkoznak, Nehogy félreértés származzék, mert nyomban beszéde után kinyitotta a miniszterelnök ur a Corpus Jurist és az 1538. évi törvények sorában akadt egyre, a mely egyebek közt ezeket mondja (olvassa): »Constitutiones in congregatione generáli universitatis dominorum et mobilium regni Sclavoniae.« Felhozom ezt, hogy mindjárt végezzek vele, nehogy egy esetleges felszólalás folytán rektifikáczióhoz kelljen folyamodnom. Hát ennek a törvénynek megvan a maga történeti előzménye, 1538-ban Magyarországnak két királya volt: Ferdinánd és János; ebben az évben kötötte meg a két király a nagyváradi békét, a melynek pontjai között foglaltatott az »uti possidetis« elve; kiköttetett azonban, hogy Szlavónia, Horvátország és Dalmáczia ide ne Boroztassanak, ez a terület tehát az osztály alól kivétetett, ámbár néhány évvel azelőtt Horvátország is elismerte János királyságát, különösen akkor, a mikor kinevezte horvát bánná Frangepán Kristófot, Erdőcly Simon zágrábi püspököt pedig egri püspökké nevezte ki. János király uralma tehát kiterjedt Horvátországra, de ez az ország a na gyváradi béke folytán kivétetett. így tehát ezek a részek Ferdinánd király országrészei közé soroztattak. Képzelni lehet, hogy 1538-ban János király és Ferdinánd között azt jóformán meghatározni sím lehetett, hogy ki mit bir, az országnak melyik részét, azért a váradi békében ki volt kötve, hogy majd biztosok fognak kimenni a határok megjelölésére. Féltek attól, hogy a Ferdinánd és János király között létrejött békét a török megtudja és boszut fog állani az országon, tehát ugy János király, mint Ferdinánd egyezkedtek az iránt, hogy miképen védjék meg az országot a most