Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

457. országos ülés 1904- Julius 1-én, csütörtökön. 279 úgyszólván kiszolgáltattuk szegény földmives népünket a váltó- és mindenféle más uzsorásoknak; évtizedeken át tűrtük, hogy rossz ipartörvényeink miatt az iparosok ós kereskedők koldusbotra jussanak ; tűrtük, hogy a kisbirtokos megválni volt kénytelen lakásától, földecskéjétől, és hogy mindezen társadalmi osztályok, koldusbotra jutva és hazát cserélve, idegenben legyenek kénytelenek mindennapi kenyerüket megkeresni. A midőn mindezt némán és érzéketlenül tűrtük, a midőn láttuk, hogy a föld népe alatt egész vidékeken megmozdult a föld ós a kivándorlás óriási mérveket öltött: akkor felébredt bennünk a lelkiismeret, és mentőakcziókhoz fogtuik a rutén vidéken és a Székelyföldön. De ha igazságosak akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy az országnak minden megyéjében ilyen mentőakcziókat kellene indítanunk. (Ugy van! balfelöl.) De, t. ház, ha nagy bűne a múlt kormányoknak az, hogy ilyen csapást engedtek az országra zúdulni, van egy kérdés, a melynek bűnös elhanyagolása, és van egy másik kérdés, a melynek bűnös elnézése az ember arczába képes kergetni a vért. (Halljuk! balfelöl.) T. ház! Ha mi mint magyarok ezt az országot magyarnak akarjuk fentartani, akkor minden kormánynak legelső és legszentebb kötelessége az, hogy a nemzeti alapot, a mely ezen államban oly szűk, megerősítse és kitágítsa. (Helyeslés balfelöl.) Ez, t. ház, egyedül a helyes telepítési politika által történhetik. Ez a kérdés az, t. ház, a mely minden magyar kormánynak legfőbb gondját kell, hogy képezze; a melyre minden magyar kormánynak minden tudását, minden erélyét és eszélyét kell fordítania és az ország minden nélkülözhető fillérét kell költenie. Ha egy tekintetre méltatjuk hazánk néprajzi helyzetét, valóban kétségbe kell esnünk az ország és különösen a magyar faj jövője felett. Nagy tömegekben látunk az ország határain nemzetiségeket, a melyek a határokon túl lévő fajrokonaik felé gravitálnak. De magában az országnak belsejében is a különböző népeknek nagy sokaságát látjuk, melyek folyton tért hódítanak a magyarságtói és folyton visszaszorítják a magyarságot. Mit tett a magyar kormány 36 éven át arra nézve, hogy az idegen elemek ezen eló'nyomulását és térfoglalását meggátolja ? Állított imitt-amott egy-egy állami iskolát és azt hitte, hogy ezzel megfelel kötelességének. Más országok nemzetei nincsenek kitéve annak a veszélynek, hogy nemzeti létükben megingattatnak, hogy nemzeti létük megsemmisül, mert ha észreveszik azt, hogy van egy szerv a nemzet testében, a mely nem a nemzet testét szolgálja, a legkegyetlenebbül iparkodnak ezen szervet a nemzet testéből eltávolítani. Nézzük Franczia-, Olasz- és Angolország történelmét, vagy nézzük Lengyel-, Orosz- és Poroszország történetét és azt látjuk, hogy nincsen az az inhumánus vagy brutális eszköz, a melyet fel ne használnának, hogy ha nemzeti egység megalakításáról van szó. De ne menjünk oly távoli országokba, nézzük meg a mi kis szomszéd államainkat, Romániát, Bulgáriát, Szerbiát. ' Az ottani kormányoktól tanulhatnának a mi kormányférfiaink fajszeretetet. Tömérdek magyar birtok, a legutolsó harmincz év alatt 2 700,000 hold magyar föld jutott idegen kezekbe és több mint két millió hold oly idegenek kezébe, a kiknek most legalább eszükágában sincsen, hogy e haza polgáraivá legyenek. 490 magyar községet vesztettünk el idegen ajkúak javára a magyar kormányok léhasága következtében. Hány száz magyar családot telepíthettünk volna ezen idegen kézre jutott birtokokra, hány százezer olyan családot, a mely, ha más njelvű is, de bensőleg érez és rokonszenvez a magyarral. Azt mondják, hogy az államnak ilyesmire pénze nem volt és talán jelenleg sincsen. Ha én ezen koldus állapotunkból ezen felháborítóan luxuriózus parlamenti épületet tekintem), mely 40 millió koronába került, ha a folyton üresen álló királyi palotát tekintem, a mely szintén mintegy 40 millió koronába került, ha tekintem azon állítólag 80 millió koronába került Vaskapuszabályozást; akkor, ha ezen épületeknek és munkáknak a költségeit összeadom, kapok egy olyan összeget, a melylyel egész Erdélyt a szomszédos megyékkel és az egész Délvidéket örök időkre megmenthettük volna a magyarság számára a nélkül, hogy a nemzeti életben nagy ürt képezett volna, habár nem is laknánk ilyen palotában, ha nem is volna olyan fényes királyi palotánk és ha nem is költöttünk volna a Vaskapu szabályozására 80 millió koronát. De t. ház, ha felháborító a múlt kormányoknak ezen nemtörődése a magyar nemzettel, igazán felháborító az, hogy Magyarországon a magyar kormány szemeláttára több, mint hetven nemzetiségi pénzintézet működik, ha nem is bevallott, de mindenesetre azon czéllal, hogy a magyar elemet lassan-lassan kisajátítsák. Példátlan eset az a világ összes nemzeteinek történelmében, hogy az uralkodó faj megengedi a hazájában lakozó más ajkú nemzetiségeknek azt, hogy az uralkodó fajt kisajátítsák, az uralkodó faj ellen törjenek. Távol van tőlem az, hogy én ezen dolgokért a jelenlegi kormányt okozzam. Sőt kénytelen vagyok elismerni azt, hogy a múlt kormányoktól reá szállott örökségét habár csekély eszközökkel folytatja, t. i. a telepítést. De ha nem okolom is a kormányt ezen mulasztásokért, kénytelen voltam ezen kérdéseket felhozni azért, mert egy 1200 milliós költségvetéssel állunk szemben, a mely költségvetés minden valószínűség szerint, vagy talán teljes bizonyossággal

r a jövő évre is fog sok száz millióval szaporodni. És ha tekintem az országnak ezt a mostoha állapotát, ha tekintem ennek az országnak rémséges eladósodását, a munkakereset nagy hiányát és ha