Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-457
278 4-57. országos ülés 190b Julius 7-én, csütörtökön. Épen ma jelent meg, t. képviselőház, Dragomirov orosz tábornoknak egy czikke, a melyből kétségtelen, hogy ez az orosz tábornok is nagy szimpátiával viseltetik a japán hadvezérek iránt. Azt irja: sohasem lehet tudni előre a veszteségeket és minden háborúban a győztes csak veszteségek árán érheti el czélját. Gróf Apponyi Albert csak a veszteségeket nézte, bár, mint jó hazafi, mindig e nemzetért aggódó szivének sugallatát követte. T. ház! Ha valaki csak a lehető veszteségeket nézi, annak lobogója alatt elvész a nemzeti ügy. Ebbe a küzdelembe nemcsak tisztességes és becsületes gondolkozású emberek kellenek, a kik nem is gondolnak arra, hogy ha szerződéses viszonyba lépnek valakivel, őket be is csaphatják, hanem elszánt emberekre van szükség ahhoz, hogy a nemzeti ügy végre győzedelmeskedjék. Sajnos, e tekintetben hibáztak a múltban. Én azonban felvetem az eszmét, a melylyel az ellenzékhez fordulok, hogy nem lehetne-e egységes eljárást biztositani e nemzet ügyének védelmében, pl. egy koaliczió utján? T. ház! A mi báró Bánffy Dezső pártalakitását illeti, erre nézve sok képviselőtársammal és pártom ^több tagjával nem vagyok egy véleményen. Én nem várok Bánffytól semmi jót. Nem remélhetjük attól a nemzet ügyének előbbre vitelét, a ki meg tudott szökni Kossuth Lajos temetésétől, és a ki 60 éves korán túl akar megjavulni. (Derültség a baloldalon.) Csak megnehezíti a függetlenségi párt programmpontjainak olyan sikerrel való megvalósítását, a mint azt mi reméljük. Hogy hogyan járhat egy olyan politikus, a ki cselekvés nélkül mindig a nemzet javát akarja, arra jellemző gr. Apponyi Albert esete, a kinek az eszméit kisajátították a szabadelvűpártiak, s ő nem is juthatott abba a helyzetbe, hogy ezen eszméket megvalósítsa. Pedig a magyar államiság kivívása egy szent czél, a melyhez eljuthatunk forradalom nélkül is olyan politikával, a mely mindig állami önállóságunk kidomboritását tartja szem előtt. Vissza kell verni tehát az idegen befolyást, hogy ne legyen másnak beleszólása a mi ügyeinkbe. Csak igy tudok tartós szövetséget elképzelni Ausztriával a mostani európai konstellácziók mellett. Mielőtt befejezném beszédem, t. ház, ismételten felvetem az ellenzéki koaliczió eszméjét, mert nézetem szerint gr. Tisza Istvánnak a nemzeti állam ellen irányuló iutenczióit csak egységes akarattal lehetne meghiúsítani. Sokszor halljuk, t. képviselőház, a társadalomban annak hangoztatását, hogy a 67-es alap csődbe jutott. Példa erre a chlopyi hadiparancs, a hol a bécsi csontkamarákból felénk kiáltották a »soha«-kat. Nohát ezzel szemben egy összetartó és hatalmas ellenzéknek pedig azt kell mondani: czivillistát kértek, költségvetést kértek? — soha! soha! Nem szavazom meg a költségvetést, (Elénlc helyeslés a sgélsobalddalon,) Elnök: Szólásra következik? Sturman György jegyző: Szabó Ferencz! Szabó Ferencz: T. képviselőház! Csak igen röviden kívánok felszólalni, csakis azért, hogy a költségvetéssel foglalkozzam. Horánszky Lajos t. képviselőtársam a múlt napokban egy nagy nemzeti csapásról beszélt. Nevezetesen a közép, kis és törpe birtokos-osztálynak részben megtörtént elpusztulásáról, részint pedig szomorú hanyatlásáról. A kötött birtokokat ide nem számítva, a mintegy 10 milliárd értékű közép- és kisbirtok több mint 5 milliárd korona adóssággal van megterhelve. Ezen rettenetes összeghez számítsuk még a kamat- és tőke törlesztéshez szükséges összegeket, számítsuk a sok váltótartozást, a több mint 160 millióra rugó különböző adónemeket és járulékokat, számítsuk a földbirtok megmivelésére szükséges kiadásokat, az élet és család fentartására szükséges összegeket, számitsuk a múlt évi adóhátralékokat, számítsuk hozzá az idei Ínséges termést és előttünk áll a közép- és kisbirtokos, valamint a törpe birtokos-osztálynak szomorú képe. Elmondja t. képviselőtársunk azt, hogy a közép- és kisbirtokos-osztálynak pusztulása nem saját bűnének következménye, legalább legnagyobb részben nem saját lébaságának kifolyása. A középbirtokos-osztály lemondott politikai jogairól és kiváltságairól, lemondott földesúri jogairól, felszabadította a jobbágyokat és a földet, és ezzel egy oly forrást nyitott meg, a mely másokra nézve áldást hozott, rá magára pedig anyagi károkat. Hogy a Bach- és a Schmerling-kormány mit sem tett ezen részben elpusztult, részben pusztulófélben levő középbirtokos-osztály támogatására, azt nagyon természetesnek találom. Hisz a középbirtokos-osztály volt mindenkor a hazának egyik legerősebb oszlopa, ez volt mindenkor a nemzeti aspirácziók hordozója, ez volt a nemzeti tradicziók letéteményese. Ha a Bach- és Schmerlingkorszak ezen osztályt segiti, akkor csak saját érdeke ellen cselekedett volna; mert hisz három század év óta az osztrák politikának az volt a czélja, hogy főképen ezen osztályt gyengítse és pusztítsa. (TJqy van! a szélsöbaloldalon) A közép-, kis- és a törpebirtokos-osztálynak pusztulása azonban csak egyetlenegy vonása azon képnek, a mely hazánk szomorú állapotáról szemünk elé tárul. Ha széttekintünk egyes községekben, városokban és a vidéken, óriási tömegét látjuk azon munkásoknak, kik munkát keresnek. Látjuk óriási tömegeit az iparosoknak és kereskedőknek, a kik elhagyják műhelyeiket, elhagyják boltjaikat és hivatalszolgai, finánczszolgai és más mindenféle alantas állásokra törekednek, hogy családjukat fentarthassák, hogy a mindennapi kenyeret megszerezzék. Nem mondom, hogy ezen állapotokat kizárólag a rossz törvények okozták, de igenis kijelentem azt, hogy a magyar törvények rosszaságának ezen szomorú állapotok előidézésében nagy része volt. Évtizedeken át
