Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

457. országos ülés Í90b július 7-én, csütörtökön. 277 volna uj pártot alakítania, mert azt a kurucz politikát, a melyet itt a napokban kifejtett, teljesen betöltötte gr. Apponyi Albert programmja, a melyhez neki csak csatlakoznia kellett volna. Akármilyen kis egyéniségnek képzelem is magamat — teljes tudatában vagyok is ennek — mégis azt tartom, hogy gr. Apponyi Albert közszereplése politikai szereplés és azt bírálni jogosítva vagyok. 0, kinek egyéni tisztessége oly magas fokon áll, hogy hozzá szó nem férhet, önmaga adta meg a kritikát saját magáról, hogy t. i. a taktikai kérdésben tévedett. Erős a véleményem, hogy ha az a Kossath Ferencz, a ki szabadjára hagyta az ellenzéket és az a néppárt, a mely nem nyíltan obstruált, hanem kettészakadt, ha ez az ellenzék az ő vezetése alatt egyesült volna, egészen máskép állana most a kérdés. (Ellenmondás halról.) S e tekintetben legyen szabad bizonyítékokat felhoznom, illetőleg ezt az állításomat valószínűsítenem. Az önmagára hagyatott Kossuthpártnak az a fele, a melynek szabadságában állott a taktikai módokat megválasztani, nem érhetett volna el semmit, mert Pap Zoltánnak nem adja meg Bécs azt, a mit nem adott meg Rákóczinak és Kossuth Lajosnak, nem adja meg Bartha Miklósnak sem, s nem adja meg általában az ellenzék egy töredékének. De ha eszmékben gazdag, taktikai eljárásában egységes ellenzékkel áll szemben a korona, akkor egészen más véleménye lett volna a nemzet harczárói, akkor mindenesetre nem nyert volna igazolást azon eljárásuk, mintáz ellenzéki pártok kapkodásai folytán történt, hogy Tisza István urnak adtak igazat, a ki más politikát követ, mint Csáky és "Wekerle, hanem Csáky, Wekerle és Bánffy politikája szankczionáltatott volna, Mindenesetre a korona, mielőtt kenyértörésre vitte volna a dolgot, meggondolta volna, hogy komoly tényezőkkel áll szemben, s hogy az idők változtak. Mirólunk, a függetlenségi pártról úgyis tudta, hogy mit akarunk. De ha az ellenzék egyesült volna, akkor máskép alakult volna a véleménye. Ezen lehetetlen politikai irány ellen ilyen történeti pillanatot mulasztott el gr. Apponyi Albert képviselő ur akkor, a mikor saját személyében elbuktatta a nemzeti ügyet. (Felkiáltások balfelöl: Ez mégis soTc!) Ez az én véleményem. Később mégis belátta, hogy ki kell lépnie a szabadelvű pártból; ki is lépett a forma miatt, de a lényeg miatt, a mely miatt ezt tennie kellelt volna, nem tette. A közbeszólásra idézem magát Apponyi Albertet, a ki arról szólott minapi beszédében, hogy nem szabad ugy odaállítani a király személyét, mint a ki a nemzet akaratával magát valaha ellentétbe helyezhetné . De ugyanakkor az igen t. képviselő ur, — bocsánatot kérek az erős kifejezésért — egy kis következetlenségbe esett, mert ugyanazon beszédében önmaga elismeri azt, hogy a múltban szemet kellett hunynunk bizonyos dolgok miatt, magasabb tekintetekből, s hozzátette igen helyesen, hogy ez egyszersmind nem jogalkotó tény, mert ezekből az elnézésekből jogot alkotni teljességgel lehetetlen. S idézte is Werbőczy Hármaskönyvének idevonatkozó részét. Vagy áll tehát az, hogy a király nem akadálya a nemzeti jogok érvényesülésének, vagy akadálya; ő pedig beismerte, hogy tényleg ugy áll a helyzet, hogy a múltban szemet kellett hunyni bizonyos dolgok miatt. Azt kutatom tehát, — mert ez a kérdésnek ütköző pontja — hogy mikor következik be az az idő, a mikor bennünket is meggyőznek arról, — hisz mi is számottevő része vagyunk a nemzetnek — hogy a király a nemzeti törekvések ütközőpontja nem lehet. Nekem Apponyi beszédéből van egy támpontom, hogy igenis ennek a politikának neki útjába kellett volna állania, mert erre ígéretet tett, s én komolyan veszem egy olyan nagy férfiúnak nyilatkozatát, mint gróf Apponyi Albert. 1889. évi január hó 11-én tartott beszédében Apponyi Albert képviselő ur a következőket mondja (olvassa): »Mikor tehát mindezek a hiányok, nem mint véletlen és szándékosság nélkül való botlások, hanem mint egy egész rendszer alapgondolatának nyilvánulásai jelennek meg, akkor, t, ház, mit tehetek egyebet, mint rendszerrel rendszert állítani szembe, mint annak a rendszernek, mely nekem azt mondja: én veled nem alkuszom, visszaválaszolni: de én sem veled! Igaz. de 378 esztendő óta kutatjuk annak az időnek határvonalát, a mikor ezek a nemzeti aspirácziók megvalósulnak. Mindig ezzel az ellentáliással találjuk magunkat szemben. Gróf Apponyi Albert 1889-ben ezzel állott szemben, most is ezzel állunk szemben. Hol van ennek a véghatára? Koldusbotra akarják juttatni a nemzetet, hogy a kifosztott nemzettel mindent megtehessenek ? Valahol kell keresni azt az államférfiut, a ki Apponyi Albert szavai szerint cselekszik. Bocsánatot kérek, én nem akarok szatirizálni, csak a keserűség fog el, midőn azt mondom, hogy ha gróf Apponyi Albert volna a japánok császárja, most nincs orosz-japán háború. Miről van ott szó ? Nem az állam függetlenségének megóvásáról, hanem arról, hogy Koreáig ne jusson az orosz, mert akkor csak a Sárga-tenger választja el az oroszt a Japán birodalomtól és akkor majd előállhat annak az eshetősége is, hogy elvész a japán függetlenség. Nem néztek a japánok arra, hogy számbelileg messze elmaradnak az orosztól, hogy Oroszország hány millió lakossal bír, hogy milyen túlnyomó erővel állanak szemben, hanem mindezt nem tekintve, síkra szálltak a japán függetlenségért és belementek egy harczba, a melyben támadtak ugyan héroszok, de a melyből a statisztikai számitások szerint mint vesztesek is kerülhetnek ki. Biztos halálnak néznek tehát elébe, de inkább meghalnak, semhogy hazájuk függetlenségét elveszítsék.