Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-457
276 k57. országos ülés 1904 Julius 7-én, csütörtökön. koronát. És azt mondják, csak nem vádolhatnak minket, földbirtokosokat, papokat, tanárokat vagy népképviselőket azzal, hogy mi az országot akarjuk elárulni, azt csak nem teszi fel rólunk a nép! EB azt mondják, hogy mi mindnyájan Mátyásnak és Nagy Lajosnak a birodalmát akarjuk megteremteni, csakhogy még az idő arra nem következett el. Csakhogy ezt az időt nem jelölik meg sohasem, hogy mikor fog bekövetkezni, hanem folytatják tovább azt a nemzetgyilkos politikát, a mely az országot annyi keserűségbe sodorta. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur a nemzetiségekre, specziálisan pedig a horvát politikára nézve azt mondja, nogy ő is tudatában van annak, a mit mi hirdetünk tulajdonképen és mindjárt rámutat arra, hogy valahányszor gyenge volt e nemzet, vagy igyekezett a magyar állam életczéljait megvalósítani, mindannyiszor a nemzetiségi agitátorok ütötték fel a fejüket. Hát ezt mi is- tudjuk, a t. miniszterelnök ur is, de tessék neki ezen bajok forrását ki is kutatni. Mert alkalom lett volna rá, a mikor pl. Tomasics volt horvát miniszter előállt azzal, hogy a nemzetiségi izgatásokat Horvátországban pénzzel szítják; és daczára ennek, nem vett magának fáradságot egyetlenegy kormányférfi sem, hogy kinyomozza Tomasicstól, vájjon kik azok, a kik a nemzetiségeket ellenünk izgatják és azokat a mozgalmakat szitják ? Annyi tagadhatatlan, hogy valahányszor a nemzet jogos igényeiért küzdelmet folytatott, a nemzetiségi agitácziók azonnal felütötték a fejüket. A 48-as évek mozgalmas eseményeivel bizonyíthatom ezt be, hogy honnan ered. Méltóztatnak tudni, hogy 1848-ban május 6-án Jellasicshoz egy királyi leirat érkezett, a mely azt mondja, hogy »határozott és rendithetetlen akaratom, hogy a Magyarország koronája alatt egyesitett tartományok koronájának egysége királyi szavamhoz és koronázási eskümhöz hiven a törvények értelmében lesz fentartandó«. Ez történt május 6-án. 15-én Jellasics ezt már kézhez vette, de nem engedelmeskedett a királyi kéziratnak, hanem hadba szólítja az egész Horvátországot; és mikor újra jön egy királyi leirat, Jellasics azzal sem törődik, és daczára annak, hogy a király maga vádolja őt, hogy ellenszegült a királyi akaratnak, nem csapják el, hanem Rabovszky kormánybiztost küldik ki, hogy állapítsa meg a tényeket. Hogy ezek a bajok honnan származnak, azt is világosan be fogom bizonyítani a közvélemény előtt. Micsoda elfajulása a közviszonyoknak, micsoda dekadencziája a magyar szuverenitásnak kell ahhoz, hogy gróf KhuenHéderváry a magyar miniszteri székben ül ? Nem értem a vesztegetés esetét, mert hiszen talán nekem szabad ebben a dologban a legkevesebb szót koczkáztatni. Nem is teszem azt, de hát Khuen-Héderváry a miniszteri székben ült a vesztegetés előtt is. Hanem épen most, már báró Bánffy Dezső leleplezései után nem értem, hogyan lehet ő magyar miniszter. Miért ? A miniszterelnök ur, Khuen-Héderváry Károly ur és báró Bay ff y Dezső vitáztak a kérdés felett. Nem akarok rekriminácziókkal élni, de mint tényt megállapítom aat, hogy gróf Khuen-Héderváry horvát bánságának idejében a magyar kormányelnök bevádolta őt azzal, hogy magyarellenes politikát folytat Horvátországban. De keresett-e a kormányelnök ur módot arra, — és ezt kérdezem az összkormánytól is — hogy ennek a memorandumnak a tartalma a ház elé kerüljön ? Igaz-e, vagy nem ugy van-e, a mint Bánffy r mondja, ezt aktaszerűleg kell bebizonyítani. Én feltétlenül hiszem, mert báró Bánffy Dezső mondta, tehát ugy van, hogy t. i. ő magyarellenes politikájáért bevádolta gróf Khuen-Héderváryt. De csodálatosnak tartom, hogy sem gróf Khuen-Héderváry Károly, sem báró Bánffy Dezső le nem lépett a kormányzatról, hanem mindkettő megfért egymás mellett. Most már kérdeznem kell: hol van a magyar állam szuverenitása, mikor olyan embert bizott meg ő Felsége pár esztendővel rá a kormányalakítássá], a kit azzal vádolt egy egykori miniszterelnök, hoKy magyarellenes politikát folytat ? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) íme, eklatáns példa arra, hogy nem kell egyéb, mint hogy magyarellenes politikát folytasson valaki és már ráérett a miniszterelnöki székre. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Ez ellen az áramlat ellen t. képviselőház, nem is lehet másként sikeresen felvenni a harczot, mint egy egyesült ellenzékkel, a mely hivatva volna ezt a gyászos uralmat romba dönteni. De ezt nem látom. Egyetlen komoly pillanata volt a magyar közéletnek: akkor, a mikor a miniszterelnök ur a kilenczes bizottság programmpontjait megnyirbálta. Akkor ugyanis a helyzet az volt, hogy azt fogták rá a néppártra, — nem kutatom: joggal-e — hogy csak immel-ámmal megy bele az obstrukczióba, külsőleg obstruál csak, hogy a nép lássa kuruczkodását, de megparancsolták neki, hogy nagyon ne mozogjon. Akkor a szabadelvű párt kebelében lévő gr. Apponyi Albert és társai szintén elitélték az obstrukcziót, a mint, azt hiszem, ma is elitélnék. Maga a függetlenségi párt a küzdelem tetőpontján kétfelé szakadt, a mennyiben csak párthatározat jogosította fel az egyes képviselőket arra, hogy szabadon válaszszák meg azokat a taktikai módokat, a melyeken programmpontjaikat megvalósíthatni hiszik. Maga Kossuth Ferencz, pártom tiszteletreméltó vezére nem vett részt a küzdelemben, de szabadjára hagyta a pártot. Kérdem én, ha abban az időpontban Apponyi Albert képviselő ur kilép a szabadelvű pártból és nem teszi lehetővé a veszedelmes Tisza Istvánnak kormányrajutását, milyen helyzet állhatott volna elő a politikai szintéren? Mindenesetre az a helyzet, hogy b. Bánffy Dezső volt miniszterelnök urnak nem sikerült
