Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-457

457, országos ülés 190b Julius 1-én, csütörtökön. 267 általános tárgyalásának folytatására. Az álta­lános vitában következik? Sturman György jegyző: Molnár Jenő! Molnár Jenő: T. képviselőház! A kormány­elnök ur, mikor az itt, valamint a túloldalról elhangzott beszédekre reflektált, ugy jellemezte a mosiani költségvetési vitát, mint egy oázist, a mely nem hasonlít az előbbi vitákhoz, neve­zetesen nem hasonlít azokhoz, a melyek akkor folytak, a mikor még a t. miniszterelnök ur nem ült a kormányelnöki székben. Ezzel egy­úttal jellemezte azon vitáknak a szinvonalat és kiemelte ezt a vitát, kiemelte pedig azért, mert kivételesen ép ez alkalommal a költségvetési vitába kormánypárti szónokok is avatkoztak bele. Tehát tulajdonképen az az »oázis« kifeje­zés korántsem vonatkozhatott erre az oldalra, hanem arra az oldalra, a honnan két kormány­párti szónok beszélt. Vonatkozott Horánszky Lajos és Yietoris képviselő urakra; pedig azok az eszmék, a melyeket azok a képviselő urak felvetettek és nevezetesen felvetett Horánszky Lajos t. képviselőtársam, évtizedeken keresztül innen vitattattak meg. (Ugy van! a bal- és a szélső­baloldalon.) Nem egy szónok sürgette a magyar birtokviszonyok, a magyar hitelviszonyok rende­zését. Magam nem egyszer állottam fel ez ügy­ben és vitattam azt, hogy a gazdasági kérdések Magyarországon feltétlenül szoros kapcsolatban vannak a középbirtok kérdésével és hogy ezt feltétlenül meg kell oldani. Nagyon természetes, hogy azok a meddő közjogi harczok, a melyek felidéztettek, fenn fognak állani mindaddig, a mig a szabadelvű párt Magyarországon mint uralkodó párt fog szerepelni. Mert programmja e szabadelvű pártnak nem más, mint ezt az or­szágot hozzákötni egy másik országhoz, a mely­nek más czélja, más életérdeke van, mint Ma­gyarországnak. Magyarország ma is mezőgazda­sági álkm — mert legalább önök ilyennek sze­retik azt nekünk feltüntetni — Ausztria pedig ipari állam. Nagyon természetes tehát, hogyha Önök az eddigi rendszert folytatni fogják, ha önök ezt a politikát továbbra is fenn akarják tartani, a Horánszky Lajos t. képviselőtársam által ajánlott orvosszer nem fog használni. Mert mit ajánlt a t. képviselőtársam? Talán azt ajánlja, hogy a kormány gondoskodjék uj kere­seti forrásokról, az adófizető polgárok jobb módba juttatásáról, hogy így vagyonban gyara­podván, könnyebben szolgáltathassák az állam­háztartás továbbvitelére szolgáló eszközöket? Nem ezt ajánlja, hanem azt, hogy a meglévő adósságok konvertáltassanak. Tehát a mi adós­ság eddig van, az ezentúl is meglesz, csak az­zal a különbséggel, hogy kevesebb százalékot kell utána fizetni. Igaz, hogy az adósság terhei­nek ily módon csökkentése némi enyhítéssel jár. De magát a bajt, ha enyhíti is, meg nem szün­teti. Az igazi orvosság az, a melyet mi folyton ajánlunk: hogy ezt az országot gazdaságilag függetleníteni kell, (Ugy van! balfelöl.) hogy ne kelljen ennek az országnak nemcsak a saját fentartásárál gondoskodni, hanem arról is. hogy az Ausztriával való kapcsolatban az önök által hangoztatott nagyhatalmi állást megtarthassuk és egy oly szövetség fentartására az anyagi eszközöket és a véráldozatot szolgáltassuk, amely szövetség a mi érdekeinket soha nem képviselte és nem fogja képviselni. (Ugy van! balfelöl.) Hát, t. ház, mi azt látjuk, hogy a kormány semmit sem nyújt programmjában arra vonatkozólag, hogy ezen állapotok szanál­tassanak s mig mi azt a köteléket, mely Magyar­ország és Ausztria közt fennáll, folyton lazítani akarjuk, a t. miniszterelnök ur ezt a köteléket mind szorosabbra akarja fűzni. A miniszter­elnök urnak minden intézkedése, mióta kor­mányra lépett, odavezet, hogy ezt az országot még tovább is hozzálánczolja ahhoz az áldat­lan szövetséghez, a mely ez országot el fogja sorvasztani és majd akkor állanak elő önök, de akkor majd nem lesz remédium, nem lesz or­vosság, mely ez országot egy századon keresztül megint talpra tudja állítani. Most még ezt meg lehet tenni. Még a mostani törvényhozás is tudott erre orvoslást találni. .Közös egyetértés­sel alkottunk egy törvényt. Önök proponálták, nem mi proponáltuk az 1899 : XXX. t.-czikket. És ime, mit látunk ? A miniszterelnök üldöz mindenkit ebben az országban, üldözi a szoczia­listákat, üldözi a vasutasokat, üldöz minden egyes embert, azt mondván, hogy a törvénynek tiszteletet kell parancsolni; és ime, ő maga nem tartja meg a törvényt. (Ugy van! bal­felöl.) Már most is kezdi hangoztatni, pedig még nincs hatályon kivül helyezve az a tör­vény, hoay nem köthetjük meg kezünket, ha­nem szabadítsuk fel. Mire szabadítsuk fel? Arra, hogy újra hozzálánczoljuk magunkat Ausztriához? Hogy ha azt proponálná a mi­niszterelnök ur, hogy azért szabadítsuk fel, hogy rendelkezési jogunk legyen az önálló vám­terület megalkotására, nagyon természetes hogy ahhoz hozzájárulnánk, de ahhoz, hogy még szo­rosabbra fűzzük, mi hozzá nem járulhatunk; ilyen politikát mi folyton perhorreskálunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalion.) Melyik az a kormányzati ténye a t. miniszterelnök urnak rövid kormányzata alatt, mely bizalomra gerjeszt bennünket, midőn ő költségvetést kér tőlünk ? Nem tudok egy aktust sem, mely minket erre lelkesítene, vagy a mely legalább lelohasztaná a harczot. A t. miniszter­elnök ur már azzal jött, hogy minden olyan politikát, mely odavezet, hogy az ország meg­erősödjék, hogy önállósítsa magát, minden meg­engedett és meg nem engedett eszközzel — mert az 1899: XXX. t.-czikkről adott magyarázata meg nem engedett eszköz — Magyarországon lehetetlenné tegyen. (Igaz! Ugy van! a szélső­bal-oldalon.) Csodálkozom azon, hogy mikor egy többség 37 esztendőn keresztül folyton szállítja nekünk a miniszterelnököket s ezek a volt 84*

Next

/
Thumbnails
Contents