Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-456

Í56. országos ülés 190Í Julius 6-án, szerdán. 263 sztrájk üt ki, behívják a bányászkatonákat és a bányákat katonákkal fogják műveltetni, vagy ha szabó-sztrájk üt ki, behívják a szabókat és katonákkal fogják a szabóipart fellendíteni. (Derültség.) Épen olyan magánfoglalkozás az egyik, mint a másik. Elismerem, hogy fontos állami érdek volt a vasúti sztrájkot minél hamarább megszüntetni; annak azonban nem az a módja, hogy erőszak ellen erőszakot alkalmazzunk, hanem a kormánynak preventive kellett volna intézkednie ; ha pedig preventive intézkedni nem akart, vagy nem tudott, módját kellett volna találni annak, hogy a sztrájkot mihamarább törvényes eszközökkel megszüntesse és a forgalmat helyreállítsa. (TJgy van! balfelöl.) A legközelebbi múltban az indemnity tárgyalása alkalmával a miniszterelnök ur jónak látta a számokat ugy csoportosítani, hogy azt az eredményt hozhassa ki belőle, hogy a mi kulturális kiadásaink 1870 óta sokkal nagyobb %-kal emelkedtek, mint a katonai kiadások. Én nem akarok ezekhez a számokhoz semmit sem hozzátenni; elfogadom a tételt ugy, a mint a miniszterelnök ur felállította; csakhogy azokból egészen más következtetést vonok le. Mert hogyha 1870-ben 23.8 milliót áldoztunk, a honvédségtől eltekintve, a katonai kiadásokra és 19oO-bau ez a kiadás 32.8 emelkedett, tehát kerek 9 millióval, és ha ezzel szemben közoktatási költségeink 13.5-ről 53 millióra emelkedtek, hogyha földmivelásügyi és kereskedelmi kiadásaink 4.7 millióról 21.5 millióra emelkedtek: akkor, eltekintve attól, hogy a vámbevételek óriási emelkedése folytán nem volt szükség a katonai kiadásokra olyan quótát fizetni, mint kellett volna, mert elsősorban a vámbevételek a katonai kiadásokra folynak be, mondom, akkor mindebből csak azt a következtetést vonhatom le, hogy a míg egyrészt elhanyagolt kulturális, igazságügyi, belügyi, kereskedelemügyi és földmivelésügyi kiadásaink emelésére feltétlenül szükség volt, addig a hadügyi költségek már annyira fel voltak emelve, hogy azoknak további emelésére többé semmiféle szükség fenn nem forgott. Hiszen tudjuk, hogy milyen elhanyagolt állapotok voltak • nálunk a belügyi téren. Az abszolutizmus után vettük át összes intézményeinket, s azt valamennyit élőiről, csirájából kellett kifejleszteni; természetes tehát, hogy óriási mértékben vették ezek igénybe az állam erejét, hogy mindazokat a mai nivóra emelhessük. Viszont azonban a jól dotált katonaság költségeinek emelésére semmi szükség nem volt. Azért hát legkevésbbé tartom helyesnek azt, hogy a magyar miniszterelnök abból a székből, a melyet elfoglal, ilyen kijelentésével felbiztassa a katonai köröket, azt mondván, hogy követelhettek még többet, megkapjátok azt is ettől az országtól. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nemzeti ajándékként hozza a miniszterelnök ur a horvátoknak adandó három millió korona pluszt is. Nem akarok most a horvát kérdéssel, a mely a napokban szőnyegre került, bővebben foglalkozni; hiszen erre lesz alkalom a részletes tárgyalás során. Csak annyit akarok megjegyezni, hogy 3 millió többletet adni a horvátoknak minden ellenszolgáltatás nélkül, akkor, a midőn ott a magyar állameszme ellen izgatnak, ez legalább is kevés politikai bölcsességre vall, kiváltkép mikor azt látjuk, hogy osztrák pénzen dolgoznak ellenünk, hogy felizgassák a nem. annyira rosszindulatú, mint inkább félrevezetett horvátokat. Ezt én megengedhetőnek és helyesnek nem tarthatom. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Én bár csak rövid ideig jártam lent Horvátországban, ugy ismerem az ottani viszonyokat, hogy a horvátok nem viseltetnek olyan rosszindulattal irányunkban. De a miniszterelnök urnak, mint a kormány fejének utána kellene járni, hogy kik a bujtogatok, és azokat kellene szigorúan felelőségre vonni és megbüntetni. (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Engedményekről szólt a t. miniszterelnök ur. Mik azok az engedmények? Engedménynek nevezi a t. kormány a törvények végrehajtását és az abuzusok megszüntetését. Én ezt engedménynek a magam részéről nem tekinthetem. Mindazt, a mit a t. miniszterelnök ur hozott, már régen meg kellett volna kapnunk, sőt nem csak azt, hanem sokkal többet, mert az mind a nemzeti szuverenitásból folyó követelményt képez. Azt mondotta a miniszterelnök ur múltkori beszédében, hogy az a 400 millió korona katonai kiadás, a mely a hadügyi tárcza keretében szükségeltetik és a melynek fedezésére ujabb adósságot akarnak csinálni, olyan ügyesen fog törlesztetni, hogy abból több költség nem háramlik az adózó nemzetre s a költségvetést sem szükséges felemelni. De azt nem mondja meg a t. miniszterelnök ur, hogy ezen törlesztési hányad, a mely eddig csak ideiglenesen volt beállitva a költségvetésbe, most állandóvá válik, s bárki, a ki számítani tud, arra az eredményre jut. hogy ismét rengeteg milliókkal fogják megadóztatni ezt a szegény nemzetet, a mely pedig az adók terhe alatt máris annyira roskadozik. Nem teheremelés kell ennek a nemzetnek, t. miniszterelnök ur, hanem jó adóreform s a kisbirtokosok és kiskereskedők érdekeinek istápolása. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert kétségtelen dolog, hogy ez az ország nagy átalakuláson ment keresztül, a mely átalakulás a középosztályt már majdnem elsodorta, s azért kell, hogy uj középosztályt teremtsünk és erre legalkalmasabb az a kisbirtokos, kiskereskedő és kisiparos osztály, a mely, hála Istennek, még erkölcsös és egészséges s a mely uj középosztálylyá alakulva, ennek a nemzetnek uj ezerévre biztosithatja jövőjét.