Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-456

254 K6. országos ülés 190b Julius 6-án, szerdán. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Sturman György jegyző: Vlád Aurél! Vlád Aurél: T. ház! A jelenlegi kormánynyal szemben már akkor kifejeztem bizalmatlanságomat, a midőn itt bemutatkozott, most azonban, a midőn e kormánynak kormányzati tényei állanak előttem, a midőn e kormány politákáját nyilatkozataiból is megismerhettük, és ismerjük azt a szellemet, a melyben az országot vezetni akarja: bizalmatlanságom még fokozódott, ugy hogy ennek következtében a költségvetést a részletes tágyalás alapjául el nem fogadom. A jelenlegi kormány programmjában egy csomó reformot igért az országnak, azonban az a mód. a melyen a reformokat végrehajtja, a legmesszebbmenő bizalmatlanságra ad okot. A kormány a parlamenti rend helyreállítása után, a mit a klotürre irányzott javaslatával ért el, első és legsürgősebb dolgának tartotta előrántani a tisztviselői fizetések felemelésének kérdését, és pedig elsősorban a megyei tisztviselők fizetésrendezésének ügyét, második ténye pedig az volt, hogy a katonai terhek felemeléséhez hozzájárult. Az a körülmény, hogy a kormány elsősorban a megyei és közigazgatási tisztviselők fizetéseinek felemelését vette elő, mutatja azt, hogy a jelenlegi kormány első gondja az volt, hogy azokat nyerje meg és kenyerezze le, a kik a választásnál kortesszolgálatokat fognak teljesíteni. Ha a közigazgatási tisztviselőknek nyújtott előnyöket tekintjük, szembetűnik az, hogy ezek a kormánynak dédelgetett gyermekei, és a kormány tudja, hogy mit csinál. Ezen terhek elvállalásával az állam akkora kötelezettségeket vesz magára, hogy az adóreform és a szocziális politika terén a kormány úgyszólván évekre tehetetlenné vált azért, mert az állam pénzügyi helyzete e téren a reformokat meg nem engedi. Daczára annak, hogy már évek óta sürgetik az adó reformját és az adóreform sürgős voltát maguk a pénzügyminiszterek is elismerték, mégis ezen terheknek az állam által való elvállalása által lehetetlenné tették évekre az adóreform megvalósítását. Hiszen az adóreform, ugy a mint a kor szelleme kívánja, a mint a pénzügyminiszter ur is kijelentette, ideiglenesen az állami jövedelem csökkenésével fog járni. Hát azért, hogy a tisztviselők nagyobb fizetést kapjanak, a katonai követelések kielégíttessenek, nem fogjuk megkapni azt az adóreformot, a mely ha igazságos és méltányos akar lenni, feltétlenül magában kell foglalnia a progressziv adót, a létminimum adómentességét és a háztüzhely elidegeníthetetlenségét. Mert ezen reformok nélkül hiába beszélünk itt a kisbirtokosok sanyarú helyzetéről, azon máskép, mint ezen reformok megvalósításával, segíteni nem lehet. A költségvetési vita folyamán a kormánypárt részéről Horánszky Lajos t, képviselőtársam szomorú képet festett a kisbirtokosok helyzetéről. Foglalkozott azon okokkal is, a melyek ezen szomorú helyzetet előidézték. Véleményem szerint azonban elhallgatott olyan okokat, a melyek nagyban hozzájárultak ezen helyzet roszszabbodásához. A kisbirtokosok sanyarú helyzete sok tekintetbei a gyalázatos közigazgatási viszonyoknak köszönhető. A közigazgatási tisztviselők azt a népet nem tekintik ugy, mint polgártársukat, hanem mint kizsákmányolásra alkalmas tárgyat. A kihágási bíráskodás meg olyan, hogy bátran azt lehetne mondani, hogy a közigazgatás ez élj a a kisemberek pauperizálása, hogy az a kisember vegyen vándorbotot a kezébe és menjen ki Amerikába, Romániába vagy a hova akar. Én példákkal fogom - illusztrálni, hogy mennyire igazam van. Például egy burzsuki embertől, Kozma Joachimtól — a nevét is azért említem fel és azért részletezem ezen kérdést, hogy annál világosabb legyen, hogy milyen ridegen és kegyetlenül bánnak a polgárokkal, — a nélkül, hogy előre értesítették volna, valami erdei kár miatt elvették a tehenét és elvitték Zámra. A vásár után a nélkül, hogy árverést tartottak volna, a 140 koronát megérő tehenet eladta a segédjegyző 30 koronáért. Ilyen esetet számosat hozhatnék fel, de nemcsak ezen a téren, hanem a kihágási bíráskodás terén is, a mely oly szellemben hajtatik végre és egyáltalában olyan bírságok szabatnak ki a szegény népre, hogy egy ilyen bírságnak lefizetése már elegendő egy exisztenczia tönkretételére. Felebbezni szabad, felebbez is, de a másodfokú hatóság helybenhagyja. A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény értelmében pedig két ily egybehangzó ítélet ellen további felebbezésnek nincs helye és megmarad a büntetés. 50—100 — 200 korona büntetés az első esetben a rendes. Pedig 100—200 korona birságnak a lefizetése egy szegény emberre nézve úgyszólván életkérdés. Elég az hozzá, hogy ez a mi rossz közigazgatásunk még azt a fizetést sem érdemelte meg, a mit eddig kapott, nem hogy még fizetésemelésre .i utatkozott volna érdemesnek. A miniszterelnök ur ezen törvényjavaslat tárgyalásánál azt mondta, hogy a fizetésfelemelésnek indoka az, hogy ez által a közigazgatás javuljon. Bocsánatot kérek, lesz drágább közigazgatásunk, de épen olyan rossz marad, mint a milyen eddig volt. Épen olyan rossz lesz azért, mert ha nem volt megelégedve a közigazgatási tisztviselő eddigi fizetésével, szívesen zsebre rakja majd a többletet, a mit kap, de azért azoktól a mellékjövedelmektől nem fog eltekinteni, azokról nem fog lemondani. A kisember, a kisbirtokos védelmére adminisztratív utón sokat tehetne a kormány, ha ez a kérdés egyáltalában a szivén fekszik. Sokat tehetne különösen az erdőtörvénynek olyan értelemben való kezelése által, hogy a legeltetést lehetetlenné ne tegye, hogy az állattenyésztés kizárva és tönkretéve ne legyen. Én, a ki olyan