Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-456

i56. országos ülés Í90í július 6-án, szerdán. 251 szegény nemzetünk mit sem tudott még fordítani vallási és erkölcsi művelődésére, földmivelése, ipara, kereskedelme, közigazgatása és közgazdaságának fejlesztésére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a kormány igaz magyar érzelmet táplálna kebelében, akkor tekintetbe kellene vennie azt, hogy az a szegény munkás, a ki szívesen dolgoznék a két kezével, egyáltalán nem talál foglalkozást; a műhelyekben kevés a dolog; azok majdnem üresek; a gyárak egymásután bocsátják el a munkásaikat, a mint állítják, munkahiány miatt és a megmaradó munkásokkal is csak leszállított munkabérek mellett dolgoztatnak. (Ugy van! a széísőbalóldalon) Népünk oktatásügye végképen el van hanyagolva, ugy hogy akárhány olyan községet találunk még ma is, a melynek sem tanítója, sem iskolája nincs. (Halljulc! a széísőbalóldalon.) Az egyes földmivelő polgárok földjei a rengeteg adók miatt a betáblázott követelésekkel túl vannak terhelve; az adók az elviselhetetlenségig emelkedtek. E mellett sújtja a haza lakosságát, még pedig teljesen jogtalanul és igazságtalanul, az élelmi- és élvezeti czikkeknek, továbbá saját borának gyűlöletes fogyasztási adója, (Ugy van! a széísőbalóldalon.) mert ma már ott vagyunk, hogy tulajdonképen semmi sincs, a mi meg ne volna adóztatva és nagyon félő, hogy ha a kormány nem talál ujabb adó alá vonható tárgyat, akkor meg fogja adóztatni még a levegőt is, (Ugy van! a széísőbalóldalon.) és akkor jaj nektek szegény balatonföldváriak, siófokiak, fürediek, keneseiek és általában a Balaton vidékén lakó embereknek, mert akkor a jó levegő miatt le kell roskadnotok adótok terhe alatt. (Igaz! Ugy van! a szelscbaloldalon.) És vájjon ezen sok adó ellenében tesz-e a néppel valami jót a kormány ? Néha-néha tesz ugyan valamit, de arra azt mondhatjuk, hogy »adtál Uram esőt, de _ nincs köszönet benne.« Választókerületemnek Ősi nevezetű községéből 20 választópolgár a rendes időben beadta állami szőlő»esszőért szabályszerű kérvényét. E község szorgalmas, derék, becsületes jegyzője látván népének aggodalmát a filloxera nagymérvű pusztítása miatt, felemelte vigasztaló szavát az elkeseredett szívű lakosság között s további kitartásra buzdította őket, kijelentvén nekik, hogy alázatos kérés utján a magas kormány amerikai alanyba oltott szölővesszőkkel fogja majd őket kisegíteni. A nép örvendett imádásig szeretett jegyzője e kijelentésének és teljes bizalommal ós szivet dagasztó reménységgel adták be kérvényüket a földművelésügyi miniszter úrhoz. Földjüket megmunkálták, véres verej ékkel megforgatták és a szőlő alá teljesen elkészítették azt, előre örvendezvén a majd megérkezendő gyönyörű állami vesszőknek. Azonban itt is bebizonyult az, hogy a világ örömrózsái mellett a csalódásnak tövisei is nagy mennyiségben teremnek, (l/gy van! a széísőbalóldalon.) A húsz ember által óhajtott egy vaggon vessző helyett épen egy dragacsra való vessző érkezett hozzájuk, a melyen midőn megosztoztak, 8 ember kapott belőle 200—200 szálat, a többi meg ugy járt, mint az egyszeri gyermek a lakodalommal, hogy csaknem kapott valamit. Gabányi Miklós: Mert függetlenségi pártiak voltak ? Lettek volna csak mamelukok! Bakó József: Ennél mostohább eljárást, igazán mondhatom, már csak képzelni sem lehet. Pedig de jól esik a kormánynak az ősieknek minden esztendőben nagyon is emelkedő adója. Ugy látszik, hogy a kormány csak gyomrozni és fojtogatni tudja a népet, (Igaz! Ugy van! a széísőbalóldalon.) belevágja kampós karmait a magyar ember testébe, és nemcsak hogy ruháit leszaggatja róla, hanem ismeretes rossz indulatánál fogva arról is gondoskodik, hogy a zsebe mindig üres legyen. (Ugy van! Ugy van! a széísőbalóldalon.) Ebben az állapotban van már Ősi községe is. Azért folyamodott állami vesszőért, de hiába. Csak mutatót kapott azért, hogy megnézhesse, milyen az állami vessző. Gabányi Miklós képviselőtársam megjegyzése után én is csak azt mondom, hogy ha nem lettek volna olyan jó magyarok, hanem osztrák érzelműek és osztrák szelleműek volnának, akkor talán külön vonat szállította volna nekik az állami vesszőt. De arról bizonyos vagyok, hogy aföldmívelésügyi miniszter nem tud azoknak annyi szőlővesszőt adni, a mennyiért azok osztrák szelleműek és osztrák elvüek legyenek, mert mint a költő mondja: »nem fajult el még az ősi vér, minden kis cseppje drága gyöngyöt ér«. (Helyeslés a széísőbalóldalon.) A kormánynak ilyen mostoha bánásmódja mellett a világok sorsát intéző hatalmas gondviselés újra felrázza szunnyadó álmából ezt a nemzetet, midőn a kormány a király fizetésének emelését a 450 milliós hadügyi költségvetés mellett is itt a házban tárgy altatni akarja. A nagy teher alatt görnyedező nép mindenfelé csak ezt sóhajtja: nem vállalhatunk több terhet, nem fizethetünk több adót az eddigieknél, hiszen a nagy teihek alatt már eddig is görnyedeztünk és csaknem leroskadtunk! (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezeket kiáltja az egész nemzet, ezeket kiáltja az egész haza. Csak az olyan ember nem érez most a nemzettel, a ki nem törődik azzal, hogy ha ezt a szegény magyar népet folytonosan sújtják is az adóemeléssel; a ki nem törődik azzal, hogy ha koldusbotra juttatják is ezt a nemzetet; a ki nem törődik azzal, hogy máris milyen veszedelmes fénynyel ragyog a katonakard, a melylyel meg akarják ölni ezeréves alkotmányunkat és vérrel szerzett szabadságunkkat! A mi nemzetünk meg fogja azt mutatni, hogy ha élve akarják is eltemetni, de nem engedi magára tpnni a halotti szemfedőt. (Helyeslés a széísőbalóldalon.) Ausztria nekünk többé ne 32*