Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-453

455. országos ülés 190Í Julius 2-án, szombaton. 175 akár kompenzáczionális objektummá akarná tenni, akár pedig függővé akarná tenni bármely oly feltételtől, mely a két kormánynak ezen ügyre nézve megkötött egyezségét stb. érinti.* Ezt máskép megérteni nem tudom, mint ugy, hogy komoly veszély forog fenn a tekintetben, hogy a készfizetésekről szóló javaslat rajtunk kivül álló befolyások miatt nem tárgyalható és nem hajtható végre. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez egy rendkívül szomorú és szégyenletes állapot, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a melynek bevallása, igazán csodálkozom, hogy a pénzügyi bizottságot nem feszélyezi. Azt mondja azután a pénzügyi bizottság a maga jelentésében, hogy felhívta a kormányt, hogy a Magyarország által az osztrák államadóssághoz fizetett járulékának kérdésével foglalkozzék,és azt mondja: » Szükségét látjuk annak, hogy az államadóssági járulék konvertáltassák és ezzel az ország terhein könnyittessék; ugyanazért felhivtuk a kormányt, hogy az ezen kérdésre vonatkozó tárgyalásokat az osztrák kormány nyal vegye fel újból és mielőbb fejezze be.« stb. Mert, azt mondja, hogy ez költségvetési intézményeink sorából egy elmúlt korszaknak nemcsak pénzügyileg nyomasztó, hanem egyébként is sérelmes maradványa. Ehhez két megjegyzésem van. Először nagyon örülök, hogy valahára a pénzügyi bizottság is belátta azt, hogy, a mit erről az oldalról hosszú évek óta elmondtunk és sürgettünk, ezt a szégyenletes adófizetést valahára meg kell szüntetnünk. De van egy másik része a jelentésnek, a mit már nem helyeselhetek, melyben a kormányt újból felhívja, hogy Ausztriával vegye fel az alkudozások fonalát. Hát bocsánatot kérek, minek nekünk az osztrák kormánynyal alkudozni? Mi nem kötelességből, hanem méltányosságból, hogy az osztrák örökös tartományok az államadósságok súlya alatt össze ne roskadjanak, egy bizonyos összeg fizetését megajánlottuk. Megajánlottuk pedig ugy, hogy, a mint már egy bizonyos részét ennek a tőkének kifizettük, az annak megfelelő kamat is elesik. Mivel pedig abban az időben 5°/

0-ban lett kiszámítva a kamat, nagyon természetes dolog, hogy ez ma sem történhetik máskép. Hogy az osztrákok időközben az 5°/o-os államadósságot 4'2%-osra konvertálták és ennek hosszú éven át a hasznát élvezik, ez egyáltalában nem vonhatja maga után azt, hogy ezzel a mi tőkeadósságunk mennyiségét szaporítsuk. A magyar kormánynak az a kötelessége, hogy szerezze meg a szükséges tőkét ahhoz, hogy azon hatvan, vagy nem tudom, hány millió korona évi tributumnak 5%-át megfizesse és akkor szüntesse be a további évi járulékok fizetését. Ha az osztrákoknak ez nem tetszik, ám utasítsák vissza. Ez ajándék volt. Ha nem tetszik nekik, rájuk nem erőszakoljuk. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Abbeli reménységét fejezi ki a pénzügyi bizottság, hogy a czukoradóra vonatkozó javaslat, melyből előbb-utóbb törvény lesz, visszamenőleg múlt évi szeptember elsejéig érvényre emeltessék. Ebben az óhajtásban én is nagyon osztozom; de, őszintén szólva, nem sok reményem van ahhoz, hogy ezt csakugyan meg is fogjuk kapni. Mert Ausztriától pénzt kapni, nem tartozik a könnyű dolgok közé. A pénzügyi bizottság megnyugvással jelenti azt, hogy a pénzügyminiszter elkészült az egyenes adóreformra vonatkozó törvényjavaslattal. Ha ezt egyrészről örömmel üdvözlöm, másrészt azonban kétkedéssel fogadom azért, mert nagyon jól tudom, ebben a házban nem egyszer ki is fejtettem, hogy a mi adórendszerünk mennyire hibás és tarthatatlan. Nem tudok tehát ezen valami nagyon örülni először azért, mert nem tudom, hogy minő szellem lengi azokat át. A jelentésben mindössze ennyi van mondva: »azoknak az alapelveknek figyelembe vételével, a mely elvekről a pénzügyminiszter ismételten kimerítően nyilatkozott«. Ebből azonban én, őszintén szólva, nem tudom megállapítani, hogy miféle elvek szerint vannak is azok a javaslatok elkészitve, és a míg nem látom, alig merem elhinni azt, hogy azok oly elvek szerint vannak készítve, a melyeket én helyeseknek látok és melyek nézetein szerint egyedül felelnek meg a helyes adórendszernek, mert méltóztassanak elhinni, az adórendszer az egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek elsimittassanak, de csak akkor, ha az helyes és igazságos és ha onnan vesz, a hol felesleg van, hogy adhasson annak, a kinek a szükséges is hiányzik. Épen ezért nemcsak az egyenes, de a fogyasztási adórendszer is gyökeres átalakításra szorul, mert elsőrendű élelmiczikkekre vetni ki fogyasztási adót: ez, — engedelmet kérek — megengedhetetlen. Fogyasztási adóról lévén szó, hogy ne kelljen erre visszatérnem, most mondom el, (Halljiűc! Halljuh! a szélsöbaloldalon.) hogy én a miniszter ur által megígért és Polónyi Géza képviselőtársam által többször megsürgetett azt az Ígéretet, illetőleg szándékot, hogy a hus- és borfogyasztási adó a községeknek engedtessék át, nem helyeslem. Nem pedig azért, mert meg vagyok győződve, hogy ha egyszer ezek községi jövedelmet fognak képezni, akkor meg lesznek örökítve, én pedig ezeket eltörlendőknek tartom, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert a hus már annyira megdrágult, hogy ma-holnap a szegény ember csak a kirakatban fog húst látni, de ahhoz nem juthat hozzá, hogy azt a saját fazekába is beletegye. Méltóztatnak tudni, hogy a boritaladó két részből alakult. Az egyik volt a régi borfogyasztási adó, a másik pedig az italmérési adó, a mely a regálé helyébe lépett. A regálé helyébe lépett italmérési adót még hajlandó vagyok akczeptálni. Hogy ez adassék át a községesnek, ezt szívesen elfogadom. De a borfogyasztási adóra nézve, a melyet mindenki tartozik