Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.
Ülésnapok - 1901-453
174 453. országos ülés Í90i Julius 2-án, szombaton. rom ezt kétségbevonni, nincs is jogom hozzá, hogy a pénzügyi bizottság jelentésének ezen állítását kritika tárgyává tegyem. Megengedem, hogy csakugyan olyan behatóan megvizsgálta a pénzügyi bizottság a költségvetést, de már az mégis csak különös, hogy ilyen óriási összegű, összesen 1.400,000,000 koronát kitevő tételeken még csak egy fillérnyi változtatni valót sem talált. A jelentéshez csatolt kimutatásnak három rovata van: »a kormány előterjesztése szerint*, »a pénzügyi bizottság előterjesztése szerint* és azután a különbség. Megnéztem, hogy miben térnek el egymástól e rovatok, s azt találtam, hogy egyetlen fillérnyi különbség sincs, ugy hogy a harmadik rovatot kár volt idenyomtatni. A pénzügyi bizottság helyesli azt, hogy a pénzügyminiszter ur a folyó évi költségvetésben az egyenes adóknál 18 millióval kevesebbet irányzott elő, mint a mennyi az 1902-iki zárszámadás eredménye és azt mondja, hogy ezt azért tette, nagyon helyesen, mert ezzel biztosítja a költségvetés realitását. De azt is helyesli, hogy viszont más természetű tételekről, a melyek szerinte inkább alá vannak vetve az üzleti eshetőségeknek, azt mondja (olvassa): » Főleg üzemekről van szó, a melyek üzleti konjunktúráktól, részben a terméstől és részben más előre nem látott körülményektől függnek« és helyesli azt, hogy itt meg 25 millióval magasabb összeg irányoztatott elő, mint a mennyi az 1902. évi zárszámadás eredménye és erre azt mondja, hogy ez nem hágja át az elaszticzitás határát. Bocsánatot kérek, de ezt csakugyan nem értem. Ha amott, sokkal kevesebb eshetőségnek kitett tételeknél indokolva van 18 millióval kevesebbet előirányozni, akkor hogyan lehessen itt 25 millióval többet előirányozni és ezt helyesnek mondani ? Ezt véges emberi eszemmel megérteni nem tudom. Kecskeméthy Ferencz: Az egész kormánypárton senki sem figyel! (Mozgás a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék közbeszólani. Bizony Ákos: A pénzügyi bizottság nagyon helyesen bírálat tárgyává tette az állami javaknak és üzemeknek jövedelmét és arra az eredményre jutott, hogy ugy a mezőgazdasági birtokok, mint az államvasutak és az állam egyéb üzemei nagyon kevés jövedelmet hoznak. A vasutakra nézve kimutatta azt, hogy mig mi a vasutakat 4'2°/ 0 kölcsönből építettük, addig azok csak 3'6°/o-ot jövedelmeznek, tehát 0"6 perezentet egyéb jövedelmeinkből fizetünk rá. Elmondja azt, hogy mezőgazdasági birtokaink szintén — gondolom — csak 3*/s perczentet jövedelmeznek, vasüzemeink pedig talán csak í"6°/o-ot és azután azzal a tanácscsal állanak elő, hogy e tekintetben változtatásokat kell tenni és akképen kell berendezkednünk, a mint azt a magánosok teszik. Azt mondja (olvassa): »Az államvagyon minden részének és minden nemének kezelési és számadási rendszere tekintetében a lehetőségig azon elvek és szabályok követtessenek, a melyek a magántulajdonban lévő hasontermészetű üzemek és birtokok tekintetében gyakorlatban vannak.« Ezek az intézmények tehát a lehetőségig oly módon kezeltessenek, mint a magánvasutak, az ipari üzemek oly módon, mint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, az államvasutak, mint a magántulajdont képező hasonló vasutak. Ebből a tanácsból én részemről nem kérek. Mi értelme van akkor annak, hogy az állam gazdálkodással foglalkozik? Miért tartja pl. fenn az állam a mezőgazdasági birtokokat és miért ne ; m bocsátja azokat át a magánforgalomnak ? Ép azért, mert specziális rendeltetése van annak a mintagazdaságnak, nagy mezőgazdasági fontossága van. Hogyha azokat ugy kezeljük, mint egy bérbeadott magánbirtokot, akkor okosabb azt eladni és átbocsátani teljesen a privát forgalomba. Miért vette az állam a vasutakat óriási költséggel birtokába? Miért csinált milliárdokra rugó adósságokat emiatt? Azért, hogy kezében legyen a vasúti közlekedés által a kereskedelem és az iparirányítása, pártfogolása. Ha az államvasutak, mint a magánvasutak, pusztán nyereségre dolgoznak, akkor nem volt érdemes, a magánvasutakat az államnak kezébe venni. Ép igy vagyunk a gyári üzemekkel is. Nézetem szerint az államnak nem szabad a magániparral versenyre kelnie, mert ez egészségtelen dolog. Nagyon természetes, hogy a mely vállalat mögött egy egész ország pénzügyi ereje van, annak nagyon könnyű legyőzni a versenytársakat, — de nem ez a feladata e téren az államnak, hanem az, hogy oly üzemeket létesítsen, a melyeket a magánemberek épen a nagy rizikónál fogva nem állithatnak fel. Vasgyárunk van elég, tehát tessék a vasgyártást átengedni a magánvállalkozásnak és azon a pénzen inkább fonógyárakat állítani, a melyekben szűkölködünk. Azt mondja továbbá a pénzügyi kizottság, hogy megsürgették a pénzügyminiszternél a készfizetések felvételéről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Itt nekem komoly aggodalmaim támadnak azért, hogy a pénzügyi bizottság a háznak ezen, mondhatnám, legtekintélyesebb bizottsága, szükségesnek lát itt oly elveket kijelenteni, melyek annyira kézenfekvők, annyira természetesek, hogy cnakis akkor foglalhatnak helyt a jelentésben, ha valamely meg nem engedhető körülmény tette ezt szükségessé. Azt mondja t. i. (olvassa): »Az 19U3. évről szóló költségvetési jelentésünkben sürgettük a készfizetések felvételéről szóló törvényjavaslat előterjesztését; most pedig azt mondjuk, hogy ezen javaslatoknak tárgyalása és végrehajtása sem tehető függővé semmiféle más törvényhozási vagy kormányzási feladatoktól. Már eleve el kell utasítanunk minden olyan törekvést, mely ezen javaslatoknak törvényerőre emelkedését és végrehajtását
