Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-453

,453. országos ülés Í9ü-'ibátran eladhatja nekem, mert biztosítom, hogy ha V. Heurik franczia király hazajön, akkor megkapja a Bagatelle-kastélyt, sőt még Saint Cloudot is. Meg vagyok győződve, hogy ha egyszer sikerül nekünk a hadsereg magyar részét igazán magyarrá tenni, akkor egyszersmind megnyerjük azt is, hogy az önálló magyar hadsereg lesz, mert ilyen közös hadseregre az osztrák két-karmadrészt fizetni sohasem fog. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezután a rövid bevezetés után áttérek beszédem tulaj donképeni tárgyára, csak még néhány megjegyzést teszek Kovácsevics igen t. képviselőtársunknak beszédére. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt. (Egy hang a jobboldalon: Itt van!) Polónyi Géza t. képviselőtársam ezzel a beszéddel már tüzetesen foglalkozott, és épen azért nincs okom arra, hogy hosszasabban időzzem ennél a beszédnél, néhány megjegyzést azonban el nem hallgathatok. Polónyi Géza t. képviselőtársam teljes elismeréssel adózott Kovácsevics képviselő ur beszédének, mihez én is teljes szivemből csatlakozom. Igazán nagy örömmel és nagy megnyugvással tölt el az engem, hogy Horvátországban vannak még olyan férfiak, a kik jó horvátok, de azért igaz magyar hazafiak is. Higyjék el, hogy Magyarország mindig testvéri érzülettel viseltetett irántuk. Hiszen a magyar embernek már természetében van, hogy gyűlölséget táplálni nem is tud. Hiszen, még a törökkel is megbarátkoztunk, pedig »nemzeti nagy létünk nagy temetője: Mokács«, eszünkbe juttathatja, hogy mit ártott nekünk hajdanában a török. Őszinteséggel mondhatom, hogy Kovácsevics t. képviselőtársam beszéde e részben igen kellemetlenül érintett, és én is azt mondhatom, mint Polónyi igen t. képviselőtársam, hogy az ő beszédében is számos közjogi hiba fordul elő, a mi mutatja azt, hogy a horvátok annyira beleélték magukat nagy horvát ábrándjaikba, hogy még a legjobb hazafiak sem tudnak azok alól szabadulni. Polónyi Géza t. képviselőtársam felszólalása után Kovácsevics képviselő ur tett egy helyreigazító nyilatkozatot és abban a horvát tengerpartra és Fiúméra vonatkozó kijelentését korrigálta. Ezt tudomásul veszem, de meg kell jegyeznem, hogy a képviselő ur okot szolgáltatott arra, hogy beszéde e czimen is ki fogásol tassék, mert azt mondotta, hogy Fiúméról a horvátok ezt mondják, a magyarok pedig emezt. Nagyon természetes, hogy miután ő horvát, csakis azt hihettük, hogy ő is azt mondja, a mit azok. Ha nem azt mondja, nagyon szívesen veszszük tudomásul. Másik megjegyzésem a t. képviselő ur beszédére az, hogy ő azt állítja az 1868: XXX. t.-czikkről, hogy az egyáltalában nem létesített semmiféle ujabb kapcsolatot, az csak egy bizonyos mérvű átalakítása volt a régi viszonyoknak, a mi máskor is megtörtént. Bocsánatot kérek, Julius 2-án, szombaton. 171 ez óriási tévedés. Mert mi volt Horvátország, hogy e szóval éljek — bár nem egészen helyesen, a mint majd később megmondom, hogy miért — 1848 előtt? Semmi egyéb, mint egy tágabb^ körű autonómiával felruházott kapcsolt rész. És mi most? Egy ország, egy politikai nemzet bizonyos körben teljes törvényhozási joggal. Én azt hiszem, ez még sem csekély módosítása & régi viszonynak, hanem gyökeres átalakítás. Én rendkívül sajnálom, hogy 1868-ban ilyen egyezség jött létre Horvátország és Magyarország közt. Sajnálom azt a három szép vármegyét, a melyet odaajándékoztunk. Sajnálom azt a számos ezernyi magyart és azokat a még számosabb magyar érzelmű horvátokat, a kiket odadobtunk; de ha már az egyezséget megkötöttük, azt természetesen állni kell és álljuk is. Azt azonban jogosan megkívánhatjuk, hogy ennek fejében Horvátország legalább szeretettel és hálával viseltessék irántunk, ne pedig gyűlölséggel. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy a horvát nemzet mindig politikai nemzet volt azelőtt is, a melynek mindig megvolt az országgyűlése. Erre az a megjegyzésem először is, hogy 1848 előtt a magyar korona területén csak egyetlen egy politikai nemzet volt, a magyar nemesség, a melynek, igaz, hogy horvát tagjai is voltak, csakhogy a nemzetiség akkor különbséget nem tett. A populus Verbőcziánus, a politikai nemzet csak a nemesség volt. Az is tény, hogy törvényeinkben van említés téve nemzetekről, de azokat nem a mai értelemben kell venni. A régi időkben nem gondoltak oly nagy preczizitással a közjogi kifejezésekre és megtörtént, hogy olyan fogalmakat fejeztek ki bizonyos szavakkal, a melyek közt a kellő összefüggés nem volt meg, a melyek — ha szabad így kifejezni magamat, hiszen Pintér képviselőtársam nincs itt, — nem fedik egymást. (Derültség.) Ki van jegyezve nálam, de nem találom, hát nagyjából el fogom mondani könyv nélkül: a bécsi békekötésnek van egy pontja, a mely szerint ő Felsége kijelenti, hogy Magyarországot és a kapcsolt részeket, t. i. Horvátországot, Szlavóniát és Dalmácziát csak született magyarok, illetve a nekik alávetett és hozzájuk kapcsolt nemzetek által fogja kormányozni. Ezek közt az alávetett és hozzákapcsolt nemzetek közt persze a horvát is ott volt, de hogy mint politikai nemzet szerepelt volna, annak, bocsánat, semmi nyoma sincs. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Azt mondja az igen t. képviselő ur, hogy van és volt külön horvát király és igen gyakran megtörtént a régi időben, hogy a magyar királyok egyszersmind horvát királynak is megkoronáztatták magukat. Bocsánatot kérek, ez megint igen nagy politikai és közjogi tévedés. Mondják, — de ez sem bizonyos, — hogy Kálmán király, mikor Horvátországot és Dalmácziát meghódította, magát Dalmáczia királyának is megkoronáztatta volna. De ez sem bizonyos. 22*