Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-453

170 453. országos ülés 190Í Julius 2-án, szombaton. szemben, sem Horvátországgal és az országban lakó más nemzetiségekkel szemben nem tűntek el ugy azok az ellentétek, mint a hogy akkor a magyar nemzet, a legnemesebb lelkesedéstől hajtva, hitte és remél te.« Az egykor létezett egyesült ellenzékre azt a vicczet csinálták abban az időben, hogy társalgásra egyesült ellenzék. Megengedem, hogy ez viccznek nem volt rossz, azonban a valóságnak nem felel meg. A mit azonban én mondani fogok, az nem viccz, hanem igazság, hogy t. i. Auszlria viszálykodásra egyesült monarchia. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ugyan lehet-e azt hinni és remélni, hogy Ausztria, a mely nálunk jóval erősebb ugy lakosainak számára, mint különösen anyagi segélyforrásaira nézve, valaha bele fog egyezni abba, hogy a valódi, teljes paritás érvényesüljön a közösügyekben ? Vájjon bele fog-e egyezni abba, hogy a két harmadrészben általa viselt költségekkel fentartott közös hadsereg magyar része igazán magyarrá és nemzetivé tétessék? Én azt hiszem, hogy ebbe sohasem fog belemenni. De azt mondhatná valaki, hogy hát mit törődünk mi azzal, hogy Ausztria beleegyezik-e vagy sem?Nekünk csak ami koronás királyunkkal van dolgunk és ha a nemzet valamit elhatároz és a király hozzájárul, akkor a dolog teljes, Ausztria beleegyezése ehhez nem szükséges. Hát. t. ház, ez nem igy van. Már sokszor volt szó ebben a házban arról, hogy van-e egy harmadik faktor nemzeten és királyon kivül. a melynek szintén beleszólása van a mi ügyeink intézésébe. Hát, t. képviselőház, igenis van. Az 1867 : XII. t.-cz. 18. §-a igy szól: »Ezek azon tárgyak, melyeknek a fent irt módon közössége a pragmatika szankczióból folyónak tekintetik. Ha ezekre nézve mindkét fél egyetértésével megtörténik a megállapodás . . . stb.« Következőkép az 1867 :XII. t.-cz. nem pusztán egy magyar törvény, mert az mint magyar törvény mindaddig nem volt életbeléptethető, mig ahhoz Ausztria is hozzá nem járult. Hát az igaz, t, ház, hogy valódi megállapodás a két fél közt mai napig sem jött létre. Már egy izben volt szerencsém tüzetesen beigazolni azt, hogy az osztrák alaptörvények a miénktől lényegesen eltérnek. Tehát a megállapodás voltakép nem történt meg, de azért mégis megtörtént a törvény végrehajtása. Hogy történhetett ez ? Hát ugy, hogy nem a mi törvényünk hajtatott végre, hanem az osztrák törvény, s mi ezt mai napig eltűrtük, eltűrjük és talán el is fogjuk tűrni. (Mozgás a baloldalon.) Mihelyest mi, t. ház, azt akarjuk, hogy az 1867: XII. t.-cz. a maga igazi valóságában hajtassák végre, okvetlenül szükség van arra, hogy előbb az idevonatkozó osztrák törvények megváltoztassanak. Mármost az a kérdés: elérhető-e ez és miképp Hogy ha az osztrákok hajlandók lesznek törvényeinket a mieinkhez idomitani, akkor természetesen a dolog rendben lesz. De én ezt nem hiszem. Hogy ha pedig ők nem önszántukból változtatják meg a törvényt, hanem arra talán hatalmi szóval rászorittatnak, akkor meg elesik az 1867: XII. t.-cz.-nek egy másik alapfeltétele, hogy t. i. Ausztriában valódi alkotmányosságnak kell lenni, s mi csak az ő alkotmányos közegeikkel léphetünk érintkezésbe. Tehát az én nézetem szerint kétségtelen dolog az, hogy a mi 1867-es törvényünknek az igazi végrehajtása teljesen lehetetlen. A valódi, a reális politika tehát a mienk, a függetlenségi párté, mert mi olyant akarunk, a mihez nincs szükség Ausztria beleegyezésére, (Ugy van! a baloldalon) a mi elvégezhető a magyar országgyűlés és koronás királyával egyetértőleg. (Ugy van! Helyeslés a baloldalon.) Hogy a magyar országgyűlés erre a czélra megnyerhető, erről meg vagyok győződve, mert én nem képzelek olyan igazi magyar embert, a ki, ha talán máskép viselkedik is, de lelke mélyében az önálló, a független Magyarország eszményképét ne hordaná. Mondom, azon nem kételkedem, hogy a nemzet beleegyezése megnyerhető. Hát a királyé ? Én azt hiszem, az is. Ezen nekünk kételkednünk nem szabad, mert a király a nemzet komoly, határozott és állandó akarata előtt kell, hogy meghajoljon. De nincs is semmiféle oka arra, hogy el ne fogadja a mi programmunkat, mert hiszen az önálló, független, erős Magyarország nemcsak nemzeti, hanem dinasztikus érdek is. Ballagi Géza t. barátom, — örülök, hogy nincs itt, mert megint türelmetlen lenne, — Bodrogsárán tett egy nyilatkozatot, és azt itt a házban is megismételte, a melynek az volt a lényege, — nem emlékszem a szavakra, — hogy, ha ő meggyőződnék arról, hogy a 67-es alapon a hadsereg magyar részét magyar nyelvűvé és magyar szelleművé tenni nem lehetséges, akkor átjön hozzánk. Hát én teszek most egy másik nyilatkozatot. Abban az esetben, ha valaki biztosit engem arról, hogy az 1867 : XII. t.-cz. alapján a hadseregnek magyar részét nyelvben és érzületben igazán magyarrá át lehet alakítani, én fel fogok hagyni a közjogi alap ostromlásával. Miért? Talán beérném azzal, talán az nekem elég lenne? Nem, t. képviselőház, nekem önálló hadsereg kell. de megteszem ezt a nyilatkozatot azért, mert eszembe jut egy adoma, mely állítólag megtörtént III. Napóleon volt franczia császár és egy rojaüsta márki között. Ennek a márkinak birtokában volt az u. n. Bagatelle-kastély, mely valamikor az orleansi herczeg tulajdonát képezte, és a forradalom alatt elkoboztatott. Saint Cloud közelében feküdt és III. Napóleon szerette volna azt megszerezni. Elhivatta a márkit, és ajánlkozott, hogy megveszi. A márki azt mondta: Bocsánatot kérek, én ezt a kastélyt V. Henrik királyomnak szántam, és ha hazajön, neki fogom átengedni, tehát nem adhatom el felségednek. A mire azt mondta III. Napóleon: Akkor