Képviselőházi napló, 1901. XXVI. kötet • 1904. junius 23–julius 13.

Ülésnapok - 1901-450

Í5Q. országos ülés Í904 június 26-án, kedden. 99 hibás, a melynek semmi expoziturája, semmi kormányzati hatalma Fiume területén nincsen? Ki ezért felelős, t. Kovácsevics képviselő ur, más, mint önök negyvenen és annyian, a kik évtize­dek óta melengetik magukat a kormány háta mögött . . . Szatmári Mór; Az egész szabadelvű párt! Polónyi Géza:... és támogatják a kormány­zatot itt és támogatták odalenn azokkal az ered­ményekkel, a melyekről a t. képviselő ur be­számol? Nem látná-e a t. képviselő ur elérke­zettnek az időt arra, hogy önök, mint Horvát­ország hü fiai, mint a magyar állameszmének igaz apostolai, álljanak sorba és küzdjenek velünk, de ne oly kormányok támogatásában, a melyek ezt lehetetlenné teszik, hanem küzd­jenek velünk azért, hogy a magyar állameszme valóban Horvátország területén is érvényesül­hessen ? E helyett előállanak posztulátumokkal, nem tudom én, hitkérdésekkel, stb.-iekkel. Ezekkel a dolgokkal, t. képviselő ur, nem fogják előbbre vinni a magyar állameszmének Horvátország területén való meggyökerezését. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy annak kemény legénynek kell lennie, a ki olyan Her­kulesi munkára fog vállalkozni, hogy e dologban rendet csinál. A t. képviselő ur igen sokáig gondolkozott beszéde felett, bizonyára jól válasz­totta meg tehát a hasonlatot, mert látja, t. kép­viselő ur, én az ön helyzetében nem Herkulesi, hanem Sisifusi munkát mondtam volna. De a t. képviselő ur nagyon helyesen választotta a ké­pet. Igenis Herkulesi munkára van szükség ott, a hol Augias-istállóról van szó. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Igen, ez az ön kép­letének az értelme. Most pedig áttérek a granicsár-kérdésre, (Halljuk! Halljuk!) gr. Khuen-Héderváry sze­mélyére is. (Halljuk! Halljuk !) Előrebocsátom azt, a mi a mérlegben a javára billenti a ser­penyőt. Én már a múlt alkalommal egy közbeszó­lással jeleztem, — a t. volt miniszterelnök ur­nak alkalma lesz dezavuálni, ha nem igaz az, a mi azóta már egy előkelő napilap, a »Buda­pesti Hirlap« hasábjain is megjelent — hogy gr. JKhuen-Héderváry miniszterelnöksége korában a belügyminisztériummal, nemkülönben a közös minisztériumokkal való levelezések kérdésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy: a mig én a magyar államnak miniszterelnöke vagyok, tes­sék velem magyarul levelezni. Én azt hallottam, de erről már nem győ­ződhettem meg, hogy a válasz az volt rá, hogy a külügyminisztériumból addig, a mig a volt miniszterelnök ur miniszterelnök volt, egyáltalá­ban semmi átiratot nem küldtek, nehogy azt magyar nyelven kelljen megirni. (Derültség a jobbóldalon.) Mondom, szabadságában és módjá­ban áll a t. volt miniszterelnök urnak ezt az egyetlen egy kedves emléket eltörölni a föld színéről. Ez a volt miniszterelnök ur dolga, de hogyha ez igaz, akkor a mi dolgunk, hogy tá­mogathatja-e a volt miniszterelnök azt a gróf Tisza Istvánt, a ki itt ország-világ szine előtt kijelentette, hogy a közös hivataloknak hivatalos nyelve a német, mert a nemzet szuverenitásának és az állam nyelvének kérdése talán még sem olyan alárendelt jelentőségű kérdés, ugyebár? (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ámde ná­lunk megfér gróf Tisza István gróf Khuen­Héderváryval, hogy egy gyékény alatt árulhassák azt az osztrák politikát, a melyről mindjárt beszélni fogunk. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbal­oldalon.) A granicsár, mint katona, mindenki előtt becsületben és tiszteletben áll. De a granicsár a magyar történelemben és a magyar közórzület­ben nem azt a katonát jelenti, t. képviselőtár­sam, a ki, mint a szegény földmivelő, nem rit­kán verejtéket izzadva, szántja-veti a földet, hanem a mi emlékünkben az a granicsár él, a ki szegre akasztottan tartja fegyverét a határ­szélen, a hová őt a császár parancsa rendelte, de leveszi azt, valahányszor a császár parancsára a magyar nemzet szivébe kell mélyítenie. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azt értjük mi grani­csár alatt, a ki praetorianusok, a zsoldos had­seregek durva reverencziájaként földet, jogot, csalá­dot, házat kapott a határvidéken, hogy szolgálja azt a politikát, a melynek egyetlen tendencziája semmi más, mint a magyar nemzeti önállóságnak és függetlenségnek aláásása, tönkretétele. (Igaz! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Ez a granicsár él a mi emlékünkben. De él még másként is„ (Halljuk! Halljuk! a szélsö­baloldalon.) Midőn Mária Terézia szervezte ezt a Határőrvidéket, az akkori zágrábi püspökség javait egyszerűen konfiskálta a horvátországi határőrezredek számára és helyettük Magyar­ország területén Moduson ós Biléten ajándéko­zott a zágrábi püspökségnek gyenge 200,000 hold földet. Abból a zágrábi püspökségből érsekség lett, a Határőrvidéket pedig revindikál­ták, hozzácsatolták Horvátország területéhez, hogy azután a tangenst emelhessék és nekünk quótaemelést csináljanak. Méltóztatnak emlé­kezni a praecipuum históriájára; ezek a határ­őrvidéki testvéreink tehát nekünk a többi közt még a praecipuuinmal is többe kerültek. A java azonban az, hogy ennél a revindikácziónál horvát­országi testvéreink sajátságosan megfeledkeztek arról, hogy a zágrábi érsekség javait is refun­dálni kellene. Egyszerűen maradt a horvát Ha­tárőrvidék, a mint volt, maradt Modus és Bilét ugy, hogy Magyarország, a testvériség nagyobb dicsőségére, saját birtokán táplálja azt az érsek­séget és azt a papságot, melyről oly szép dics­himnuszt zengett tegnap t. képviselőtársam. (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ez a röpszó tehát: granicsár, ma Magyar­országon mást is jelent és meg van személyesítve. A t. képviselő ur rossz néven veszi, nem tőlem, 13*

Next

/
Thumbnails
Contents