Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

90 4-30. országos ülés 190í május 19-én, csütörtökön. róják meg; ott van a helyi fogyasztás, pedig ugyancsak ez is elég magas e's terhes; ott van a drága szállítás stb. Hiszen ha valaki vidékről Budapestre behoz 1 hektoliter bort, annak 14 korona fogyasztási adót kell fizetni. Igen természetes tehát, hogy ilyen fogyasztási adót a bor elviselni nem tud és ennek folytán annak olyan ára van, hogy a szegény ember nem élhet vele. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha tehát bormizériánkon segíteni akarunk, a pinczeszövetkezet utján nem érünk el semmit, hanem ha sikert akarunk, akkor ezt a borfogyasztási adók és a borvámok leszállításává], értem az állami fogyasztási adót és a városi borvámokat, biztosithatjuk csak. És ne ijedjen meg a t. pénzügyminiszter ur attól, hogy ez t-üán az államnak a jövedelmét csökkentené; ellenkezőleg, ez inkább növelné az állam jövedelmét. Hiszen borfogyasztásunk megháromszorozódnék, vagy megtízszereződnék, mert ha a borfogyasztás Francziaországban fejenkint 150 literre rug, nálunk is 15 liter helyett felmehetne az 100 —120 literre. Akkor szőlőgazdáink is eladhatnák boraikat és nem panaszkodhatnának azon, hogy terményeiket értékesíteni nem képesek. Addig azonban, a mig mi ezeket az elviselhetetlen fogyasztási adókat és borvámokat jelentékenyen le nem szállítjuk, bormizériánkon segítve nem lesz, pedig ezeknek a leszállítása az állam jövedelmét nemhogy csökkentené, de sőt szaporítani fogja. Nagyon régi és ósdi felfogás az, hogy fel kell emelni a borfogyasztási adókat és lesz az államnak jövedelme. Nincs ebből jövedelme az országnak, mert csak csökken, még pedig nagy mértékben a fogyasztás. Ellenkezőleg, le kell szállítani a borfogyasztási adókat, akkor az országnak nagyobb lesz a fogyasztása, több lesz a jövedelme és szőlősgazdáink is jobban járnak. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Most már az órára kell néznem t. képviselőház. Egynegyed kettőre jár az idő, nekem pedig beszédem elmondására egy fél órát engedélyeztek. (Zaj a szélsöbáloldalon. Felkiáltások: Ki engedélyezte?) Azt mondták, a dolog finanszírozása sürgős és én nem akarom, hogy a finanszírozás késedelme következtében az országnak is és igy nekünk is kárunk legyen. Befejezem tehát beszédemet azzal, hogy a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Kovács Pál jegyző: Hock János! Hock János: En ugyan nem kértem engedélyt, de azért mégis rövidre szabom beszédemet, mert tekintetbe veszem azokat a fontos, nagy érdekeket, a melyek mindnyájunkra kötelezők. Észrevételeimet lesz úgyis alkalmam a részletes tárgyalásnál, vagy majd a költségvetésnél kifejteni. (Mozgás a baloldalon.) Engedelmet, de annyira még sem vagyok ellenzéki, hogy kárt tegyek az országnak csak azért, hogy egyet üthessek a kormányon. (Helyeslés.) A kormány megbirálására mindig van időnk és teljesítem is ezt a kötelességemet lelkiismeretem szerint, de a mikor egy ilyen nagy, egy ilyen fontos állami szempont előtt állunk, mint a javaslat időhöz kötött finanszírozása, országos érdek követeli, hogy csakugyan befejezzük a vitát e törvényjavaslat felett, a melyhez én a magam részéről általánosságban hozzájárulok. Nessi Pál: Jöttek volna korábban! (Zaj.) , Hock János: Kétségtelenül nagy hiba, hogy mikor ilyen minden érdekre kiható és általános országos érdeket felkaroló törvényjavaslat tárgyalásához fogunk, az utolsó pillanatban állanak elő egy magasabb államrezon okával és nem engedik, hogy a képviselőház lelkiismeretesen, alaposan vizsgálja meg az egész tárgyat. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Különben is nagy baj, hogy nálunk évtizedek óta nem fejlődhetett ki a gazdasági közvélemény sem ottkünn, sem itt, e házban. Ha pedig a parlament nem foglalkozik gazdasági kérdésekkel alaposan, akkor honnan várhatjuk az ország felvilágosítását? Évtizedek óta nem volt másról szó, mint politikai jelszavakról és legelőször is ki kell küszöbölnünk az ország életéből azokat a rendszeres hazugságokat, azokat a formákat, a melyekkel a nagyközönséget félrevezették. Ha nézzük a való életet a maga meztelen igazságában, mindenütt hibákra találunk, vagy legfeljebb a tényleges hibáknak külső takargatására. Nálunk csak az iparpártolás jelszava erősbödött pár óv óta, de ha ezt az iparpártolást alapjában tekintjük, meglátjuk, hogy az állam némely ágban gyámkodása alá iparkodott ugyan venni a mi szerencsétlen kiskorú iparunkat, de nem törekedett arra, hogy annak erőteljes életfeltételeit önmagában megteremtse, hanem csak külső okokkal, kedvezményekkel iparkodott azt a roskadozó beteg ipart lábra áll itani. Ipar pedig Magyarországon mindaddig nem fejlődhetik erőteljesen, mig — és ez az általános vélemény — az önálló vámterület alapjára nem helyezkedünk. Csakis az önálló vámterület alapján történendő berendezkedés az, a mely minket versenyképessé tehet Ausztriával szemben, és nem lesz utalva Magyarország arra a szerencsétlen helyzetre, hogy az ő egész gazdasági élete a mezőgazdasági termelésen alapszik, és a mint egyszer nagyon jól mondotta gróf Apponyi, hogy: ezer milliós költségvetése van egy országnak, melynek egész gazdasági élete attól függ, hogy megvan-e a májusi esője. Ezért nem tartom én radikális megoldásnak azokat a kisebb jelentőségű intézkedéseket, a melyekkel nálunk iparunk pangását akarják pótolni. A többek közt nagyon szakszerű, alapos beszédben Ernszt Sándor t. képviselőtársam is felhozza, hogy a létminimum kérdésével kellene a kormánynak foglalkoznia a nagy tömeg érdekeire való tekintettel. Higyje el t. képviselőtársam, ez csak palliativ mindaddig, mig a keresetképességet nem fokozzuk, mig a termelésre nem nyújtunk különböző alkalmakat, addig a nemzet benső