Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

Í30. országos ülés Í904- május 19-én, csütörtökön. 85 munkának és a munkaalkalmaknak Magyarországon, hogy nem állandók és nem tartanak egész évben. A budapesti munkaközvetítő-intézet tanúsága szerint sehol a világon aránylag annyi munkanélküli nincs, mint BudapeBten. Ily körülmények közt azt, hogy nyugalom legyen, hogy ezekkel az állapotokkal meg legyünk elégedve, hogy a munkásrétegek nyugodtan helyezkedjenek el ebben az országban, várni nem lehet. Még egy szemrehányást kell tennem ebben a parlamentben és a parlamenttel szemben, mert jobb, ha én teszem meg itt, mint ha mások teszik, a kik kivül vannak e házon, Hogy ne is említsem a nagy szocziális fontosságú ípartörvényt, a mely boszantó módon egyetlen egy kereskedelemügyi miniszter alatt sem tud elkészülni, s eltekintve a cselédbiztositási törvénytől, egy lépést sem tettünk, van nekünk egy törvényjavaslatunk, az ipari munkásoknál a baleseti védelemről szóló törvényjavaslat ; ezen javaslat nyugszik, s nem lehet tudni, nem lesz-e ennek is az a sorsa, a mi sok más javaslaté, hogy egyáltalában nem vették elő. Két évvel ezelőtt megalakult a munkásügyi bizottság. Ezen bizottságot egyetlen egyszer sem hivták össze, s egyetlen egy ülést sem tartott. Én mindezeket a dolgokat kíméletesen hozom fel ebben a házban, de másrészről ily körülmények között nekem nagyon zokon esik, ha azt látom, hogy az ilyen tételeket, mint ezek voltak, e beruházási javaslatból egyszerűen kikapcsolták és azt mondták rájuk, hogy nincs pénz, várhatnak. Legyenek meggyőződve, hogy ha a magyar ipar egyáltalában versenyképes akar lenni, akkor a magyar iparnak föltétlenül nagyszabású munkásvédelmi törvényhozásra van szüksége. Én tudom, hogy épen a munkaadók nincsenek teljesen ebben a nézetben, de az mindegy; Németország óriási példája azt mutatja, hogy teljes lehetetlenség ezt a kérdést másképen megoldani. (Helyeslés a néppárton.) És a midőn itt nem egy nagyszabású munkásvédelmi törvényről van szó, hanem csak arról, hogy adjanak adományt a szegény munkásnépnek egy ilyen beruházási kölcsön tárgyalásának alkalmával, akkor is ezt az adományt a munkásoktól egyáltalában megtagadják. (Ugy van! a néppárton.) T. ház!'Hátra van még, hogy egészen röviden — tartva magamat azon körülményekhez, a melyek előttem parancsolólag állanak — néhány szót mondjak az ügynek finanszírozására nézve. A midőn a konverzióról volt s^ó e házban két esztendővel ezelőtt, ugyanilyen körülmények között voltunk, mint ma. Épen ugy sürgettek bennünket, mint ma, úgyszólván órára kellett elkészülni azzal a javaslattal, a mint most kívánja a t. pénzügyminiszter ur. Akkor a pénzügy? miniszter még sokkal misztikusabb viselkedést tanúsított, mint egyébként. Begombolkozott teljesen és azt mondotta, hogy csak nem kívánhatjuk tőle, hogy megismertesse velünk azokat a feltételeket, a melyek alatt egyezkedni akar azzal a nagy bankcsoporttal, a melyre ezt a nagy műveletet rá akarja bizni. Hát én, t. ház, tartottam magamat ahhoz, a mit a t. pénzügyminiszter ur akkor mondott volt, hogy az államnak eminens érdeke kívánja, hogy siessünk, tehát hallgattam. De azóta tanultam. (Helyeslés a néppárton.) Akkor Rakovszky István t. barátom azt javasolta volt a miniszter urnak, hogy egyáltalában zárja ki a közvetítő bankcsoportot a nagy művelet végrehajtásánál, és ugyanakkor Rakovszky t. barátom számításokba is bocsátkozott erre nézve, a t. miniszter ur azonban hallgatott. Később ez a bankcsoport, a melyre ennek az egész nagy műveletnek a végrehajtápa rábízatott, jelentésében mondotta, hogy az 1087 millió korona összegből, mely akkor konvertálandó volt, 974 milliót az előbbi tulajdonosok névértékben becserélésre jelentettek be. Összesen tehát csak 113 millió korona volt az az összeg, a melyet akkor el kellett volna helyezni. És mit látunk? Azt észleljük, t. ház, hogy kamatmegtakarítás történt, de ha nézzük ezt a kamatmegtakarítást é3 összevetjük azzal az összeggel, a mely mint differenozia jelentkezett ezen nagy műveletnél, azt látjuk, hogy 13 esztendőre van szükség, a mig azon egyensúlyba helyezkedünk, a mig a kamatmegtakarítás az adósság nagyobbodásának értékét eléri. Ezen egész műveletből épen azért, mert a pénzügyminiszter ur olyan alacsony kurzusban állapodott volt meg azon bankcsoporttal, nyert volt elsősorban maga a bankcsoport, a mely a művelet végrehajtásával meg volt bizva, ugy hogy egész nyugodtan jelezte, hogy: a magyar konverzióból származó nyereséget pedig az urak megtalálják a nyereség rovatában. Ugyanigy nyert az angol-osztrák bank, a mely a magyar konverzióból származó nyereség tekintetében szintén a nyereségi rovatra utalt. Az egész műveletből Magyarországon, Budapesten csakis a Magyar Altalános Hitelbanknak és a Magyar Jelzálog Hitelbanknak volt haszna. A többi banknak semmi haszna sém volt. Az egész művelet — még egyszer ismétlem — 45 millió korona difterencziát jelentett. A t. miniszter ur akkor nem látta előre, hogy a kurzus nagyon rövid idő múlva emelkedni fog, egy hónap múlva 1—2 százalékkal emelkedett, egy esztendő leforgása alatt majdnem al-parira emelkedett, ugy hogy tavaly júniusban 99'40-kal jegyezték a magyar koronajáradékot. Most hasonló körülmények előtt állunk. Igaz, hogy az egész dolog nem lesz olyan nagyai'ányu, összesen 80 millió elhelyezéséről van szó. Én a magam részéről ajánlanám ugyanazt, a mit két év előtt Rakovszky t. barátom ajánlott, hogy a t. miniszter ur ne vegyen igénybe közvetítőket, hanem bocsássa ki a járadékot ő maga, és ha a kurzuson egy fél százalékkal alul bocsátja ki, lehetetlen, hogy egy nap alatt jegyezve ne legyen.