Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

82 &30, országos ülés 190k május i9-én, csütörtökön. ezen 320—328 millió koronából 15.750,000 korona fordíttatni. Ha az ember ezt a számot hallja, abban a reményben van, hogy mégis akarnak valamit tenni, mert eddig csak évi csekély, szégyenszemre igazán alig számottevő dotáczióval tudtuk iparunk fejlődését előmozdítani. Meg is van az eredménye. Most előállunk egy nagy összeggel. De nézzük csak, hogy mi ez a 15.750,000 korona? Ebből a 15,750,000 koronából először is — a kereskedelemügyi miniszter ur indokolásába fel is vette, ós azt hiszem, nekem egyébként is igazam van — le van kötve már előre — öt év alatt kellett elkölteni, — le van kötve, tehát uj iparfejlesztésre nem használható 7 millió korona. Azonkívül ugyancsak le van kötve a kereskedelemügyi miniszter ur tudomása szerint a házi- és kisipar támogatására, évenkint 800,000 koronával számítva, öt évre 4 millió korona. Tehát méltóztassék tekintetbe venni, hogy itt beszélünk 17.750,000 koronáról és ebből már 11 millió le van kötve. Már most mi marad az Öt évre felosztva? Marad 4.750,000 korona, tehát évenkint nem egészen egy millió korona az ipar fejlesztésére Magyarországon. No, t. ház, ha valakinek van bátorsága, álljon elő és mondja meg nekem, nem ezégyenli-e magát ezért? Vagy egyáltalában török fanatizmussal azt mondjuk, hogy jöjjön, a minek jönnie kell, vagy dobjunk oda mindent, de ez az ország, ha meg akar élni, ha ipart akar teremteni, akkor kicsinyes dolgokkal ne jöjjenek ide. (Elénk helyeslés a szélsÖbaloldalon.) mert ^ez meghalni sok, de megélni kevés. És engedjék meg nekem, — és itt a kormányhoz fordulok — ha önkéntelenül feltámad az emberben az a gyanú, hogy önöknek nem szabad, mert megtiltották, hogy a magyar ipart támogassák. (Ugy van! tlgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi lehet az oka egyéb? A pénzügyminiszter ur fejmozdulatával azt mondja, hogy ugyan, ugyan, hogy lehet ilyesmit mondani ? De legyen meggyőződve róla, hogy okkal mondom. A mit mi eddig tettünk az iparpártolás szempontjából, ugyan miniszter ur, őszintén vallja be, nem kifogásolták azt mindig odaát? Hiszen mindig kifogást tettek eddig is, nagyon jól tudjuk édesmindnyájan; de ha Magyarországon ipart akarunk teremteni, akkor ne jöjjenek egy millió koronával, mert ennyivel ezt a munkát megkezdeni nem lehet, mert ez szégyenletes, ez el nem tűrhető. De hogy még jobban megvilágítsam ezt a dolgot, (Zaj. Elnök csenget.) most jön a bot furkós vége. A mikor ezek mind igy állanak, a hogy előadtam, akkor méltóztassék megnézni a beruházási javaslat indokolását, abban meg van mondva, hogy az iparfejlesztésre eddig adott dotáczió ezzel megszűnik, tehát most sokkal kevesebb lesz, mint a mennyi eddig volt erre a czélra. Hiszen igaz, hogy kis fegyverekkel harczoltunk, de legalább az iparfejlesztési tendenczia növekedőben volt, mert átlagosan 50,000 koronának vehető az évi emelkedés. Ha ezt az állapotot meghagytuk volna, akkor az iparfejlesztés sokkal nagyobb dotáczióban részesült volna, mint most, a mikor az ipar fellendítése okából ezen nagy törvényjavaslattal jön a kormány a képviselőház elé. Magyarország jövője attól függ, hogy meglevő erejét ki tudja-e fejteni. Mesterségesen nyomnak el bennünket minden utón és, fájdalom, mindig akadnak magyar államférfiak, a kik ennek a törekvésnek szekerébe magukat befogatni engedik. (Ugy van! Ugy van! a szélsÖbaloldalon.) Az ellen nekünk tiltakoznunk kell, és hogyha tényleg igaz az, a mit a pénzügyminiszter ur fejmozdulatäval jelzett velem szemben, hogy nincsen, a ki megakasztja — kérdem: hajlandó-e az itteni dotáczión kivül az iparfejlesztés szempontjából a régi dotácziót is a költségvetésben megtartani és illetőleg emelni, mert Magyarország ipara ezt igényli? (ElénJc helyeslés a szélsÖbaloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, az nagyon szép, és hiszem, hogy hiúságának tetszeleg vele a miniszter ur, ha olyan költségvetést tud előterjeszteni, a mely végeredményében kedvező. De bocsánatot kérek, ezzel sem önmagát, sem bennünket, sem senkit a világon félre nem vezet. A kinek szüksége van arra, hogy Magyarország pénzügyeivel tisztában legyen, az bele fog tekinteni és meglátja mindenüft a bajt vagy az előnyöket. És tisztán csak azért, hogy ezáltal a költségvetés kiadási rovata apasztassék, ne tessék halálos csapást mérni a magyar ipar fejlődésére. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Hogyha az ember figyelemmel kiséri a dolgokat, ott van pl, a kereskedelmi minisztérium egy szakférfia, a ki igazán szép szakmunkában fejtette ki, hogy mik azok a feltételei az iparfejlesztésnek, melyeket Magyarországon igénybe kellene venni. Azzal ugyan nem sokat érünk, ha én ezt a munkát megdicsérem, megdicsérte annak idején a volt kereskedelemügyi miniszter a pénzügyi bizottságban, mikor megfosztjuk őt attól a lehetőségtől, hogy elveiből bármit is megvalósítson. Mindezek a dolgok, a melyeket felhoztam, csak annak bizonyítására szolgálnak, hogy ez a törvényjavaslat nem alkottatott meg kellő meggondoltsággal, a helyzetnek kellő mérlegelésével. De itt előtérbe lép ennek a pártnak a hazaszeretete, ennek a pártnak a közgazdaság iránti odaadó ragaszkodása; s azért daczára annak, hogy ezt tudjuk és érezzük, de azon reményben, hogy különösen az iparfejlesztés szempontjából elhangzott beszédem talán némi hatást fog kelteni a pénzügyi kormányzatnál, kijelentem magam és pártom nevében, hogy óhajtjuk, hogy ezen törvényjavaslat minél előbb életbelépjen és annak elfogadására szavazunk. (Helyeslés.) Elnök: Következik? Sturman György jegyző: Ernszt Sándor!