Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-430

430. országos ülés 1904- május 19-én, csütörtökön. Í3 fa arra fog elhelyezést keresni, a merre a vasút épül: akkor is oly csekély jövedelemre számíthatunk, hogy az a befektetett tőkével szemben számot nem tesz. Miért hozom én ezt fel, holott elismerem, hogy a vidék ezért hálára van kötelezve? Felhozom annak bizonyítására, hogy hiába állapítja meg az igen t. miniszter ur a czélt, hiába állapítja meg a czélt akárki az országban, czélunk felé való utunkban bennünket egy nagyobb hatalom irányit, (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert ez a vasút is kizárólag katonai szempontokból indokolható. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én nem akarok a szempont előtt szemet hunyni, mert én, a ki hazám jövőjeért lelkesülök, a védelmi szempontból szükséges munkálatokat is óhajtom; azonban, hogy ez a szegény ország akkor, mikor más imminens veszély van, a melynek elhárítására kell sietni, a katonai követelések előtt legyen kénytelen meghajolni, azt mégis furcsának találom. Azt is mondja a t. előadó ur előadásában vagy jelentésében, hogy az is előny, hogy a kincstári erdők értéke ez által emelkedni fog. Ebben az illúzióban ne maradjon t. barátom, mert az ellenkező eredmény fog bekövetkezni. Én azt hiszem, az illetékes miniszter ur nekem igazat fog adni a tekintetben, hogy a mely perczben ezen vasúti vonal megnyílik, a sokkal jobb minőségű galicziai fa a mi fánknak versenyt fog teremteni, nemhogy az értékét fogja a vasút emelni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De így vagyunk a többi vasutakkal is. Most megint azt a kérdést teszem fel magamnak: miért mondom el mindezeket? És megfelelek azzal, hogy csakugyan helytelen dolog ezeket feszegetni, akármely meggyőződésben vagyunk, mert hisz ez ellen ugy sem tehetünk semmit. Ez a vasút épül, ma már azt megakasztani ugy sem lehetne, tehát befejezett tény előtt állva, mondtam el ezen nézetemet, mert nem volt alkalmunk ezt elmondani, mielőtt ez a munka elhatároztatott volna. Van még egy másik beruházás ellen is nagyon erős kifogásom, mely szintén nem tekinthető jövedelmezőnek. Az elsőre még elismerem, hogy az iparnak, a közgazdaság egy tényezőjének bizonyos fokig vért ad az ereibe; a másikról ezt sem mondhatom; erről sem azt nem mondhatom, hogy jövedelmező lesz, sem azt, hogy az ipar előmozdítására fog hatni: ez pedig azon 14 millió, melyet a magyar vasmüvek felsegitésére akarunk adni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A ki ismeri ezen vasüzemeknek a történetét és zárszámadásait és a ki tudja azokat az eredményeket, a melyekkel keserűen találkozunk minden esztendőben, az már régen rájött arra, hogy ezt az üzemet fentartani nem áll az ország érdekében, de különösen nem áll azért, mert az a magániparnak útját állja, mert kedvezőbb föltételek között dolgozva, annál versenyképesebb, s így a magyar ipart letöri és KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXV. KÖTET. megsemmisíti. Ma már oda jutottunk, hogy az a 40, magánkézben levő magyar vas- és gépgyár munkáját redukálni volt kénytelen, s a munkások nagy részét elbocsátani, holott ezzel szemben az állami vasgyárak ennyi befektetés után sem fognak az államnak jövedelmet hozni. A czél, a mint mondtuk, az volt, hogy az ipart akarjuk föllenditeni. Ezt czélozta ez a javaslat a maga egészében, de abból az összegből, a melyet a javaslat az ipar föllendítésére szán, — a mint ezt a képviselőháznak benyújtott memorandum nagyon ügyesen kimutatta, — eltörpülő kicsinység az, a mely a magániparnak jut, s a többit az az iparüzem fogja abszorbeálni, a mely az ország jövedelmét növelni képtelen. {Ugy van! a szélsöbaloldalon) Ezekben, t. képviselőház, megállapítottam a tényt. Az, a mit eddig bírálat tárgyává tettem, ellentétben van a czélok egyikével vagy mindegyikével. Itt van pl. a vasművekre vonatkozó megjegyzésem. Mindenki meggyőződhetett, hogy a törvényjavaslatnak e megjegyzésemben bírálat tárgyává tett része sem pénzügyileg, sem pedig az ipar előmozdítása szempontjából nem helyes és igy el nem fogadható. De most, hogy a czélt megállapítottam, — és nekem mindig ez lebeg szemem előtt — nem akarok hosszasabban erről a dologról beszélni. (Halljuk! a szélsöbaloldalon.) De méltóztassanak megengedni, hogy egy nagyon eklatáns tényre hívjam fel a t. képviselőház figyelmét. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A czél az volt, hogy lendületet adjunk az iparnak, vért hozzunk bele az ipar életébe, az ipar fejlesztésének terén haladjunk előre. Ez minden országnak kötelessége, de egy ország sincs annyira hivatva erre, mint Magyarország, a melyről tudjuk, hogy mennyit ad ki évenkint Ausztriának iparczikkekért. Nekünk tehát hazafias kötelességünk minden erőnkkel oda törekednünk, hogy_ iparunkat megerősítsük, életképessé tegyük. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Inkább verjenek meg bennünket egy hadjáratban, semhogy továbbra is igy maradjunk, mert igy ez a nemzet elszegényedik; ha nincs ellentállási képessége, ha erejét nem tudja kifejteni, akkor lemondhatunk faji politikánkról, sőt önállóságunkról is. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mikor a miniszter ur 1902-iki beszédében mint czélt állította oda, hogy mi mindent akarunk az ipar érdekében tenni, ebben a tekintetben egyre hivom fel a t. képviselőház figyelmét. Az előadó ur nagyon ügyesen fogta fel a dolgot, mert meg sem emlékezett erről beszédében, pedig azt hiszem, épen ugy érzi, mint én; az előadó ur, bár igyekezett őszinte lenni, a menynyire pártállása megengedte, de ebben még őszinte sem volt és az egész iparfejlesztési kérdést beszédéből kihagyta. Nézzünk most már ezzel szembe. Azt mondja ez a beruházási törvényjavaslat, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur tárczája körében az iparalap gyarapítására fog 11