Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-427

427. országos ülés 1904- május 13-án, pénteken. 53 T. ház! Áttérünk most a községi ós körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló törvényjavaslat (írom. 503, 516) részletes tárgyalásának folytatására. A tárgyalás a 4. §-nál maradt abba. Következik tehát a 4. §. Rákosi Viktor jegyző: Hellebronth Géza! Hellebronth Géza: T. ház! Az általános vita alkalmával elmondott beszédemben voltam bátor a t. belügyminiszter és a t. ház becses figyelmét felhívni a 4. szakaszra, a mely az én szerény véleményem szerint szintén nem felel meg az osztó igazságnak, de még kevésbbé a méltányosságnak. Ez a negyedik szakasz megadja azon községeknek a fizetésemeléshez való állami dotácziót, a melyeknek állami pótadója 20 százalékon felül van és a melyekben még a községi jegyzőknek és segédjegyzőknek 1600 és 1000 korona minimális fizetése nincs meg. A szakasz nem intézkedik azokról a községekről, a melyeknek községi pótadója szintén nagyon túl van a 20 százalékon, a mennyiben tudok olyat) községet, a hol a pótadó jelenleg is 76°/o, és mindennek daczára azok a községek a közigazgatás érdekéből, de meg a jegyzői állások állandósítása érdekében is már évekkel ezelőtt meghozták azt az áldozatot, hogy a törvényjavaslatban kontemplált 1600 korona minimális fizetést önerejükből megadták. Nem tartom igazságosnak, hogy segélyezzük azokat a községeket, a melyek elég szükkeblüek voltak a jegyzői fizetés dotácziója tekintetében, mig ellenben olyan községek, a melyek áldozatkészségüket tanúsították a közigazgatás és a jegyzői állások érdekében^ semmiféle állami segélyben nem részesülnek. Én tehát .bátor vagyok a t. belügyminiszter urat és a t. házat kérni, hogy módosításomat, a melyet vagyok bátor beadni, legyenek kegyesek meghallgatni és elfogadni. Módosításom igy szól: »A második bekezdés után a következő harmadik bekezdés jönne: Mindazon községekben, a melyeknek pótadója 20 százalékon felül van, akár van meg az 1600, illetve 1000 korona legkisebb fizetés, akár nem, az 1886 : XXII. törvényczikkben megállapított 800 korona fizetésen felül a jegyzői, illetve segéd jegyzői fizetés az államkicstárt terheli.* Ajánlom módosításomat a t. ház szíves figyelmébe. Rákosi Viktor jegyző: Babó Mihály! Babó Mihály: T. képviselőház ! A községi és körjegyzők érdekei iránti érdeklődést nem annyira azoknak száma, mint sokkal inkább a községjegyzői intézmény történelmi fejlődése és azok a feladatok, a melyek azon állással összekapcsolva vannak, keltették fel országszerte. Csak természetes — miután a községi jegyzők helyzetének javítása egyúttal a közérdeknek is szolgálata —• hogy a mennyiben a tervezett fizetésrendezés az önkormányzati jog sérelme nélkül történik, azt a függetlenségi és 48-as párt is elfogadja. Én azonban azt gondolom, hogy miután sarktétele a törvényjavaslatnak a 4. §., mielőtt annak végleges szövegezését a t. ház megállapítaná, nem szabad elzárkózni egy kétségbevonhatatlan igazság elől, és ez az, hogy mindaddig, a mig a hivatali rend és a hivatalnokok közjogi viszonya az államhatalom birtokosainak szeszélyétől teljesen független alapokra fektetve nincs és az minden irányban nem szabályoztatott, az alkotmányos intézmények őszinte és igaz keresztülvitele a lehetetlenséggel határos és hogy,ez csak ugy érhető el, ha a nemzet saját közigazgatását és közegeit a jogfolytonosság és az igazság szellemében a társadalom mindenkori rendjével és felfogásával összeegyezteti. Ebből a felfogásból logikusan következik, hogy magát a szolgálati pragmatikát kellett volna a t. kormánynak mindenekelőtt megállapittatni, mert hiszen a szolgálati pragmatika az állami eszmének és az állami egységnek és az alkotmányosság megerősödésének egyik nélkülözhetetlen eszköze. Méltóztassék csak egy pillantást vetni akár Olaszország, akár ÉszakAmerika, akár Németország példájára. Mindegyik az állameszmét és az állami egységet épen a szolgálati pragmatika megállapításával teremtette meg és védelmezi. Feltűnő lehet, hogy ezt a részletkérdéseknél vagyok bátor felhozni, de én azt gondolom, hogy miután a 4. §. egyenesen azt a kérdést dönti el, hogy mely községek segélyeztessenek, tehát a községek anyagi ereje mind külön-külön számba veendő lesz, miután a törvényjavaslat értelmében a kiegészítés állami pénzből történik és miután ennek előfeltétele az, hogy a törvényhatóság határozzon, tehát a közigazgatási szervezet egymással összeköttetésbe hozva, úgyszólván a közigazgatási kérdések lényege eldöntés tárgyát fogja képezni az összegek megállapításánál, annál is inkább, mert hiszen a községi pótadó magasságától teszi függővé a törvényjavaslat a segély megadását vagy meg nem adását. (Az elnöki szélcet b. Feilitzseh Arthur alelnök foglalja el.) Itt azonban a belügyminiszter ur figyelmét fel kell hívnom arra, hogy nincs intézkedés a törvényjavaslatban arra az esetre, hogy ha a megállapítás alkalmával valamely községnek pótadója elérte, illetőleg túlhaladta a 20°/o-ot és később bármily kedvezőbb viszonyok következtében leszáll, hogy akkor mi fog történni a már egyszer megállapított és utalványozott segélyösszeggel. Már pedig ezt a kérdést az osztó igazság tekintetéből is meg kell oldani, de a községek jól felfogott érdekében is azért, hogy esetleg ne tartsa vissza őket a köz javára eső helyes intézkedéstől a törvényrendelkezés csak azért, mert aggódnak azon, hogy a pótadó leszállítása esetén a már egyszer folyósított segélyösszeget elvesztik. Én azt gondolom, hogy minden törvényjavaslat a községi és körjegyzők helyzetén lénye-