Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

ií5. országos ülés 190k június 22-én, szerdán. 355 Az eset a megelőző felszólalásokban, a melyek részint a ház nyilt ülésén, részint a tegnapi zárt ülésén elhangzottak, eléggé ismeretes. Azt is mondhatná valaki, hogy miután Olay Lajos t. képviselőtársam szíves volt ezt az ügyet napirend előtt szóvá tenni felszólalás alakjában és a t. ház és az ország a t. miniszterelnök urnak nézeteiről ebben a kérdésben válaszából kellő tájékozást szerezhetett, talán felesleges is most ezt ismételten szóba hozni, interpelláczió tárgyává tenni. Én azonban épen a t. miniszterelnök urnak Olay Lajos t. barátom felszólalására adott válaszából meritem azt a kötelességérzetet, hogy saját elhatározásomból és pártom megtisztelő megbízásánál fogva is, szóvá tegyem és pedig interpelláczió formájában ezt a kérdést azért, hogy a t. miniszterelnök ur kötelezve legyen arra, hogy ezen interpelláczióra érdemleges választ adjon. Ezt joggal elvárjuk tőle, mert az adott helyzetben fel se tehetjük felőle az ellenkezőt. Az esetet a t. miniszterelnök urnak gondolom tegnapelőtti vagy hétfői felszólalása lokális jelentőségéből kiemelte. Az eset magában véve egész jelentéktelennek látszik, de hogy mégis egész pragmatikus összefüggésében tudva legyen, elmondom azt igen röviden. Egy Ekli József nevű debreczeni ifjú a galaczi konzulátus előtt kívánt a sorozás elé állani. A galaczi konzul ennek folytán megkereste Debreczen sz. kir. város polgármesterét, hogy belépési bizonyítványát vagy állítási lajstromkivonatát küldje el hozzá. Ez a megkeresés német nyelven szólott és Debreczen polgármesterének erre válasza az volt, hogy ő a német nyelven hozzá intézett megkereséseket el nem intézi. (Elénk éljenzés a szélsÖbáloldalon.) Rákosi Viktor: Éljen a debreczeni polgármester ! Ez az egy ember teljesítette kötelességét és nem a miniszterelnök, nem a galaczi konzul. Bakonyi Samu: A galaczi konzul, Borhek Viktor ur a helyett, hogy magyar nyelven megismételte volna megkeresését ebben az ügyben, a mely sürgős természetű egyébiránt nem is volt, panaszt tett a debreczeni polgármester ellen a maga felettes hatóságánál, a külügyminiszternél, a ki ezt a panaszos felterjesztést áttette a t. miniszterelnök úrhoz, a ki belügyminiszteri minőségében 1904 jun. 13-dikán 52,576/1. a. sz, alatt intézett egy rendeletet a debreczeni polgármesterhez, a mely mellé csatolja a galaczi konzul megkeresését, ós arra való hivatkozással — most méltóztassanak a szavakra jól figyelni, — hogy a cs. és kir. közös külügyminisztériumnak hivatalos nyelve »ez idő szerint« a német, felhívja a polgármestert, hogy intézze el azt a megkeresést, mert azt tartozik elintézni és hozzáteszi, hogy a mennyiben ennek az elintézésnek nyelvi akadályai volnának, azoknak elhárítása, illetőleg a megkeresés lefordítása czéljából hozzáfordulhat. Ez a rendeletnek rövid és csaknem szószerint idézett tartalma. Már most, t. miniszterelnök ur, mint belügyminiszter abban a rendeletben azt mondja, hogy a közös külügyminisztérium, illetőleg az alája rendelt hatóságoknak szolgálati nyelve ez. idő szerint a német. Ez egy tényleges állapot. Azonban, nem tudom mi okból, de szerintem nagy szerencsétlenségére ennek az országnak, a t. miniszterelnök ur agyát és szemét elfutja a vér Olay Lajos t. képviselőtársam felszólalására és a tényleges állapot konstatálásán túl menve pro futuro tesz olyan kijelentéseket, a melyek a Lustkandlok számára és a magyar nemzet államiságának, a magyar nemzeti önállóságnak és alkotmánynak minden ellensége részére igen alkalmas jogforrást szolgáltatnak; épen azért az ilyen kijelentéseket itt megtorlás nélkül, kellő és szigorú visszautasítás nélkül — azt hiszem, — a ház nem hagyhatja. (Helyeslés a baloldalon.) Szerencsétlen egy ország, szerencsétlen egy nemzet ez, ha Magyarország miniszterelnöke egy ilyen dologban a helyett, hogy igyekeznék a nagyon súlyos helyzetet enyhíteni, a helyett, hogy igyekeznék az éleit kitördelni ennek a viszásságnak, ennek a —• meggyőződésünk szerint — súlyos visszaélésnek, a mely Magyarország államisága ellen a közös miniszteri hatóságok által elkövettetik, veri a mellét, brüszkirozza itt a kérdést és önmagát és azt vágja szemünkbe: akár tetszik, akár nem a képviselő uraknak, a galaczi konzulnak joga volt és joga lesz ezentúl is német nyelvű átiratokat intézni. Kubik Béla: Még az unokáknak is meg akarja határozni a német nyelvet! Bakonyi Samu: És a t. miniszterelnök ur ezt az állapotot törvényes állapotnak nem átalja itt elkeresztelni, mondván, hogy törvényes állapot az Magyarországon, miszerint a közös diplomácziai szolgálatnak nyelve — majd, mint később helyesbíteni megkísérli — a belszolgálat nyelve a német. Hogy ez nem törvényes állapot, erre igen röviden leszek bátor mindjárt rámutatni. De hiszen az az ügy, a mely alkalmat adott erre a sajnálatos vitára, az nem is diplomácziai természetű, a mint a tényállás elmondásából mindenki megérthette, az nem is a diplomácziai belszolgálat, hanem egyszerűen a magyar belső közigazgatás kérdése és semmi egyéb. Azt pedig, hogy a kormányzat minden ágazatára nézve a nyelv tekintetében mit rendel a törvény, mindjárt megmutatom a t. miniszterelnök urnak, a ki sajnálatomra erről teljesen megfeledkezett felszólalásában. Szokásjogra hivatkozik a t. miniszterelnök ur, a mikor a hozzá intézett ellenvetések folytán kénytelen beismerni, hogy hiszen nem is törvénybe iktatott joga ez a galaczi konzulnak, vagy a külügyi szolgálat más tényezőjének, hanem szokásjog. Bocsánatot kérek, de hogy Magyarországon közjogi értelemben a szokásjog ilyen természetű kijelentésekre forrásul nem szolgálhat, annak bizonyításába bocsátkozni itt, 45*