Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

04 jiinius 22-én, szerdán. 33Í 4//5. országos ülés 19* szellemileg. És miért? Mert mikor a Polyamés Tengerhajózási Társaság átvette a magyar államvasutak hajóit, mindjárt nemcsak belül, hanem kivül is bemutatta, hogy mennyire osztrák, mert a »Fiume«, »Budapest«, »Sas« és »Turul« hajókat mindjárt átkeresztelte Babenberg és nem tudom micsoda nevekre és az átvett alkalmazottakról egyszerűen megfeledkezett. Ha ennek a társaságnak a szubvencziőját felemlítem, ugy ezt csak azért teszem, hogy figyelmeztessem, illetőleg kérjem a t. kormányt: gondolja meg, hogy joga van ezeknek az embereknek érdekében hatékonyan szót emelni. Hiszen ennek a társaságnak van még egyéb szubvencziója is, t. i. az 1.200,000 koronát érő hajópark! Nem szabad ezekről a hajósokról elfeledkezni, hanem fel kell emelni fizetéseiket, a mostani alkalom pedig különösen alkalmas volna arra, hogy az eddig elkövetett hibát kijavítsuk. T. ház ! Ha figyelembe veszszük azt is, hogy Baross és az őt követő miniszter urak intenczióit is bírálat tárgyává tették, a kik azt akarták, hogy meglegyen a szerves összefüggés az államvasutak és a hajózás között, és ha figyelembe veszszük, hogy hány millió forint ruháztatott itt be: akkor szomorúan kell konstatálnunk, hogy ezek az óriási összegek mit sem gyümölcsöznek. Nem gyümölcsöznek pedig egyszerűen azért, mert a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság kartellben van. Ha ezeket a tőkéket oly módon forgalmaztatnák, mint a hogy az tényleg tervezve volt, akkor ott busásan volna pénz annak az intencziónak a czéljaira is, a mely e törvényjavaslat indokolásában le van fektetve. Itt vannak az átrakodó helyek Vukováron, Újvidéken, Zimonyban, Báziáson és Orsován. Különösen az orsovaira kívánom felhívni a miniszter ur figyelmét. Ezt azért építették tetemes költségen, hogy Keletre való szállításunk direkt legyen, hogy a darabárukat különösen az államvasutak állomásáról direkt utón lehessen tovább szállítani. És ezzel szemben mi történik ? A kartell folytán, a mely elsősorban osztrák érdekeket képvisel, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Társaság nem az Adriát, nem is a keleti hajózási társaságot legyezi, hanem egyszerűen a Lloyddal csinál titkos szerződéseket és a bécsi darabárukat olcsóbban szállítja, mint a budapestieket. Ez a magyar iparnak óriási hátránya és a darabáru-kereskedelemnek határozott vesztesége. T. ház! Ezeknek előadása után arra kérem a t. miniszter urat, legyen olyan kegyes és ha már egyszer a bíróság ítéletet hozott a vasutasok ügyében, a fegyelmi eljárásban hallgasson a miniszter ur szivére, s ne bántsák azokat a szegény embereket, akik, mint egyes emberek alig vonhatók felelőségre, hiszen a tömeg által lettek mindannyian belesodorva. Ezek felett még ma is, mint Damokles kardja, függ az az üldözési mánia, a mely kinn a vidéken uralkodik. A ki egy vidéki üzletvezetőség helyén lakik, láthatja, hogy az egész rayonban lévő vasutasok minő pánikban vannak, mert nem tudják, hogy a bíróság ítélete után nem következik-e egy fegyelmi eljárás, a mely az ő egész exisztencziájukat tönkre teszi. Továbbá arra kérem a t. miniszter urat, lenne kegyes vizsgálat tárgyává tenni azon magyar államvasút! alkalmazottak dolgát, a kik a magyar államvasutak volt hajózási vállalatából szerződés alapján a magyar folyam-tengerhajózáshoz átmentek. Joga van ehhez a miniszter urnak, mert olyan állami ellenőrzést biztosított magának a kormány a magyar folyam-tengerliajázási vállalatnál, mint a minő őt megilleti. A javaslathoz hozzájárulok. (Helyeslés a baloldalon.) Daróczy Aladár jegyző: Hock János ! Hock János: T. ház! A hosszura nyúlt vita olyan érdekes anyaggal gazdagította a tárgyalást, a melyért igazán elismerés illeti az egyes felszólaló képviselő urakat, a kik részletező alapossággal helyezték az ország színe előtt kellő világításba az egész kérdést. Sőt mondhatom, az előadó urnak is szakszerű és sok jóakarattal elmondott beszéde, főleg az ő előterjesztése, szerintem, az első komoly kísérlet, a mely évtizedes betegségeknek és a szervezet mélyébe belenyúló gyökeres kórságoknak az orvoslására vezethet. Épen azért, t. ház, én nem is fogok kiterjeszkedni most az aprólékos részletkérdésekre, csupán azon főszempontok fogják irányítani beszédemet, a melyek e javaslatnál figyelmemet lekötötték. És óvakodni fogok, t. ház, attól, hogy be nem hegedt sebeket érintsek, mert legveszedelmesebb ezt akkor érinteni, a mikor a gyógyítás eszközeivel nem rendelkezünk magunk. Ilyenkor az ilyen sebek felpiszkálása sohasem a beteg érdekében történik. Ilyen nyilt sebnek tartom azonban én még mindig az államszervezet testén a vasutasok mozgalmának ügyét, a mely seb még mindig sajog, a mely még mindig gyógyításra vár. De mivel — ismétlem — a gyógyításnak sem a módja, sem az eszköze nem áll az én hatalmamban, azért bonczolókésemmel nem is akarok egész a mélyére vágni a sebnek, nehogy akaratlanul azoknak a szegény betegeknek ártsak. Elhallgattam, t. ház, rokonszenvemnek sugalmaztatását, a mely mindig a gyengéké, mindig az elnyomottaké és érzelmi momentumok helyett itt csupán a rideg jognak és a humánus méltányosságnak a szempontjaira helyezkedem. (Helyeslés.) Azt hiszem, t. ház, nincs nézeteltérés közöttünk, mindnyájan egyetértünk abban, hogy ez a javaslat nem lehet végleg befejező, betetőző munka egy évtizedes lappangó seb gyógyításánál. Én azt hiszem, hogy az előadó ur maga sem igy értelmezi, hanem mint első komoly kísérletet, a mely kiegészítésre vár s a melyet a gyakorlati élet lassankint tökéletesíteni és kiegészíteni fog. De nem lehet befejező munka,