Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

334 445. országos ülés 190'i- június 22-én, szerdán. szerintem; azért sem, mert a vasutasok mozgalmában én nem C3upán anyagi kérdést és anyagi érdeket látok, kenyérkérdést pusztán, hanem van egy főszempont: a személyes szabadságnak és az ezzel összefüggő közszabadságnak kérdése is, (ügy van! balfelöl.) a mely az ő szolgálati pragmatikájuknak, az ő emberséges fegyelmi törvényüknek módosításában és abban a társulati szövetkezésbén áll, a melynél fogva ők nem elválasztott, széttagolt szervezetben élő egyes emberek, a kiket eltiporhat minden felettük álló kisebb hivatalnok szeszélye, hanem egységes, tömör testület, a melyben társulati alapon megvédelmezhetik emberi jogaikat, (Ugy van! a bal- és a szélsőbal-oldalon.) De a midőn ezen két szempontot tekintem kiindulásom irányául, előre tisztázni fogom a helyzetet, nehogy félreértésnek legyen felszólalásom kitéve, és nyíltan kijelentem én is, hogy azt a mozgalmat, a mely egy társadalmi osztálynak — bárminő jelentőségteljes legyen is az — érdekeit az egész állam érdekével szembe helyezte; azt a mozgalmat, a mely végeredményében erőszakos és rendbontó természetű volt: magam sem helyeslem, sőt az állam érdeke szempontjából nem is tartom szerencsés és megengedhető dolognak. Megdöbbenés nélkül tehát még azok sem néztük ezt a mozgalmat, a kik különben rokonszenveztünk a vasutasok helyzetének javítására szolgáló kísérletekkel. De nem csak a mi figyelmünket vonta ez a dolog magára, hanem fölkeltette mint szocziális mozgalom egész Európa figyelmét is, és mondhatom, hogy még belső állapotaink ziláltságáról is tett a külföld szemében bizonyos sajnálatos tanúbizonyságokat. Kétségtelen, hogy egyes vásuti sztrájkok a külföldön is előfordultak, de minálunk más a helyzet. Ott, a hol a vasút úgyszólván egy kézben összpontosítva, az állam hegemóniájának kezében van: ott az ilyen sztrájk az egész forgalmat megakasztja, és nem csupán az ország egyes részeit teszi dubiózusakká; nemcsak egyes részekben nehezíti meg a kereskedelmet, hanem az egész országban megakasztja a gazdasági élet vérkeringését. Ezért az egész külföld csodálkozással nézte ezt a mozgalmat, és nem tudta megérteni, hogy mi volt az oka, Sajnos azonban, hogy nálunk a legtöbben, még a gondolkozó elmék is, csak a sajnálatos tények konstatálásánál állnak meg, és nem kutatják azon előidéző okokat, a melyek a kérdést felszínre vetették, és megérthetővé teszik, hogy hogyan történhetett meg az, hogy az állami alkalmazottak egy egész osztálya beszünteti a munkát; megakasztja itt a gazdasági élet folytonosságát, és belép a sztrájkba. Mert nem lehet közömbös mi előttünk sem az a kérdés, hogy tényleg jogos alapja, emberileg megmagyarázható okai voltak-e ennek a munkamegszüntetésnek, vagy tisztán önző anyagi érdekeknek szempontjából történt-e? Az egyes ember esetleg megtévedhet és a szenvedély paroxízmusában elmehet odáig, hogy exisztencziáját is kérdésessé teszi, de hogy 40,000, állásánál fogva különben is bizonyos fegyelmezettséghez szokott ember kerüljön ilyen helyzetbe: minő sérelmeknek évtizedekre visszanyúló lánczolata kellett ehhez! (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbalolclalon.) Hogy koczkára tegye saját exisztencziáját, családjának jövőjét, sőt személyes szabadságát is, és kitegye magát egy egyenlőtlen harcz esélyeinek ! Az elnyomottság tehetetlensége, a megtiport igazságérzetnek feljajdulása kellett valóban ahhoz, hogy egy társadalmi osztály szembehelyezkedjék a nagy állami akarattal, és mint a porban vonagló féreg visszaforduljon, és megmarja azt az erős lábat, a mely őt egy mozdulatával eltiporhatja. Ezért nem szabad feledni, hogy ez a mozgalom, a mely momentán kitöréseiben a szenvedélyek felizgatásával idéztetett elő, a szivekben bizonyos jogos érzéseknek vagy sérelmeknek felgyülemléséből fakadt ki és főleg az a hatalmi gőg érlelte meg, a mely évtizedeken keresztül elzárta a fülét minden jogos panasz elől. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szásobaloldalon.) Ezért nem eshetik komoly beszámítás alá egy tömegnek szenvedélyes állásfoglalása sem, mikor az a tömeg végigment már a jogorvoslatok minden fokozatán és sehol emberi jogaira és nyilvános sérelmeire nem talált jogorvoslatot és az utolsó pillanatban a szenvedélytől elvakítva, kénytelen volt a végletek fegyveréhez nyúlni. Ilyen viszonyokkal szemben, a melyek abnormisak, a kormánynak sem lett volna joga velük szemben egyszerűen a hatalmaskodás mérlegébe belevetni ezt az egész vasutas mozgalomnak kérdését, hanem az államférfiúi bölcseség tapintatosságával kellett volna ezeket a jelentkező sebeket orvosolni. (Helyeslés balfelöl.) Mert, t. ház és t, miniszter ur, ne méltóztassék azt hinni, hogy egy ilyen társadalmi mozgalomnak elfojtása, akár erőszakkal történjék az, akár békés kiegyenlitéssel, végeredményében ugyanegy. Nem jgy van, mert a mit fegyveres erőnek vagy erőszaknak alkalmazásával érhetünk el, s ha az államintézményekben csak erőszakkal tudjuk fentartani vagy helyreállitani a rendet, az csak külső rend, nem a szivekben létező belső nyugalom és összhang. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldahn.) Az az elcsillapitott szenvedély, hasonlít a mitológia Enceladusához, a mely csak egy szabad lélegzetre vár, hogy újra megrázza az egész Trinacrivát. Az orvosnak, a ki gyógyítani akar, a sebből a szálkát is ki kell húzni, hogy megszüntesse az izgatás okát és nem elég külső helybeli gyógyszerekkel kezelni a sebet, hanem ha orvosolni akarjuk, gyökeresen el kell távolitanunk magának a betegségnek okát is. Ilyenféle kuruzslás lenne az, t. ház, hogyha mi a vasutasok ügyének elbírálásánál kiszakitanók ezt a kérdést a nagy