Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

332 445. országos ülés 1904- június 22-én, szerdán. külföldre; ezeknek firmája alatt mindenféle apró-cseprő szenzálók szedik össze az ezrekre és ezrekre menő gabonaterményeket, s a vaggonokba beliferálják jó refakcziäk mellett. És ki kapja meg ennek a hasznát? Talán a magyar államvasút ? Nem ugy van! Talán a kisgazdák ? Nem ugy van! Hanem egyszerűen megkapják a nagytőkések az államvasutak és a kisgazda terhére. Mert a kisgazdának, mikor a szenzál összevásárolja a gabonát, ez azt mondja: a gabona ára ennyi, ebből lemegy a szállitási költség, tehát te nyomorult kisgazda, kapsz ennyit. Tehát a refakcziáknál nem a magyar ember teszi zsebre a hasznot, hanem az külföldre vándorol. Ez pedig nagy összegre rug, a melyet tőkésitve, busásan lehetne a kisgazdákat kárpótolni. Nem akarom azt mondani, hogy a politika belejátszik ebbe, annyit azonban tudok, hogy ezek a refakcziás urak kitűnő kormánypártiak. (Ugy van! bal felöl.) Egy szót kívánok még szólni a mozdonyvezetők ügyéről. A mozdonyvezetők fizetése 1500 —1800 frtra megy fel egy évben, a milyen fizetést, — mondja az általános vélemény, — kaputos urak, jogvégzett emberek csak évek múlva érnek el; micsoda jogon kérnek tehát, ezek a mozdonyvezetők fizetésjavitást ? Emlékezzenek csak vissza, t. képviselőtársaim, arra az időre, a mikor valamilyen fizikai munkát végeztek, manőveren vettek részt, mint tisztek, kényelmesen, lovon, esetleg gyalog. Mennyivel többet •kellett enniök és szükségszerüleg inniok, mint rendes életmódjuk mellett! Gondolják meg, menynyivel fokozottabb mértékben áll ez egy mozdonyvezetőre, a ki egész nap, télen-nyáron, az óriási melegben, éjjel-nappal a kazán mellett dolgozik. Az az 1800 forint sem csak neki magának kell, hanem családjának, gyermekeinek, a kiket a haza, a nemzet érdekében neveltet. Mégis az a nyomorult ember, a ki tönkreteszi egészségét, kénytelen fizetésének oroszlánrészét tápláló eledelekben felenni. Francziaországban régen kivonták a mozdonyvezetőket az altiszti státusból és a hivatalnoki karba vonták be őket. Az igen t. miniszter urat én tehát arra kérem, hogy ezekre az emberekre ilyen módon, igazságos alapon méltóztassék a mértéket megszabni. Egy olyan témára kell most áttérnem, t képviselőház, a mely szorosan beletartozik az államvasutak keretébe és a melynél igen sok ezer forintra rug az az összeg, a melyet meg lehetne takarítani, ha a miniszter ur szives lenne, a mit nem kétlek, erős kézzel belenyúlni, hogy ott rendet csináljon. Ez a magyar államvasutaknak hajózási iránya és vonala, T. képviselőház! Tudjuk nagyon jól, hogy boldogult Baross Gábor, a midőn a magyar államvasutak hajózását megalapította, mit tűzött ki czélul maga elé. Röviden kifejezve, ő a magyar érdekeket kivánta szolgálni, egy olyan direkt összekötő kapcsot akart létesíteni a magyar teherforgalom részére a Dunán és a többi folyamon át Kelet felé, a mely az államvasutak exisztencziális érdekeit, mint magyar érdekeket, elsősorban istápolja, sőt azokat ki is elégítse. Azonban mi történt? A magyar államvasutaknak hajózása egyszerűen feloszlott és pedig azért, mert a mikor Baross azt kivánta, hogy ez a hajózási vonal kiterjesztessék és összhangzásba hozassák majd egyszer egy nagyobb beruházási mozgalom következtében épitendő csatornázási viszonyokkal, magasabb nyomás következtében megint csak Ausztriából leintették ezt az irányt és a magyar államvasutaknak elérni kivánt szép eszméje helyett megszületett a Magyar Folyamés Tengerhajózási Részvénytársaság. Ez a társaság köteles lett volna az akkori szerződések értelmében ugyanolyan irányban fejleszteni hajózását, a mint azt annak idején Baross és a magyar kormány együttesen kontemplálták. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság szubvencziót élvez, a mire röviden rá kívánok mutatni; azonban hogy kimutassam ennek a körülménynek az állam vasúti alkalmazottak fizetésrendezésének ügyével való összefüggését, legyen szabad a t. miniszter urnak figyelmét az alkalmazottak egy olyan csoportjára felhívnom, a melyről egyáltalában sem a a törvényjavaslatban, sem az indokolásban egy szó sincs. T. i. a magyar államvasutak azon alkalmazottai, tisztviselői, hajóskapitányai, fűtői, kazánfűtői stb., a kik ebből a státusból a Magyer Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak adattak át, kaptak egy levelet, a mely levélben meg volt irva, hogy ők 20 évi szabadságot kapnak, megjegyeztetvén azonban, hogy ezen 20 év alatt is mindazon szerzett jogoknak élvezetében maradnak, a melyeket ők, mint volt államvasuti alkalmazottak annak idején megszereztek. T. képviselőház! Hol maradt ennek az ígéretnek teljesítése? 5 —10 év óta el vannak ezek az emberek felejtve, egyik sem emelkedett, pedig ezek is magyar állampolgárok, olyan emberi joggal, a melynél fogva kívánhatnák exisztencziájuknak legalább is istápolását, a mint azt a magas kormányok megígérték. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Miért felejtik el egyszerre ezeket az embereket? Ennek is megvan a magyarázata. Ezek az emberek, természetes dolog, ha ugyanolyan fizetéseket élvezhetnének, mint a milyen fizetések őket megilletnék ezen kormányigéret és ezen szerződésben foglalt ígéret szerint, akkor bizony a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság üzleti eredménye ós mérlege még több veszteséget mutatna, s a magyar kormánynak még több szubvencziót kellene adnia. Pedig ez a szubvenczió nem is kicsi, évi 800.000 korona, s azután, ha nincs 5°/

0 dividenda, akkor még külön 100.000 korona. S vájjon magyar érdekeket szolgál ez ? Hisz még azt az 50—60 magyar embert sem elégíti ki a jog és méltányosság követelményei szerint sem anyagilag, sem