Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-445

330 4-Í5. országos ülés 1904 június 22-én, szerdán. ezer kilométernyi Tonalán száguldnak jobbrabalra. Ha egy üzletvezető meg akar vizsgálni egy állomást, szalonkocsin megy; pedig igen jól érezhetné magát az az üzletvezető egy első osztályú kocsiban is, Ha ennek a tőkéjét ki akarnók számítani, méltóztassék elhinni, hogy ezzel a kisexisztencziákat fel lehetne segélyezni. A pragmatikára rövid pár szóval kívánok csak reflektálni. Méltányos-, jogos-e az, hogy egy országban, mint Magyarország, a hol, sajnos, a szabadelvűségnek nevezett zászló alatt kormányoznak, ne adják meg a módot arra, hogy polgárjoggal bíró emberek, kik, ha a terheket kell viselni, mindenkor jók, még ne is gyűlésezzenek, hogy ezek ne tehessék meg azt, a mit minden más ember megtehet, hogy egy szerves egyletet csináljanak, a hol kívánalmaikat előterjeszthessék ? (ügy van! balfelől.) A pragmatika ügyének taglalása nagyon hosszú dolog lenne. Felteszem, hogy a t. túloldali képviselőtársaim is ismerik ugy, mint mi, Én az országnak idejét nem akarom ezzel igénybe venni, mert napokba kerülne, mig ezt megmagyarázza az ember; de egyet kijelentek, azt, hogy először rossz az egyedre, rossz a személyes szabadságra, rossz az igazságérzet szempontjából és nincs is magyarul irva. Ez a pragmatika ugy van szerkesztve, hogy vasutasok köréhen intelligens emberek szájából hallottam, hogy azért csinálták ilyen furcsa magyarsággal, irodalmi talányokban, hogy ne értsék meg. Kérem a t. miniszter urat, legyen szíves ezen ügynek is egy kissé utánanézetni. A pragmatikára vonatkozólag, azt hiszem, reményünk is lehet, hogy javulás áll be. Mert habár mint ellenzéki embernek mintegy természetes kötelességem, hogy a miniszter urat figyelmeztessem, de el kell ismernem, hogy a pragmatikának javítása, ugy látszik, küszöbön van, mert, a mint emiitettem, már a pragmatikának az alapköve, az eskü ujabb formában lett a vasutasoknak előterjesztve. Ezért a miniszter urnak köszönetet kell szavaznom, és azt hiszem, hogy a pragmatika is meg fog változni. A vasúti sztrájkra vonatkozólag nem akarok semmit sem szellőztetni, ezt pro és kontra eleget tárgyalták. Mégis egy pár szóval megemlítem azt, hogy az embernek természetes és törvényszerű érzése, hogy ha bántják, csinál valamit. A vasutasok oly alapos függésben vannak a kormánynyal szemben, hogy mikor mi arra törekedtünk, hogy megismerjük bajaikat, hogy tudjunk a dologhoz hozzászólni, kerestünk támpontot erre: a vasutasok egy egyszerű iratot nem mertek nekünk adni, annyira féltek a felsőbbségtől. Még Ausztriába is átnyúlt ez mint valami közös ügy, ugy hogy még ott sem lehetett kapni osztrák pragmatikát és meg kellett szerezni az 1898 április 9-diki »Neua Freie Presse «-t, melyben az osztrák pragmatika minden pontja le van nyomatva. Mondhatom, hogy sokkal szabadelvűbb, sokkal igazságosabb, mint az, a mely nálunk érvényben van. Mit kértek a vasutasok? (Egy hang: Pénzt!) Igen, hogy megélhessenek. Ok azt kérték, hogy mint az országnak mindenki által elismert hasznos munkásai ugyanabban a jogformában lehessenek magyar emberek, lehessenek állampolgárok, mint más, akármilyen branshoz tartozó egyének. Felteszem, hogy a t. miniszter ur ismeri az ő kérelmeiket, s ezért csak arra kérem, legyen szives azokat méltányolni. (Helyeslés balfelöl.) A vasutasoknak azon fontos és igazán vérbevágó sérelméről kívánok még szólani, hogy állami tisztviselők-e ők vagy magánhivatalnokok. Az 524. sz. törvényjavaslatnak indokolása így szól; — nem azért hagyom ki az elejét, hogy a mondatnak más magyarázatot adjak, hanem időtakarítás szempontjából — »Noha a m. kir. államvasutak az állam tulajdonát képezik, mégis a fizetésrendezésnek pénzügyi kihatása az üzemi, gazdaságos kezelés szempontjából volt mérlegelendő, és a személyzet javára fordítható költségemelés mérve ezen szempontokban találta természetes korlátait. Ugyanezen okokból az államvasuti személyzet fizetésrendezése önálló és különleges tekintetek szerint oldandó meg.« Állami tisztviselők azok, kikre vonatkozólag azt mondják, hogy ha van üzlet, akkor lesz fizetésemelés, hogyha nincs üzlet, akkor nem lesz? Vájjon akkor, a mikor Magyarországon, vagy Ausztriában, vagy az osztrák-magyar monarchiában, penzionálunk egy tábornokot: keresi-e valaki azt, hogy az mennyi gseftet csinált Magyarországnak ? Egyszerűen fizetünk. Ezek az emberek legalább is oly fontos katonái az országnak a közgazdaság terén, mint akármelyik más katona. Ebből azt lehet következtetni, hogy a magyar államvasuti tisztviselők egyszerű magántisztviselők; de mit mondott minden szó, mely a sztrájk idejében a kormány részéről elhangzott ? A kormány ugy beszólt róluk, mint esküszegő köztisztviselőkről. Az egyik bíróság ezt elfogadta, a ^másik nem, és végül láttuk a bírói ítélkezést. Én azt hiszem, hogy ezekre ez a legeminensebb kérdés, azért a legsürgősebb és legfontosabb, hogy a pragmatika végre-valahára kellően legyen megoldva és igazi szabadelvüséggel. Ez fontosabb, mint esetleg az a pár forintos fizetéskülönbség. Mert nem elég ám azt mondani, a mit a miniszter ur mondott 1903 deczemberi beszédében, hogy az állami tisztviselők egyenlő formában kívánják a fizetést rendezni. Hiszen ha teljesen egyforma lenne is az ő státusuk, ha az ő várakozási idejük épen olyan lenne, mint az állami tisztviselőké, még akkor sem volna igazságos az egyenlőség, mert hiszen ha nézzük, hogy egy vasutasnak milyen a szolgálata, milyen a munkaköre, a felelősége, akkor látjuk, hogy nem olyan kényelmes, mint akármilyen állami tisztviselőé. A vasutasok ép ugy tudják, hogy hányadán vannak, ép ugy el