Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-443

443. országos ülés 190Í június 20-án, hétfőn. 321 sajtóval való érintkezést. És miért? Talán azért, hogy visszaéléseket ne mondhassanak el, hogy bajaikat ne hozhassák nyilvánosságra, hogy ottan panamákat leplezhessen maga az államvasutak intézménye? Miért ne adhasson kifejezést az a vasutas szabadon az ő véleményének, mint más polgár ember? És miért legyen akadályozva abban, hogy azon a politikai nézeten legyen, azon politikai lappal érintkezzék és azt olvassa, a melyiket akarja? Ekkora rabszolgaságot művelt emberekre Magyarországon liberális korszakban hivatalból kiróni, — a mint itt méltóztatnak csinálni — hogy megtiltják a vasutasnak, hogy bizonyos lapokat ne olvasson, az lehetetlenség. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Nem igy van! Lengyel Zoltán: A. főnökök tiltják el! Ezt mindenki tudja, ezt tovább szó nélkül elnézni nem lehet. (Helyeslés a baloldalon.) Annak illusztrálására, hogy mennyire szükség van a pragmatikára és micsoda dolgok fordulnak elő, leszek bátor néhány esetet, melyek tudomásomra jutottak, elmondani. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nincs a vasutasoknak szabadságidőhöz joguk. Itt van egy csomó eset. Egy fiumei vonatkísérő orvosi bizonyítványt mutat be, mely szerint ő maláriában, vagy nem tudom én miféle bajban szenved, neki tehát okvetlenül levegőváltozásra van szüksége és ezért 14 napi szabadságot kért. T. kereskedelemügyi miniszter ur, az üzletvezetőség azt a választ adta, hogy az az ur úgyis a vonaton utazik, van tehát neki elég levegőváltozása, és igy neki egyáltalában szabadságot nem engedélyez, annál is inkább, mert ha a vonaton változtatja a levegőt, még pénzt is keres családjának. Azután ott van megint egy fiumei alkalmazottnak a kérése, a ki bemutatja az orvosi bizonyítványt arról, hogy ő beteg és őt a Lukácsfürdőben kell orvosolni. T. miniszter ur, a válasz az volt arra, hogy hiszen ő Fiúméban van alkalmazva; ha beteg és fiirödnie kell: ott a tenger; fürödhetik eleget. Azután pl. megbüntettek egy öreg kalauzt azért, mert egy társaságban egy 17 éves gyakornokról, a ki nem volt ott jelen, azt találta mondani, hogy »fiatal ur«. A szolgálati pragmatika rosszasága és hiányossága folytán történik meg az ilyen eset is: Valaki, a ki 14 éve főellenőr, előmenetele érdekében segítséget is véve igénybe, a t. miniszter urnak egyik miniszteri tanácsosát kéri fel arra, hogy elmenjen az ő érdekében az elnök-igazgatóhoz és az elnök-igazgató daczára annak, hogy az illető főellenőrrel szemben sem szolgálati, sem más tekintetben semmiféle kifogást felhozni nem tud, következőleg nyilatkozik: »Tessék tudomásul venni, hogy nincs az a földi hatalom, a mely kényszerítene, hogy kineveztessek egy embert, a kit utálok.« (Mozgás a szélsőbaloldalon.) KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XXV. KÖTET. Vagy itt van egy nem rég megtörtént eset. (Halljuk!) Sátoralja-Üjhelyen egy Berényi, azelőtt Böhrn nevű forgalmi osztályfőnök Komjáthy állomási málházót, képviselőtársunk egyik rokonát, megtámadja azért, mert sapkáján ott van a magyar korona. A forgalmi főnök ur t. i. ugy intézkedett, hogy daczára annak, hogy az igazgatóság által kiadott sapkákon ott van a korona, ő azt nem tűri; azt le kell venni. Az osztályfőnök azt kérdi ettől az embertől, hogy miért nem vette le a koronát a sapkájáról. Erre ő egész alázatosan ezt feleli: »Kérem, én a magas direkcziótól kaptam a sapkát: nem rongálhatom össze«. Ennek az volt a következménye, hogy legazembereztók, megpofozták ; az osztályfőnök leverte a fejéről a sapkáját, és az ügy a bíróság elé fog kerülni, a hol nem tudom, t. miniszter ur, hogy elitélik-e az illetőt vagy nem? Mindenesetre botrányos dolog, hogy egy forgalmi főnök a magyar koronának a sapkáról való le nem vételéért büntetlenül csinálhat ilyen szczénákat, és még fegyelmi eljárás alá sem vonta ezért az igazgatóság, pedig mostanában nagyon sok embert vontak fegyelmi alá. Itt van egy másik eset: Egy díjnok 60 frt fizetéssel van alkalmazva. Elvégzi a tanfolyamot és akkor csinálnak belőle hivatalnok-gyakornokot 45 frt fizetéssel. Az a szegény ember nem tudja megérteni, hogy kvalifikácziójának megszerzése után miért degradálják őt fizetése tekintetében és egy kormánypárti képviselőhöz fordul. Ez a képviselő névjegyét adta át neki — nem is ajánlatát, csak névjegyét, de nagyon jó névjegy volt — s az illetőt rögtön, még azon nap kinevezték — daczára annak, hogy a midőn először jelentkezett, nem is fogadták — 1400 korona fizetésű hivatalnoknak. Ha egy képviselőtársunknak rokona nagyobb segélyösszeget kér, akkor szó nélkül megkapja, de a midőn egy fiumei irodai altiszt, a kinek nyolcz gyermeke van, egy pár forintnyi segélyért esedezik iskoláztatási czélra, azt egyszerűen megtagadják. Az illető akkor az előadóhoz fordul, a ki még egyszer kezébe veszi az ügyét, közbeveti magát személyesen és másodszorra azután nagynehezen megadják a segélyt. Vagy itt van egy másik eset: — nem az illető tisztviselőtől tudom, hanem más oldalról — egy Nagy Imre nevezetű nyíregyházai pénztárnok — ez nagyon érdekes eset lesz, t. miniszter ur, — a ki most huszti állomásfőnök, táviratot küld az üzletvezetőséghez: »Apäm halálos beteg, kérek szabadságot.« Nem adnak neki, pedig meggyőződhetnének arról, hogy igaz-e a dolog, vagy sem, és ha az tűnnék ki, hogy az illető ezen kérése megtételekor hazudott, utólag is meg lehet büntetni. Ekkor saját hivatalfőnöke ad neki egy napi szabadságot; ő elutazik és ekkor édes atyja meghal. O szabadsághosszabbitást kér, de nem adnak neki, daczára annak, hogy a tények igazak és azokat megczáfolni 41