Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-443
304 443. országos ülés 190k június 20-án, hétfőn. nézye nem kedvező konzekvencziákat vonnának le, — hiszen itt van a kezemben egyik ellenzéki lapjuk, a mely figyelemmel kiséri ezeket az ítéleteket Magyarországon és lesi, hogy kimondják itt, hogy a vasutas közhivatalnok, mert akkor azt fogja követelni, hogy a horvát vasutvonalakon a kezelési nyelv a horvát legyen — ha tehát, mondom, ez a politikai czélzat állja útját annak, hogy ezt a kérdést a törvényhozás eldöntse, akkor tessék eldönteni a másik irányban, hogy nem köztisztviselő, ezzel legalább ez a nagy kérdés tisztázódni fog. Nem mondom, természetesen, hogy ezt most tegyük; addig, mig ezek az ügyek teljesen befejezve nem lesznek, addig ebbe az országgyűlés bele nem mehet. (Mozgás a szélsöbaloldalon,) Azt mondotta a múltkor a kereskedelemügyi miniszter ur, hogy már sok szó esett itt a vasutasokról. Iga2a van sok szó esett, jó és rossz értelemben. Hanem sok jó is van benne, mert miként a vizcsepp kivájja lassú csepegésével a követ, ugy ez a sok beszéd és érdeklődés a vasutasok ügye iránt végre megtörte ezt a megcsontosodott szervezetet és testületet. És ebből sok jó fakad; az a sok jó is, a mit a t. miniszter ur a múltkori beszédében igért, sőt ez a törvényjavaslat is, mely magában véve jó, ennek a következménye és azért ezen törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés.) Sturman György jegyző: Fülöp Béla! Fülöp Béla: T. ház! Mielőtt a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat érdemleges bírálatába bocsátkoznám, engedje meg a t. ház, hogy röviden megemlékezzem azon mozgalmaknak, azon szoczíális természetű alkalmi egyesüléseknek okairól és pszichológiájáról, melyek ez ország hivatalnoki karát éveken át fizetésjavitás, fizetésemelés, illetményeinek szabályozásai czimén foglalkoztatták, azoknak e tekintetben ki nem elégített csoportjait foglalkoztatják, élénk és állandó mozgásban tartják. Én azt hiszem, hogy rövid fejtegetéseim a t. ház tagjaiban már kialakult meggyőződést még jobban meg fogják erősíteni oly irányban, hogy a tisztviselők ezen mozgalmának alapja az élet reális szükségleteiben gyökerezik és onnan sarjadzott ki. Ezen mozgalomnak jogossága, méltányossága és igazsága kétségtelen és ezen méltányos követelmények elől elzárkózni többé nem lehet, nem is szabad; a tisztviselők kívánságait nemcsak részben, hanem egészben teljesíteni már a köznek, a társadalomnak égető szüksége és a hivatalt adó államnak úgyszólván becsületbeli kötelessége. Ezen szempontokból kívánom ma tárgyalni a szőnyegen lévő javaslatot és ilyen szempontokból fogom előterjeszteni annak hiányaira vonatkozólag szerény előterjesztéseimet. Senki által kétségbe nem vonható tapasztalati tény, hogy mindenütt a kulturállamokban az élet és a megélhetési viszonyok évről-évre súlyosbodnak, sőt helylyel-közzel majdnem elviselhetetlenekké válnak, ugy hogy majdnem gazdasági törvény gyanánt lehetne felállítani azt a tételt, hogy a kultúrával, a kulturális szükségletekkel egyenes arányban növekednek és szaporodnak a megélhetési viszonyok nehézségei. Ezzel a kijelentésemmel arra akartam rámutatni, hogy az egyénnek tisztességes megélhetéséhez, valamint a családnak fentartásához szükséges eszközök beszerzése ma már drágább, vagyis a pénznek értéke évről-évre csökken. Nem akarok rámutatni ezen jelenségnek az okaira, nem akarom azokat kutatni. Midőn ezt megemlítem, ezt csak azért teszem, hogy bebizonyítsam azt a tételt, miszerint a megélhetési eszközök beszerzéséhez több pénz kell ma, mint azelőtt. T. ház! A nap-nap után teljesített hű, becsületes, szakértelemmel végzett munka nyomán ma már nem a jól eső megelégedettségnek az érzete kél fel a szivekben, hanem a sötét gondnak a keserűsége, a lehangoló aggódásoknak csüggetegsége, mely abból a tudatból és annak felismeréséből származik, hogy a munkával szerzett jövedelem és kereslet abszolúte nem áll arányban a megélhetési viszonyokkal és a munka által szerzett kereslet nem fedezi a legszűkebbre redukált megélhetési igényeket. Boldogok és irigylésre méltók a társadalom azon kiváltságos tagjai, a kik állandó és bőséges jövedelem birtokában a megélhetésnek ezen nyomasztó érzését nem ismerik; de szomorú és sajnos, hogy aránytalanul sokkal nagyobb azoknak a száma, a kiket napról-napra kisér a megélhetésnek aggasztó kérdése és a megélhetésért folytatott küzdelemnek keserűsége. De még szomorúbb és sajnálatosabb az, hogy azok, a kik hivatva lettek volna intézkedéseikkel ezt a helyzetet orvosolni, évtizedeken keresztül felháborító közönynyel, az együttérzésnek teljes hiányával szemlélték a hivatalnoki karnak ezen kétségbeejtő küzdelmét és vergődését és ezen mozgalmakban megnyilatkozó társadalmi feljajdulásokban nem vették észre a közel jövőben talán bekövetkezhető, mélyreható társadalmi átalakulásnak jelenségeit, ijesztő előhírnökeit. Kétségtelen, hogy az anyagi gonddal küzdőknek legnagyobb kontingensét nyújtják a hivatalnokok, a kik pedig, tudvalévő dolog, évtizedes tanulmányok után testüknek egész erejét, szellemüknek rugékonyságát, szakértelmüket adják szolgálatba fizetésért egyeseknek, a köznek és a vállalatoknak. Ennek felismerése végre a törvényhozásnak figyelmét ráterelte ezen kérdésnek elintézésére, így támadt az 1904. évi I. törvényczikk, mely az állami alkalmazottaknak engedélyezett pótlékokról intézkedik; igy támadt a vármegyei és községi alkalmazottak fizetésfelemeléséről szóló törvény és a legutolsó sorban kerül most törvényhozási elintézés alá az államvasuti alkalmazottak illetményeinek szabályozása; pedig ha valaki, ugy elsősorban az államvasuti alkalmazottak érdemelték volna meg a törvényhozás gondoskodását, mert a vasúti szolgálat a testnek és szellemnek teljes kihasználásával időnek előtte
