Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

442. országos ülés 1904 janim 18-án, szombaton. 283 Az algépészek vagy a legfiatalabbak talán kezdhetik az altiszti pályán, de azok részére is jó volna az előléptetésről gondoskodni. (Helyeslés bal/elől.) A mi a sztrájkot illeti, azzal, őszintén megvallom, bőven nem óhajtok foglalkozni, mert azt különbözőkép lehetne felfogni. Lehetne ugy, hogy az küzdelem a létért; lehetne ugy is, hogy sok rosszindulatú embernek a piszkálódása folytán talán ártatlanok is belementek olyan dologba, a melyet különben egyikünk sem helyesel. Azonban meg kell különböztetni itt is a különböző egyéneket. A sztrájk alkalmával én tudok esetet, épen a zágrábi üzletvezetőség területéről, a hol a sztrájk legjobban el volt fajulva, hogy a károlyvárosi állomás tisztviselői olyan koloszszális előzékenységgel viseltettek az utasok iránt, hogy az valósággal meglepő, sőt megható volt. Az ilyen bánásmód csak dicseretet érdemel. De viszont voltak esetek, a hol az állomásfőnök a brucki vonalon az erdőbe küldte az utasokat sétálni, mikor azt kérdezték tőle, hogy mi lesz, Hát nyugodjunk meg abban, hogy vannak durva emberek és vannak finom emberek. Azonban ez a sztrájk egy dologra mégis igen jó volt. (Halljuk! Hallj uh!) Én már sokszor hangsúlyoztam, t. képviselőház, hogy a magyar államvasutak alkalmazottai olyan kitűnő elemet képeznek, hogy kevés ország dicsekedhetik ehhez hasonlóval. Hock János: És mind erős magyar! Konkoly-Thege Miklós: Ezt állítottam sokszor és állitom ma is. És hogy ez igy van, azt bebizonyitotta az úgynevezett vasúti sztrájk, a mely legutóbb történt. Azért teszem hozzá, hogy úgynevezett, mert biz az nem volt valósággal sztrájk. Ezen alkalommal, a midőn a kormány olyan energikusan lépett fel, a mint fel kellett, hogy lépjen ennek az anomáliának megszüntetése érdekében, 24 óra múlva már minden olyan rendben ment, mintha soha semmi sem történt volna. Ez mindenesetre a szakminiszter urnak elsőrendű érdeme. Kecskeméíhy Ferencz: Erőszakos utón történt ! Konkoly-Thege Miklós: Azt hiszem azonban, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter ur sem lett volna képes ezt az eredményt elérni, ha nem ilyen kitűnő elemmel rendelkezett volna. A mi a vasúti személyzet helyzetét illeti, sokan azt mondják, hogy a vasúti alkalmazottak jobban vannak dotálva, mint az állami tisztviselők. Am legyen, sőt kell is, hogy legyen. Vegyük ugyanis szemügyre azon vasutasokat, a kik forgalmi szolgálatban vannak, ezeknek élete minduntalan koczkán forog. Nézzünk csak olyan állomást, a hol óriási a közlekedés; nem is kell messzire mennünk, itt van mindjárt a ferenczvárosi állomás. Annak a forgalmi hivatalnoknak igazán állandóan nyakán a kötél és ha legkisebb mulasztást követ is el, mindjárt erősen meglakol érte. Én mindenesetre azt volnék bátor ajánlani, t. ház, hogy ne vonjunk meg a vasutasoktól semmit, hanem adjuk meg nekik mindazt, a mit megérdemelnek és a mit megadhatunk. (Helyeslés.) A mi a vasúti kiképzést illeti, tudok egy esetet, a hol egy par excellence vasúti igazgató mindig ugy képezte ki az embereit, hogy egyszerre húszat vett fel, azokat beosztotta húsz igen elfogulatlan állomásfőnökhöz. Ezek az állomásfőnökök alkalmazták a jelölteket minden szakmában, rájuk bízták a pénztárkezelést, a forgalmat, a távirdát és a többit, s azután referálniuk kellett minden hónapban az illető vezérigazgatónak arról, hogy melyik hol válik be legjobban. És, a mint nekem az én t. igazgató barátom mondotta, abból a húszból rendszerint csak 8 vált be, tizenkettőt vagy menesztettek, vagy magától ment, mert belátta, hogy nem való vasutasnak. Lehet pl. az a fiatalember igen hasznavehető, de, mondjuk, vasutasnak nem való azért, mert az éjjeli szolgálatot nem birja, elalszik. Az én zseniális vasutigazgató barátom mindig azt az elvet követte, a mit a jezsuiták követnek, hogy t. i. a fizikusból nem akarnak minden áron jogászt csinálni, a jogászból nem akarnak feltétlenül mathematikust nevelni, hanem azt, a mire az illető való; igy a vasúti szolgálatban, ha a pénztárnál kitűnően bevált valaki, maradt a pénztárnál. És ezen módon képezte ki a vasutasokat. Ez a kiképzés ma is valóban nagyon ajánlatos lenne, miután ismert dolog, hogy mindazon tisztviselők, a kiket a magyar államvasút az osztrák államvasutaktól átvett, elsőrendű tisztviselők voltak, a minek ez a kiképzés képezte az alapját. Előttem szólott t. képviselőtársam azt mondta, hogy rosszabbodtak a viszonyok. Bocsánatot kérek, de ezt a szót, hogy »rossz«, távolról se engedhetem a magyar államvasutak alkalmazottai ellen használni, a »rosszabbodás« szó sem illik rájuk, mert a magyar államvasutak közegei kivétel nélkül mind par excellence vasutasok (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Nem erről volt szó! A fizetésről volt szó!) és azokkal csakis a németek mérkőzhetnek, talán azért, mert a diszcziplina náluk erősebb, a mi azonban az intelligencziát illeti, még azt is kétségbevonom, hogy a németek intelligensebbek volnának. Részemről azt tartom, hogy az a férfiú, a ki igazán mintaszerű vasúti igazgató volt, igen jól tudja és ismeri — jobban mint bármelyikünk a t. házban — a vasutasok sérelmeit, igényeit, fájdalmait és örömeit, és tudom, hogy a midőn ő vasúti igazgató volt, egyaránt osztozott az ő örömükben és bánatukban, és az ő vasutasai szerették és imádták őt. Az a par excellence vasúti igazgató ma a miniszteri székben ül, és tőle várom azt, hogy ez az elaborátum nem lesz az utolsó; az ő jó szivére appellálok, és bizom benne, hogy a vasutasokat teljesen ki fogja elégíteni, ugy hogy a vasutasa*