Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.

Ülésnapok - 1901-442

282 442. országos ülés 1904 június 18-án, szombaton. Daréczy Aladár jegyző: Konkoly - Thege Miklós! Konkoly-Thege Miklós: T. ház! Mezőssy Béla t. képviselőtársam tegnap ezt a kérdést valóban oly kimerítően és alaposan kezelte, hogy nekünk nemcsak megkönnyítette dolgunkat, hanem alig hagyott valamit, a mit az ő mondásaihoz még hozzá, kellene tennünk. A javaslatot iparkodtam én is lehetőleg alaposan áttanulmányozni és — hízeleghetek magamnak — meg is értettem azt kellőleg, a miben természetesen a t. előadó urnak volt legnagyobb érdeme. Némi kis megjegyzésem azonban mégis volna. Óriási mennyiségű számhalmazt találtam ott, ugy hogy attól féltem, hogy belefulladok, bár nekem a számmasszák nem imponálnak, miután hajdan, mikor egy üstökösnek végleges pályáját számítottam ki, talán több számmal is dolgoztam. Mégis kellő reverencziával fogadtam ezeket a számokat, de sokkal jobban szerettem volna, ha a vasutasok is általában olyan reverencziával fogadták volna ezen tantételeket, mint annak idején az én üstököspálya-számitásaimat kollégáim. (Derültség.) Uton-utfélen azzal találkozunk, hogy összehasonlítják a vasutasok fizetését az állami tisztviselők fizetésével. Ám ez nehéz dolog. Azt is mondják, hogy sokkal magasabb a vasutasok fizetése, mint az állami tisztviselőké. Hát vájjon nem érdemlik meg ezt a fizetést azok az emberek, a kik éjjel-nappal zaklatva vannak és utonutfélen veszélynek vannak kitéve? Ezek egész más bánásmódban keik hogy részesüljenek, mint az állami hivatalnokok. És talán nem is lehetne őket ezekkel összehasonlítani. Tessék őket inkább a katonákkal összehasonlítani s ezek ós a vasúti alkalmazottak fizetése között párhuzamot vonni. Igaz, hogy erre azt fogják mondani, hogy a katona, ha háborúba megy, minden pillanatban ki van téve veszélynek, az ágyúgolyó hatásának. Hát ez igaz. Csakhogy van-e háború ? Hála Isten, nincs és én kívánom, hogy még a legfiatalabb emberek is, a kik itt vannak, ne érjék meg soha, hogy háború legyen, legalább nálunk. Ellenben a vasutasnak az élete, különösen a mozgósított személyzetnek az élete a szó szoros értelmében minden pillanatban veszélyeztetve van. ÍTem tudja az a szegény ember, a midőn belehajt nagy sebességgel a sötét éjszakába, hogy nem tesznek-e elébe egy vasdarabot és az egész vonat tönkremegy és odavan az élete mindnyájának. Én azonban abban a reményben vagyok, hogy ez az elahorátum, a mely a t. előadó urnak valóban díszére válik, a mely nagy tudást és beható tanulmányozást árul el, talán még sem egészen végleges és következni fog majd egy teljesen végleges rendezés. Tegnap volt szó az igazgatóságról különféle módon. Itt egy pár közbekiáltás ütötte meg a fülemet, hogy még a római pápához is hamarább be lehet jutni, mint az elnök-igazgatóhoz. Én nem tudom, én mindig bejutottam hozzá és a mikor bementem abba az Andrássy-uti palotába, mindenütt a lehető legnagyobb előzékenységet és udvariasságot tapasztaltam. És talán az elnökigazgatótól nem is lehet azt várni, hogy minden tyukpert ő intézzen el, arra vannak ott mások. De azt konczedálom, hogy ha az Andrássy-uti palotában mégis egy kissé alkotmányosabb érzelem és hangulat jutna érvényre, ez csak hasznára volna az egész intézménynek. Mert ne feledjük el, hogy a legdinasztikusabb érzelmű országban is, Oroszországban, a hol semmiféle liberalizmusról idáig még szó sem volt. még ott is uton-utfélen kisért az alkotmányosság. Jő lenne, hogyha az Andrássy-uti palotában is kisértene egy kevéssé. Előhozták az udvari vonatokat is, és MezősBy Béla t. barátom és képviselőtársam azt mondotta, hogy a midőn az az udvari vonat robog a diszmagyarba és különféle más díszekbe öltözött urakkal tovább, gondol-e valaki arra a szegény kormos emberre odakinn. Erre nézve engedjék meg, hogy egy fölvilágositással szolgáljak. Bizony arra nem gondol senki. Azaz gondol akkor, ha valami rendetlenül megy. (Ugy van!) De engedjék meg, hogy itt egy hasonlattal éljek: a mozdonyvezetők is ugy vannak, mint a meteorológusok, a kik időt jósolnak: ha beválik a jóslatuk, akkor nem gondol rájuk senki, az egész természetes, annak ugy kell lenni. Ha egy vonat bármilyen nehéz viszonyok közt a rendes időben megérkezik, az egész természetes, annak ugy kell lennie. De ha a meteorológus rosszul jósolja az időt, szidják mint a répát, kigyót-békát kiáltanak rá, a gazda azért, hogy nem tud esőt csinálni, a fürdőben időző közönség meg azért, mert nincs jó idő. Azt a szegény mozdonyvezetőt pedig szidják, ha késést csinál, ha nem tud idejében megérkezni, pedig talán jó lenne kissé számolni a körülményekkel is, hogy az miért történt. Bizony ez így van, nem gondolnak rá; de a kocsisra sem igen szoktak gondolni a nagy urak, mikor jól viszi őket, pedig tessék elhinni, hogy a sportsman sokkal többre becsüli a kocsist, mint a nagyközönség azt a szegény barna embert, vagy hogy Mezőssy Béla t. képviselőtársam szavait használjam: azt a szegény kormos embert odakint, a ki pedig mégis valamiféle diplomával bir. Én épen azt perhorreszkálom ebben a remek szép elaborátumában Heltai Ferencz t. barátomnak, hogy épen a mozdonyvezetőkre nem is gondol; az valami természetes, hogy azok besoroztatnak az altisztek közé. Pedig ez mégsem egészen természetes, és ha nem akarják őket a tiszti státusba besorozni, hát tessék legalább részükre egy külön státust kreálni, az okleveles gépészi státust, bár ugy a tengerészeinél, mint más forgalomnál a gépészek mindig a tiszti rangba szoktak sorozva lenni.