Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-441
274 Hí. országos ülés 1901 ismerésre méltó esetekben soronkivül, büntetendő esetekben a mellőzés mondható ki, A soronkivüli előléptetés azonban mindig közhírré teendő. Indokolom ezt végül azzal, a mit voltam bátor említeni, hogy nem nóvumot akarok, mert ez megvolt a régi szabályzatban, három-négy évig tényleg életbe volt lépteíve. A lakbérkérdésre nem terjeszkedem ki. Hozzájárulok előttem szóló t. képviselőtársam álláspontjához és elfogadom határozati javaslatát. Egyszerűen áttérek egész röviden arra, a mire Heltai Ferencz t. képviselőtársam utalt, — gondolom, ő is emiitette, — ugyanis kívánom az éjjeli munka külön díjazását, a mint az a postai és más szolgálatnál megvan, kívánom a kilométerpénz ós az anyagmegtakaritási prémiumok rendezését. Itt csak egy kérésem van és az arra vonatkozik, hogy itt is emberi lehetőség határáig a protekcziőt méltóztassék eliminálni, mert igen nagy különbség az, hogy melyik vonalon milyen szolgálatba állítják az embert. Egyik kaphat 50 — 100—200 százalékkal több kilométerpénzt, mint a másik, és igy természetesen a mai rendszer szerint a hivatalfőnökök kénye-kedve érvényesül. A miniszter ur a pénzügyi bizottságban, ha ugyan helycsen adták vissza a lapok az ő nyilatkozatát, azt méltóztatott mondani, hogy a szolgálati pragmatika, ugy, a mint ma van, jó és változatlanul fentartandó. Ha jól értettem az előadó ur nyilatkozatát, ő már talán némi módosításra gondolt. Remélem, legalább. Én a magam részéről ezt a szolgálati szabályzatot egyáltalában elvetendőnek tartom, már csak stiláris hiányai miatt is. A ki egyik vagy másik paragrafusát elolvassa, ember legyen, ha meg tudja mondani, hogy tulájdonképen mit is foglal magában. Udvary Ferencz: Azt akarták! Gr. Batthyány Tivadar: ISÍem tudom, hogy ugy van-e, mint t. képviselőtársam mondja, de hogy a vasutasok körében ez a felfogás dívik, az tény. Én először is uj rendtartást akarok, magyarul, világosan, nyíltan, minden félreértés kizárásával szerkesztettet, (Helyeslés halfelöl.) másodszor feltétlenül a szabadságok rendezését, a melyre szintén utalt t. barátom. Én csak a legújabb idők eseményeihői utalok egy tényre. Mikor gr. Wiekenburg Márk t. képviselőtársunk az államvasutak pénzügyi főosztályának vezetője volt, ugy tudom, az ő inicziativájára az igazgatóság keretén belül a szabadságok kérdése is rendezést nyert. A legnagyobb elismerést érdemli ezért t. képviselőtársam. De alig hogy otthagyta állását, egyes osztályokban már ezekből a szabadságidőkből egy pár napot, egyegy hetet elcs'iptek. Ezek az ilyen apró-cseprő csipkedések szintén olyan dolgok, melyek a fegyelmet, munkakedvet csak megrontják. De hagyjuk ezt. Én csak az elvet állítom fel. Helyes az az elv, hogy az a vasúti alkalmazott, június 17-én, pénteken. legyen az állomásfőnök, konduktor, akár kicsoda, ha szüksége van, nem egészségi okokból, de családi vagy egyéb okokból szabadságra, ne legyen kénytelen azért, hogy szabadságot kaphasson, elöljárójának hivatalosan hazudni. Mert sok esetben kénytelen: azt kell mondania, hogy beteg, és ezt orvosi bizonyitványnyal is kell igazolnia. Ezt tehát nem lehet megtűrni, de nem is szabad ezt a dolgot igy folytatni, mert minden alkalmazottnak joga van — igen jól utalt rá t. barátom, a gyári munkásmozgalmakra, de az üzem érdeke is megkívánja — hogy egy kis pihenési időt kapjon, mert ezzel munkabírását, erejét, munkakedvét a jövőre csak fokozza. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) A fegyelmi ügyek terén szerintem szintén módosításra szorul a szolgálati utasitás, és itt megint utalok az osztrák államvasutakra. Ausztriában van egy fegyelmi választmány, a hol — horribile dictu — a tagok felét a személyzet sorából sorsolják ki, a másik felét pedig kinevezik. Nálunk az elnök-igazgató nevezi ki az egészet. A vasutasok azt kérik, hogy ők választhassák a tagokat. A magam részéről nem akarok ebben végleges állást foglalni, de hogy legalább odáig elmehet egy szabadelvű kormány, a meddig az osztrák kormány, az kétség tárgyát sem képezheti. (Helyeslés balfelöl.) Azután még egy dolog. Nálunk a felébbvitel az elnöknél tovább nem történhetik, nálunk a fegyelmi választmány ítéletet nem hoz, hanem csak alázatos javaslatot tesz, és mindenfeléit abszolút ur az elnök-igazgató vagy az illető szakigazgató. Én megbíznám az elnökigazgatóban, ha ki tudnák nekem mutatni, hogy az ráér évenkint néhány száz fegyelmi ügyet alaposan áttanulmányozni. De a kinek fogalma van arról az óriási ügykörről, a melyet az elnökigazgató betölt, az kell hogy kizártnak tartsa azt, hogy az elnökigazgató kellő nyugalommal, alapossággal az aktákat áttanulmányozhassa. Szerintem egy alsó- és egy felsőfokú fegyelmi bizottságot kellene statuálni és az alsófokuba a tagok egy részét a személyzetből kellene venni, meg kellene adni a védőt, sőt ha az illető kéri, a nyilvánossági jogot is. Elbocsátás esetére pedig még egy legfelsőbb fórum szükséges. Ugyanitt még a szolgálati rendtartásra nézve óhajtom figyelmeztetni a t. házat egy további roppant anomáliára: a rendbírságokra. Például az állomásfőnöknek joga van 10 korona erejéig annyiszor a mennyiszer rendbüntetéssel sújtani az alkalmazottat és pedig apelláta nélkül. Méltóztassék csak a viszonyokat venni: az az állomásfőnök, a kinek naponta rémsok vonatot kell elintéznie, a kinek a legkisebb forgalom mellett is a végsőig vannak felcsigázva az idegei, ha izgatottságában egy kis hibát lát, talán roszszul is látja, megbírságolhatja alárendeltjét és annak minden felebbezés kizárásával fizetnie kell. Épen ilyen viszonyok közt, a hol az idegesség, a
