Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-441
270 h-hl. országos ülés idúh- június 17-én, pénteken. nem okvetlenül szükséges. Arra való a rapport, a hivatalos helyiség, a hova beviheti az illetőt és négyszemközt megmondhatja a magáét. Az államvasutaknál azonban egészen uzuell dolog, hogy az üzletvezető leszáll a vonatról és az egész személyzet előtt lehordja az állomásfőnököt. Micsoda teljes megrontása a diszcziplinának, ha az alárendeltek mind látják, hogy hogyan bánnak el főnökükkel! Ilyen momentumok voltak azok, a melyek az elkeseredést már régen megszülték és azóta folyton táplálták. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Csak igen röviden fogok reflektálni azokra, a miket Mezőssy igen t. képviselőtársam emiitett, hogy t. i. az államvasutasok mozgalma előbb indult meg az ő fizetési és egyéb ügyeik rendezésére, mint az állami alkalmazottak mozgalma és hogy ennek daczára nemcsak az állami alkalmazottak, de még a megyeiek és a jegyzők fizetését is rövid pár hét előtt rendezték, még mielőtt a t. kormány a vasutasokra vonatkozó törvényjavaslattal csak a ház elé is jött volna. Ennek az egész mozgalomnak pedig a genezise az, hogy 1898-ban Ausztriában rendezték az államvasutasok ügyét, vagyis fizetéseiket és megalkotta az az általunk mindig reakczionáriusnak deklarált Ausztria az államvasutasoknak a miénknél sokkal szabadelvűbb szolgálati szabályzatát, Ott kezdődik a fizetési mozgalom 1899-ben a mozdonyvezetők memorandumával, 1900-ban a mérnökök mozgalmával, mig 1901-ben azután az összes személyzet előterjesztette kérelmeit. Itt legyen szabad egy körülményre bővebben kitérnem. 1903 deczember 21-én Vázsonyi Vilmos képviselő ur kérdést intézett a kereskedelemügyi miniszter úrhoz, a ki válaszában többek között ezeket mondotta (olvassa): »Hogy az államvasuti tisztviselők fizetésrendezése törvény alakjában vagy rendelet utján történik-e, ez ma még nyilt kérdés. Azt azonban kijelenthetem, hogy ugyanabban az időben, midőn az állami tisztviselőkre vonatkozó fizetésrendezési javaslat itt tárgyaltatik és törvényerőre emelkedni fog, ugyanakkor fog rendeztetni egyidejűleg és egyenlő alapon az állami tisztviselők fizetésrendezésének kérdése.« A miniszter ur ezen nyilatkozata, sajnos, nem effektuáltatott, elsősorban azért, mert az állami tisztviselők fizetése visszahatólag 1903 január 1-től rendeztetett, holott a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat csak 1904 január l-ig visszahatólag lesz érvényes. Ugyanakkor a miniszter ur az 1.800,000 koronás pótlékra nézve azt mondotta, hogy ő eredetileg azzal az eszmével foglalkozott, hogy ezen 1.800,000 koronát kiosztja perczentuális arányban, azonban rájött, hogy ez oly csekélység volna, a mely azután még 50 0 / 0-kal, a mely a nyugdijintézet javára esnék, devalválódnék, ugy hogy méltán lehet azt mondani, hogy a vasutasok önérzetére lett volna sértő ilyen alamizsnaszerűén csekély összeg kiosztása. Es hozzátette a miniszter ur, hogy sokkal jobban járnak az államvasuti tisztviselők, ha őket előléptetésben részesiti, a melyben nem részesíthette volna, mert budgetszerű hitel rendelkezésére nem állt. Én megvallom, mikor a miniszter ur ezen nyilatkozatát hallottam, az első perczben kissé megütötte a fülemet, hogy a miniszter ur az 1.800,000 koronát olyan csekély összegnek tartja. Megütötte, mert azt gondoltam, hogy azután ezen nyilatkozatból levonva a konzekvencziát, arra a konklúzióra jutok, hogy ennek sokszorosát fogja a miniszter ur a vasutasok fizetésrendezésének czéljaira proponálni, s akkor talán túl is megy a t. kereskedelemügyi miniszter ur az állam pénzügyi helyzete által megszabott határon. De azután megnyugodtam, és ugy véltem, hogy, ha a miniszter ur a maga részéről az 1.800,000 koronát keveselli arra, hogy kioszsza, mindenesetre olyan fizetésrendezéssel fog tehát előállani, a mely minden méltányos és jogos kivánalomnak eleget tesz. Mikor azután láttam a költségvetésből, hogy tulajdonképen 4—5 millió az, a mit az államvasutasoknak adnak, akkor bizony kisült, hogy az 1.800,000 korona nem volt annyira kevés, hogy azt kiosztani ne lehetett volna. Felemiitettem ezt, t. képviselőház, azért, hogy képzelje már most magát minden képviselőtársam egy ilyen vasutas helyzetébe, a ki az ő földi úristenének a szavait olvasta, melyeket az a házban tett és azután kisül, hogy nagyon csalódott azon reményekben, a melyekben ő magát a miniszteri nyilatkozat után egészen jogosan és méltán ringathatta. De a miniszter ur ezen beszéde még egy más szempontból is igen nagy bajokra adott okot. Mi itt, t. i. a kik nem voltunk annyira járatosak, azt hittük, hogy ez az 1.800,000 korona a rendkivüli előléptetésre fog fordittatni. A vasutasok maguk is ezt remélték eleinte; midőn azután a rendkiviili előléptetés megtörtént, kitűnt, hogy az 1.800,000 koronából 1.600,000 korona — a törvényjavaslat szerint — még mai napig is rendelkezésre áll, vagyis csak 200,000 koronát adtak ki e czélra. Hát, engedelmet kérek, t. ház, a mikor én azt látom, hogy az a személyzet már igen magas fokú izgatottságban és idegességben szenved, egy miniszteri székből tett ilyen nyilatkozatokkal ellenkező ténykedések kell, hogy a legvégsőig fokozzák az izgalmat. Most, t. képviselőház, legyen szabad még egész röviden utalnom arra, hogy a t. kormány ezen év első hónapjaiban, a midőn vaskonzekvenczia és czéltudatos eljárás kellett volna, hogy vezérelje a kormányt egy ilyen óriási személyzet izgalmas állapotával szemben, a kormány e helyett kapkodott, ma igy, holnap amúgy. Egyszerűen csak utalok arra a tényre, hogy a vasutasok február 28-iki nagygyűlésével Ludvigh elnökigazgató Írásban közölte, hogy az ő fizetési ügyük rendezése néhány bét alatt meg fog tör-
