Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-440
244 440. országos ülés 190í június 16-án, csütörtökön. bennünket. De ha végignézem az európai művelt nemzetek történetét az emberiség fejlődésének nagy kérdéseiben, becsületesebben, lelkesebben egy nemzet sem küzdött, békében ugy, mint harczban, miként a magyar nemzet. Azért, a Isik ezen nemzetnek eshetőleges vétkeiről beszélnek, azoknak e teremben nincs helyük. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nekünk e nemzetet még szerencsétlenségében is imádnunk kell s ezért én nem tűrhetem, hogy itt olyan tanok hirdettessenek, a melyek szerint mi vétkeztünk, megbűnhődtünk; ilyen tanokat szó nélkül hagyni nem lehet. (Helyeslés balfelől.) Meg kellett ezt jegyeznem azért is, mert a t. miniszterelnök ur tegnapi beszéde majdnem hasonló, sőt talán kárhozatosabb eszmekörben mozog. A t. miniszterelnök ur tegnapi beszédében már nem tesz nagy Ígéreteket, nem hivalkodik . . . Kubik Béla: Azt hiszi, hogy jól ül a bársony S7 ékben! Eötvös Károly: ... a saját, valamint kormányzata érdemeit nem sorolja fel, hanem tegnapi, különben igen érdekes beszédében főleg már a védekezésre szorítkozik. Hát, t. képviselőház, ilyen rövid életű kormányzás után már védekezni csakugyan jellemző dolog; és abban, hogy védekezik, csakugyan igaza is van. (Derültség balfelül.) A védekezés szüksége, a melyre megfelelő ok nélkül el nem határozta volna magát, bizonyítja azt, hogy kormányzata is, a helyzet is csakugyan rossz és szomorú. A t. miniszterelnök ur kiterjeszkedik nagyon érdekesen a mi országunk pénzügyi helyzetére és szép statisztikai kimutatásokkal igazolni törekszik, hogy mennyit tettünk mi nemzeti, állami, közművelődési szükségleteink kielégítésére. Milyen ez a pénzügyi helyzet, kivált ha a pénzügyminiszter urnak ugy nyilt, mint nem egészen nyilt kijelentéseit figyelembe veszszük ? (Halljuk! Halljuk!) Egyenes adóink már a legmagasabbra vannak fokozva; jövedéki és közvetett adóink emelkedésére — legalább számbavehető emelkedésére •— egy generáczión keresztül többé már nem számithatunk. Munkásosztályunk a ming sűrűbb kiköltözéssel tökéletesen megcsökkent, a társadalmi munkakedvet ezerféle munkaszünet zavarja, külső és belső izgatás csökkenti. Ez anyagi boldog-ulásunknak igaz képe, pénzügyi helyzetünknek egyik igaz, jellemző vonása. És ezzel szemben, t. képviselőház, épen a t. pénzügyminiszter ur előterjesztései szerint a költségvetési egyensúlynak már a végső határához ércünk, már az árokparton járunk az egyensúly tekintetében, jobbra vagy balra dűlhetünk — valószínűleg balra — de már odáig jutottunk, hogy a költségvetési hiány fenyegető réme ajtónkon kopogtat, az uj^ hadügyi kiadások ezer milliónyi összege fenyeget bennünket. Sokalja ezt mindenki, én is. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: A miniszterelnök heveselte!) A t. miniszterelnök ur tegnapi előadása szerint a mindennapi, a folyó szükségletek, a hadsereg mai keretében felmerülő szükségletek kielégítéséhez négyszázötven millió koronára van szükség, ha összes szükségleteinket ki akarjuk elégíteni; kell ez ágyukra, lőszerekre, fegyverekre stb. De hozzáteszi a t. miniszterelnök úr tegnapi fejtegetésében azt is, hogy e 450 millió koronában a hadsereg létszámemelésével járó költségtöbblet nincs benne, a minthogy nincs is benne. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Ezt tegnap fejtette ki. De van még a szolgálati idő leszállítása folytán is — illetékes ajkakról többször nyert értesülés szerint — egy óriási költségtöbblet, mert ha a háromévi szolgálati időt kettőre leszállítják, az megint egynéhány százmilliónyi több - kiadással fog járni. Ba ezt a hármat összeszámítjuk: attól tartok, hogy a t. miniszterelnök ur skálája szerint közel 1000 milliónyi kiadási többlettel állunk majd szemben, a melynek nagy része állandó kiadás marad, egy része azonban egyszer s mindenkorra fog kiadatni. Ez a pénzügyi helyzet egyik képe Azonban a t. miniszterelnök ur indokolja ezt, és azt mondja szórói-szóra (olvassa): »A legszükségesebb, a legkardinálisabb állami szükséglet az, a mely magának az államnak és a nemzetnek létét biztosítja. Ezzel szemben háttérbe kell szorulnia minden egyéb tekintetnek^ Hát hiszen ez igy általánosságban igaz, csakhogy az ilyen igazságot nevezem én könyvből tanult igazságnak,X Az ilyet szoktam ón félig tréfásan, félig komolyan versírásnak nevezni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mert minek kell nekünk ez az óriási hadügyi kiadás? Minden más országban igaz volna a t, miniszterelnök ur ezen kijelentése, de nálunk Magyarországon, a magyar nemzet kebelében, a magyar történet keretében ez az általában mindenütt fennálló igazság egyáltalában nem igaz. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon) Kell az osztrák hadseregnek; kell az idegen külképviseletnek; kell a német királyi magyar udvarnak; kell a magyar hadseregnek elsikkasztására; kell magyar vitézeinknek németekké való eltorzitására. Erre kell az az óriási kiadás. Hát ez tartja fenn a mi államunk létét? A német udvar, a német hadsereg ? Az elfajzott, az erőszakkal eltorzított magyar vitézi faj tartja azt fenn? Ez nem tartja fenn, t. miniszterelnök ur. Az a kiadás, ha szükséges, nem a magyar nemzet érdekében szükséges, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) hanem szükséges egy olyan hadsereg érdekében, a mely nem a miénk és nem is lesz a miénk soha. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur ezzel szemben azt állítja, hogy ez mind csekélység; felemliti az 1870., 1880., 1890. és 1900-iki esztendők költségvetéseit, abból a 150 kocsideréknyi könyvből kivesz néhány számot és azt mondja, hogy hadügyi kiadásaink ezen harmincz és egynéhány
