Képviselőházi napló, 1901. XXV. kötet • 1904. május 7–junius 22.
Ülésnapok - 1901-440
238 kíO. országos ülés Í90k június 10-án, csütörtökön. léknyi magyar tisztviselőt ott elhelyezni, kát legalább a fizetés tekintetében teremtse meg a miniszter ur az egyen jogosítást és ne tartsa fenn azt a gyalázatos állapotot, hogy a magyar állam, a melynek 35 százalék tisztviselőt volna joga ott tartani, csak 8 százalékot tart ott és ennek sem adja meg az osztrákok által élvezett 800 forintot, hanem 500 forint minimum mellett engedi őket tengődni. Itt álljon talpára a miniszter ur, nem pedig a vasutasokkal szemben, a kik kivétel nélkül magyarok és a kiknek fizetéstöbblete sokszorosan megtérülne egy kibékített tisztikar mellett elérendő több üzemjövedelemből. A miniszterelnök ur az erős kéz politikáját hirdeti. Az erős kezet nem látjuk sehol, de különösen nem ott, a hol kellene. Az energiát, a melyet megkövetelne hely, az a szék és az ország érdeke Bécscsel szemben, az idegennel szemben, a hadsereggel szemben, azt nem tapasztaljuk. Ott a meghunyászkodás uralkodik, mint eddig mindig, Lefelé, t. képviselőház, nem erős kéz, a mit a miniszterelnök ur csinál, csak henczegés, a mely mutatja azt, hogy milyen hatalmas ő akkor, a mikor nincs ellenfele. (Mozgás jobbfelöl.) Ha a miniszterelnök ur a tegnapi nap folyamán, a mikor Olay Lajos t. képviselőtársamnak válaszolt, igazat mondott, akkor én megvádolom Magyarország eddigi összes kormányait azzal, hogy ők voltak a hazafiatlanok, mert ők vétkeztek a nemzet ellen. Azt mondja ugyanis a t. miniszterelnök (olvassa): »Abban a tekintetben, hogy a magyar kormány minő politikát kövessen, még csak legtávolabbi kísérletét sem láttam bárminő befolyásolásnak és az a javaslat, a mit a magyar kormány ebben a tekintetben tenni fog, egy jottával sem kevesebb, •— mint a mit saját meggyőződésünkből kifolyólag, saját spontán elhatározásunkból terjesztünk a képviselőház elé. . . . Olay Lajos: Négyszázéves történelem az ellenkezőjét mutatja! . . . Gr. Tisza István miniszterelnök: Én nem beszélek arról, a mi négyszáz évvel ezelőtt volt, de beszélek arról, a mi ma van és a mit én ma itt, mint férfiú, szavamra állítok, azt méltóztassék elhinni.« Hát, t. képviselőház, ha így volt ez a múltban, ha az udvar, a bécsi körök és a hatalom ezen nemzet jogaival szemben sohasem matatott ellentállást, akkor ennek az országnak a kormányai voltak hitványak, hogy ennek a nemzetnek az érdekét nem mozdították elő. {Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Elnök : T. képviselő ur, meg lehet találni mindenre a kifejezést, a mit a házszabályok megengednek, de imparlamentáris kifejezést ne méltóztassék használni. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Gabányi Miklós: - Politikailag gyáva kormányok ! Elnök: Csendet kérek! Polónyi Géza: Ez nem imparlamentáris kifejezés ! Kubik Béla: Persze, hogy nem imparlamentáris ! De az elnök a miniszterelnök ur méltó társa! Elnök: Azt én ítélem meg, hogy mi a parlamentáris! Én vagyok az elnök, én állapítom meg, hogy melyik kifejezés olyan, a mi a parlamenti illem szerint használható és melyik nem használható. Ha egyes képviselő urak műveltségi foka szerint állapitanók meg ezt a szótárt, nagyon furcsa kifejezésekkel találkoznánk. (Zaj a baloldalon. Helyeslés jobbfelöl.) Lengyel Zoltán: T. képviselőház! Annak, a mit a t. miniszterelnök ur mondott, logikai konzekvencziája sokkal több, mint első pillanatra gondolnók és a mit mondtam. Hazafiatlanság történt vagy itt, vagy ott; ha ott nincs, akkor itt van a hazafiatlanság, mert az bizonyos, hogy Magyarország kormányzata magyar nemzeti irányban sohasem haladt, hanem osztrák érdekek szolgálatában állott. (Ellenmondások a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, különben nem henczegne itt nem tudom hány ezer osztrák katonatiszt, nem lenne közös vámterület, a mely a mi gazdasági életünket kizsákmányolja, nem lenne annyi Smolen Tóni az udvarnál, a mennyinek költségeit mi fizetjük, de a hol magyar embernek nincs mit keresnie. Hát, t. képviselőház, ráhelyezkedem a miniszterelnök ur beszédének alapjára. Ha igy volt a múltban, de nincs igy a jelenben, ám legyen, szívesen felejtünk. De akkor, ha igy van most, a jövőben legyen máskép ennek az országnak a kormányzata, mert különben ezen beszéd alapján mindig jogosan hivatkozhatunk arra, hogy a mi kormányunk hanyagolja el a nemzet érdekét, mivel sem an udvar, sem az uralkodóház, sem a bécsi körök érdekei ezzel nem ellentétesek. Hát, t. képviselőház, a chlopyi hadiparancs, meg a többi semmit sem jelent? Tegyük fel, hogy a miniszterelnök ur igazat mondott; de akkor itt a parlamentben mindig szemébe fogjuk vágni ezt a mondást, mindig hivatkozni fogunk rá, hogy a kormány a nemzettel szemben tartozó kötelességét teljesítse. Ez a suttyomban való nemzeti politika, a mit a t. miniszterelnök ur vall, hogy ugy legyünk magyarok idelenn, hogy Bécsben meg ne tudják, és az az önök politikája t. képviselő urak, hogy magától megjön minden; hogy nem kell sokat vesződni, mert a lassú fejlődés majd mindent meghoz; hogy magyar lesz a hadsereg annak daczára, hogy önök mindig az osztrák hadsereg részére szavaznak meg mindent és semmit sem kifogásolnak: ez a politika a nemzetet megváltani nem fogja, (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez a politika elvezetheti a nemzetet az olcsó kivándorláshoz, de nem fogja elvezetni a becsületes nemzeti élethez. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.)
